Hosszabb nyaralásra utazott Costa Ricára az a kanadai férfi, akit saját haláláról egy gyorshajtással kapcsolatos bírság behajtását felvezető levélben értesült.
A québeci igazságügyi minisztérium levélben remélt hagyatékából pénzt, mellyel korábban elkövetett gyorshajtását kellett volna utólag kiegyenlíteni.
![Izgalmas sztorik születnek majd a nyaralásról azután, hogy megoldódott a helyzet](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5548/55486/554861/55486137_7f7376b116941859237131f42ef5d56f_wm.jpg)
Saját vélt halálával szembesült a férfi nyaralás után
Azt hitte, ez csak egy vicc – a férfi teljesen ledöbbent a bírságot behajtani kívánó levél szövegén, mely szerint bár ő maga elhunyt, azonban tartozik az államnak egy gyorshajtás összegével. A 34 éves férfi még 2022-ben, levélben támadta meg az akkor szerinte rá tévedésből kirótt gyorshajtás összegét, majd nyaralni ment.
„Teljesen megfeledkeztem a gyorshajtásomról, de mire visszaértem a nyaralásból, egy levél várt, melyben örököseimtől akarták behajtani az általam kifogásolt összeget” – nyilatkozta, és hozzátette, örül, hogy a levelet ő olvasta el, és nem édesanyja.
Ha elutazom, majd ő egy ilyen levelet olvas, mielőtt visszaérek, vajon mit gondolt volna?
A montreáli férfi megpróbálta bebizonyítani, hogy életben van, de senkivel nem tudott beszélni, aki ilyen ügyben illetékes lett volna. Történetéről több helyi lap és televízió is beszámolt, így sikerült a minisztérium részéről végül választ kapnia, mi is történhetett.
„A bírságbeszedő tévedésből használt egy hagyatékrendezéshez való levélsablont a gyorshajtás rendezésére” – állt a kormányzattól érkezett e-mailben, a hivatalos szervek pedig a férfi elnézését kérték.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés