Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a szépség egyik legfontosabb mércéje egy szinte irreálisan kicsi testrész: a mindössze 7,5 centis női lábfej. Felfoghatatlannak tűnik mai szemmel? Nem véletlenül, hiszen egy átlagos női lábfej hossza manapság 24 centiméter körül van – vagyis több mint háromszor akkora, mint az a láb, amely a Song-dinasztiában a X. században közkedveltté vált.
Ahhoz, hogy ezt a közkedvelt méretet elérjék, a lábelkötés brutális és fájdalmas hagyományát alkalmazták Kínában hosszú évszázadokon keresztül. A „lótuszlábak” kultusza talán a történelem egyik legkülönösebb szépségideálját hozta magával. Ez nemcsak fájdalmat okozott, hanem egész generációk életét és sorsát határozta meg.
Ebben a korban a kis lábfej a nőknél az érzékiség, az intimitás kifejezésére szolgált.
Hogyan kezdődött a lábelkötés?
A lábelkötés szokása a Tang-dinasztia (618-907) idején kezdődött, amikor Yao Niang, az akkori Li Yu császár ágyasa lótusztáncot adott elő. A tánc előtt fehér selyemcsíkokkal félhold alakúra kötötte a lábát, ami a császárból csodálatot váltott ki. Kecsességével Yao Niang más udvarhölgyeket és felsőbb osztálybeli nőket inspirált, így példáját hamarosan mások is követték.
Ez a módszer fokozatosan elterjedt a következő századokban, és a Ming-dinasztia (1368–1644) idejére már az egész országban elfogadott gyakorlattá vált, elsősorban a nemesi és középosztálybeli családok körében. A lótuszláb nemcsak a szépséget szimbolizálta, hanem az előkelőség és gazdagság jelének is számított: egy nő, akinek ilyen apró lába volt, biztos, hogy nem tudott fizikai munkát végezni a földeken.
Milyen módszerrel érték el?
Ahhoz, hogy a nők elérjék a lótuszlábat, egy borzalmas folyamatra volt szükség, melyet már egészen fiatal – általában 4-6 éves – korukban elkezdtek alkalmazni. Ekkor a gyermekek csontjai még rugalmasak, így könnyebb őket „formálni”.
A lábujjakat hátrahajtották és szorosan lekötötték a talphoz, miközben azt ívelt formába kényszerítették. A kötések olyan szorosak voltak, hogy idővel a lábujjak gyakorlatilag bepréselődtek a talp alá, és deformálódtak: így végül a láb mindössze 7-10 centiméter hosszúságú lett.
Ez a folyamat hatalmas fájdalmakkal járt. A kislányok lábát rendszeresen újrakötötték, és szorosabbra húzták, így elérve a kellő méretet. Ám az efféle deformáció gyakran problémákhoz vezetett, sok esetben akár súlyos fertőzést, bénulást, sőt, halált okozott. Azok a nők, akik sikeresen vették az akadályokat, gyakran életük végéig fájdalommal küzdöttek, és mozgásuk erősen korlátozott volt.
Miért vált mégis státusszimbólummá a 7,5 centis női lábfej?
A lótuszlábak a Ming-dinasztia idejére már az előkelőség és a társadalmi rang jeleivé váltak. A férfiak számára a pici láb a kifinomultságot, eleganciát és nőiességet szimbolizálta, egyfajta fetisizmus alakult ki belőle. A lótuszlábú nők iránti vágyakozás oda vezetett, hogy azok, akik nem voltak hajlandóak elkötni lábukat, kevés eséllyel számíthattak előnyös házasságra, így sok család számára elkerülhetetlenné vált ez a szörnyű beavatkozás.
A lábelkötés a középosztálybeli és arisztokrata családok számára egyfajta társadalmi „befektetés” is volt, hiszen az a nő, akinek lótuszlábai voltak, nagyobb eséllyel talált jómódú férjet magának, ami gazdasági és társadalmi előnyöket biztosított számára. Tehát egyfajta belépőként is szolgált a társadalmi elithez: státusz, gazdagság és a presztízs, amik mind-mind összefonódtak a lótuszláb ideáljával.
Hogyan hatott a nőkre a lábelkötés?
Azok a nők, akik elkötötték a lábukat, életük végéig szenvedtek a fizikai korlátoktól és fájdalmaktól. A lótuszlábú nők mozgása esetlen és nehézkes volt: csak lassan tudtak járni, gyakran még ülve is fájdalmat éreztek. Mindezek miatt életük nagy részét a háztartásban, férjük és családjuk szolgálatában töltötték, a négy fal között ragadva.
Végül miért szűnt meg a lábelkötés gyakorlata?
A XIX. század vége felé a lábelkötést egyre többet kritizálták a külföldiek és a misszionáriusok, akik az elmaradottság jelképeként tekintettek rá. A nyugati hatásoknak és a kínai modernizációs törekvéseknek köszönhetően a lábelkötés hagyománya fokozatosan háttérbe szorult: végül a XX. század elején a Kínai Köztársaság hivatalosan betiltotta. Mindennek ellenére egyes vidéki területeken még évtizedekig folytatódott a bevált gyakorlat.
Máig csapdák védik az első kínai császár sírját: a tudósok se merik felnyitniA császár nyughelye annyi rejtélyes legendával övezett, hogy feltárását már 50 éve halogatják a kutatók.
Tovább olvasomManapság a lótuszláb pusztán a történelem része, de mindez emlékeztet bennünket arra, hogy a szépségideálok időnként milyen elképesztő áldozatokat követelhetnek:
Rájöttek a kutatók a kínai nagy fal titkáraA világ legnagyobb ember alkotta építményéről sok legenda kering, többek között az, hogy nem lehet olyan erő, amely elpusztítaná. Rájöttek a titkára.
Tovább olvasoma nők sokszor a fizikai és lelki fájdalmakat is képesek elviselni annak érdekében, hogy minél inkább tetszenek a férfiaknak.
A mai világban, ahol a diéta és plasztikai sebészet mindennapos, érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon mi magunk milyen áldozatokat hozunk a szépségért? Meddig érdemes elmenni a társadalmi elvárások teljesítése érdekében? És mindez megéri-e, ha szenvedéssel, fájdalommal vagy akár a saját testünk eltorzításával jár?
Hogyan lett Kína utolsó császárnéja ágyasból uralkodó? Olvasd el erről szóló cikkünket ide kattintva.
Kína utolsó császárnéja ágyasból lett uralkodó: a hatalomért bármire képes volt ez a nőTöbb mint 100 év telt el halála óta, de még mindig meglehetősen rossz a megítélése az 50 éven át ármánykodó nőnek.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
