Amikor óriási állatok kerülnek szóba, általában dinoszauruszokra, mamutokra vagy a legendák olyan lényeire gondolunk, mint például a King Kong. Több százezer évvel ezelőtt élt egy hatalmas majom, amely méltó lehetett volna erre a névre: testsúlya akár a 300 kilogrammot is elérhette és három méter magasra nőtt meg. Ő volt a Gigantopithecus blacki, a valaha élt legnagyobb majomféle.
A véletlenen múlt, hogy felfedezték az óriási majmot
Ezt a hatalmas állatot Gustav Heinrich Ralph von Koenigswald fedezte föl 1935-ben, egy fantasztikus véletlennek köszönhetően. A paleontológus – aki elsősorban Homo erectus-maradványok után kutatott a térségben – Jáva szigetén vett részt egy ásatáson, amikor
egy hongkongi gyógyszertárban belefutott az érdekes leletbe, amelyet sárkányfogként árultak, és a kínai orvoslásban használtak.
A kutató azonnal megvásárolta az összes elérhető maradványt, és 1939-re megállapította, hogy vagy Kuangtung, vagy Kuanghszi-Csuang kínai tartományból származnak. Hivatalosan egy darabig nem tudta bemutatni felfedezését, mert a második világháború idején japán hadifogságba került. A birtokában levő leletek nagy részét sikerült elrejtenie fogvatartói elől, csak egyetlen koponyamaradványt vettek el tőle a japánok. A fosszíliát Hirohito japán császárnak is bemutatták, de a háború után sikerült visszaszerezni.
Később bebizonyosodott, hogy valóban dél-Kínából származnak a leletek, és az idők során összesen mintegy 2000 különböző méretű és típusú fog került elő barlangokból, négy álkapocscsonttal egyetemben. A kutatók most ezeket a maradványokat, illetve a lelőhelyeket vizsgálták meg különféle módszerekkel.
Ezekkel a módszerekkel dolgoztak a kutatók
Mintegy két évtized alatt a kutatók 22 barlangból vettek üledékmintákat Kína Kuanghszi-Csuang régiójában. A barlangok felében találtak G. blacki leleteket, a felében nem. A lerakódott rétegekben talált pollenek elemzéséből megállapították, hogy milyen növényzet borította akkoriban a Földnek ezt a részét. Lumineszcens vizsgálattal kiderítették, hogy a barlangban található üledékeket mikor érte utoljára napfény, radiometriai módszerek pedig azt mutatták meg, hogy mikor pusztulhattak el az állatok, amelyekhez a fogak tartoztak. Az őrlőkben talált maradványok, például szén izotópos analízise segített a kutatóknak megérteni, hogy mivel táplálkozott az óriási majom.
Hatalmas és félelmetes lehetett
A G. blacki lenyűgöző lehetett. A ma élő állatok közül a legjobban a borneói orangutánra hasonlított, csak épp sokkal, de sokkal nagyobb volt. Három méter magasra is megnőtt, és 250-300 kilogrammot nyomhatott. Ezt a fogmaradványok alapján számították ki a tudósok: a G. blacki felső rágófogai 57,8 százalékkal, alsó rágófogai pedig 33 százalékkal voltak nagyobbak a ma élő gorillákéinál. Minden valószínűség szerint az állat nem a fákon, inkább a földön élt, és négy lábon járt. A tudomány jelenlegi állása szerint
akár még az emberek őseivel is összefuthatott, hiszen a Homo erectus nagyjából ugyanabban az időszakban élt a mai Kína déli részén, mint a hatalmas főemlős.
Közvetlen bizonyíték persze nincs arra, hogy valóban találkoztak, ám paleontológusok nem messze az egyik olyan barlangtól, amelyben fogakat találtak, nagy számban mintegy 800 ezer éves kőszerszámokra leltek. A Gigantopithecus blacki a legújabb kutatások szerint 2 millió évvel ezelőttől körülbelül 300-200 ezer évvel ezelőttig élhetett.
Miért csak a fogak maradtak fönn?
A kutatókat sokat foglalkoztatta az a kérdés, hogy miért nem találnak a fogakon, illetve az álkapcsokon kívül más maradványokat. A válasz valószínűleg abban rejlik, hogy a G. blacki valójában sosem élt barlangokban, csak azok környékén. A tudósok szerint rágcsálók, például egerek hordhatták be a maradványokat a barlangokba a sziklák repedésein át. Az elhullott állatok maradványai ki voltak téve az időjárás viszontagságainak, lebomlottak, és elhordták őket más állatok, mielőtt a barlang üledékes rétegeiben kötöttek ki. Így nem csoda, hogy a majmok testének csak a legellenállóbb részeiből maradt fenn bármi is.Nem volt képes alkalmazkodni
A hatalmas majom eredetileg sűrű és buja erdőkben élhetett, tápláléka elsősorban különféle erdei gyümölcsökből állott. „Körülbelül 700 vagy 600 ezer évvel ezelőtt hatalmas környezeti változások indultak meg, amelyek hatására egyre ritkábbá váltak a gyümölcsök” – mondta Kira Westaway, az ausztráliai Macquarie Egyetem professzora, a tanulmány egyik szerzője. A G. blacki megpróbált alkalmazkodni, és tápanyagokban kevésbé gazdag növényeket kezdett el enni.
„A fogakon található mélyedések és karcolások arra utalnak, hogy rostokban kifejezetten gazdag táplálékot fogyasztott: fakérgeket vagy ágakat az erdő talajáról”
– tette hozzá a professzor. Ekkoriban nagyon megváltozott az időjárás, erőteljesebbek lettek az évszakok, a markánsabb téli és nyári monszun miatt hűvösebb és nedvesebb lett az éghajlat. Ennek hatására a növényzet is átalakult: kevesebb lett az erdő, és nőtt a füves területek száma. Mindezekhez a G. blacki már nem tudott alkalmazkodni, étrendje ugyan kissé átalakult, ám valamikor a 295-215 ezer évvel ezelőtti időszakban kihalt. Egyes kutatók szerint a szűkösebbé váló táplálék utáni küzdelemben a Homo erectus is közrejátszhatott a hatalmas majomféle eltűnésében.
Nyitókép: Garcia/Joannes-Boyau/Southern Cross University
Ha érdekel, hogy élhettek azok az őseink, akik akár találkozhattak is ezzel a hatalmas majommal, kattints ide!
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
