Az optikai illúziók összezavarják az elménket, de a megoldásuk javítja az agy egészségét, illetve növelheti a dopaminszintet is, ami jobb hangulatot eredményezhet.
Optikai csalódás osztja meg az embereket
Alice James (@alicekjames) a TikTokon osztott meg tartalmat lábnyomokról, amelyek a homokban vannak. Ez az optikai illúzió tartja most lázban az internetet. Egyesek a lábnyomokat normál módon, a homokba mélyedve látják, ahogyan az várható lenne – de akadnak olyanok, akik úgy érzékelik, mintha azok kiemelkednének a homokból, mint egy 3D-s lenyomat.
A videó már 6,2 millió megtekintésnél jár, és több ezer hozzászólás született arról, hogy milyenek a lábnyomok.
„A barátom küldte nekem ezt a képet, és úgy érzem, ez az internetet megosztó új verziója a híres fehér-arany vagy kék-fekete ruhának”
– magyarázta Alice a videóban.
Ezután megmutatta a zavarba ejtő optikai illúziót a képernyőn. Elmagyarázta, hogy az unokahúga lábnyoma látható a homokban. Egy vacsorapartin már megmutatta a képet a társaságnak, és a jelenlévők egyik része úgy látta, hogy a lábnyomok a homokba mélyednek, a többiek pedig úgy, mintha kiemelkednének. Hozzátette, hogyha hunyorít, akkor mind a két verziót látja.
A Stanford Egyetem egyik idegtudósa szerint még ha el is mondják neked, mi történik valójában a képen, még mindig az illuzórikus formát látod majd, mert egyszerűen nem tudod felülírni az agyad értelmezését, hiába nem logikus.
Az optikával a lakásodban is játszhatsz, mutatunk néhány egyszerű trükköt az alábbi cikkünkben.

Elhoztuk a lakberendezők kedvenc módszereit, amivel tágasabbá tehetjük az otthonunkat.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés