Oltási igazolás már 120 éve is létezett, óriási felháborodás kísérte, hamisították is

A 19–20. század fordulóján az Egyesült Államokban tombolt a fekete himlő. A hatóságok a járvány kezelése miatt kötelezővé tették a himlő elleni védőoltást, ami közfelháborodást okozott az amerikai nép körében, sokan pedig a feketepiacon vásároltak hamis oltási igazolást maguknak. A History írása feleleveníti a százhúsz évvel ezelőtti oltási pánikot.

Kezdetben önkéntes alapon oltottak

A történelem utolsó nagy himlőjárványa Bostonból indult, és öt éven keresztül, 1899-től 1904-ig tartott: a hivatalos közlések szerint 164 ezren kapták el a betegséget, a valódi esetszám azonban ennek több mint ötszöröse lehetett, vagyis majdnem egymillió fertőzöttről beszélhetünk, akiknek 17 százaléka belehalt a betegségbe. A fekete himlő elleni védőoltást már száz évvel korábban felfedezte a vakcinák szülőatyjaként ismert angol sebész, Edward Jenner, a fertőzött keleti parti nagyvárosok (Boston, New York, stb.) vezetése pedig úgy döntött, nagyszabású oltási programot hirdet, hogy véget vessen a járványnak.

Az oltást kezdetben önkéntes alapon adták be a jelentkezőknek, akik munkahelyükön, illetve a városban kihelyezett oltópontokon kaphatták meg azt. A beoltottak száma azonban messze elmaradt a várttól – kb. 40 ezer ember kapta meg a védőoltást –, a himlő pedig továbbra is bőszen szedte áldozatait, ezért a hatóságok drasztikusabb lépésekre szánták el magukat: kötelezővé tették a vakcina beadatását. Massachusetts államban 5 dolláros bírsággal (ez ma 155 dollárnak, vagyis kb. 47 ezer forintnak felel meg) vagy tizenöt nap börtönnel sújtották azt, aki nem volt hajlandó beoltatni magát.

Hamar lábra kapott az oltásellenes hangulat

Ezúttal már nem oltópontokon várták a polgárokat, hanem házhoz vitték számukra a vakcinát, az egészségügyi dolgozók sorra járták a lakásokat az oltással. A beoltottak számára oltási igazolást állítottak ki, és a rendelet szerint csak az igazolással rendelkezők mehettek dolgozni, iskolába, szórakozni, valamint a városi tömegközlekedést is az igazolás felmutatásával lehetett igénybe venni. A szigorú rendelkezések sokakban felháborodást váltottak ki, a közvélemény egy jelentős része úgy gondolta, polgári szabadságjogait sérti, ha a hatóságok akarata ellenére oltásra kötelezik. Ezért oltásellenes klubok, szervezetek alakultak, hogy tiltakozzanak a kötelező vakcina és a védettségi igazolások ellen.

Sokaknak nem elvi kifogásai voltak, hanem magától az oltástól féltek: a múlt század fordulóján ugyanis még korántsem volt annyira egyszerű és fájdalommentes az oltakozás, mint napjainkban: a páciensek karját késsel vagy szikével vágták meg, és a sebbe szarvasmarhák himlőhólyagjából származó, aktív tehénhimlővírust tartalmazó váladékot csepegtettek. A beoltottak gyakran belázasodtak, napokig fájt a karjuk, az oltás helyén pedig érme nagyságú, maradandó sebhely keletkezett. Az oltásellenes szervezetek, jócskán eltúlozva a valódi veszélyt, azt híresztelték, hogy az oltás könnyen szifilisszel vagy tetanusszal fertőzheti meg a gyanútlan delikvenseket.

Virágzott a hamis igazolás biznisze

Nem csoda, hogy sokan igyekeztek elkerülni a kötelezővé tett oltással járó vélt vagy valós kellemetlenségeket, amit az élelmes alvilág gyorsan ki is használt: tömegével kezdték gyártani és árusítani a hamis oltási igazolásokat, melyekkel bárki könnyen megtéveszthette a hatóságot. Az orvosok is hamar felfigyeltek a könnyű pénzszerzési lehetőségre, és egy kis kenőpénz fejében szívesen írtak alá igazolást olyanoknak, akiket valójában nem oltottak be, de az is előfordult, hogy a szülők kérésére papírral igazolták, hogy a gyerek egészségileg alkalmatlan arra, hogy beoltsák, ezért oltatlanul is iskolába mehet.

Idővel annyira megszaporodott a hamis igazolások száma, hogy senkiről sem lehetett tudni, tényleg beoltották-e vagy csak hazudik róla – a hatóságok ezért egy idő után már nem is voltak kíváncsiak a papírra, inkább az oltási hegek alapján ellenőrizték az embereket. A munkahelyek, iskolák, szórakozóhelyek bejáratánál a rendőrök, portások vagy biztonsági őrök megparancsolták a belépni szándékozóknak, hogy húzzák fel az ingujjukat, így igazolják magukat.

Még a hegeket is hamisították

A himlő rohamos terjedésével az USA más vidékein is bevezették a hegellenőrzést: 1903-ban a fenyőfaállamnak is hívott Maine kormányzója például elrendelte, hogy kizárólag azok dolgozhatnak favágóként és faüzemekben, akik látható oltási sebbel rendelkeznek a karjukon. A neves pittsburghi vasgyáros, Henry Clay Frick pedig saját üzemében tette kötelezővé a hegek bemutatását, ezzel 300 ezer dolgozóját kötelezte rá, hogy beoltassa magát. Sokan még mindezek ellenére is vehemensen kitartottak oltásellenességük mellett, és elkezdtek hamis oltási hegeket produkálni: salétromsavval marták ki a bőrt a karjukon, így imitálva a jellegzetes, érme nagyságú sérülést.

A hegek divatjára még évtizedekkel később is sokan emlékeztek: amikor 1921-ben Kansas Cityben tört ki egy kisebb himlőjárvány, a helyiek a „mutasd a heged!” jelszóval köszöntötték egymást a különböző nyilvános helyeken. Napjainkban, a globális koronavírus-járvány idején újra előkerültek a száz évvel ezelőtti vitás kérdések: sokan érvelnek amellett, hogy a kocsmák, éttermek, nyilvános rendezvények látogatását és az utazást oltási igazolványhoz kössék, mások szerint ez sokak számára hátrányos megkülönböztetést jelent és sérti a szabadságjogokat.