műkincs rongálás

Amikor először hallottam arról, hogy a tálib hatalomátvétel után Afganisztán friss urai a világörökség részét képező másfél ezer éves műalkotásokat romboltak le tankokkal és rakétákkal, meghűlt bennem a vér. Nem mintha másnap terveztem volna az iszlám emirátusba repülni, hogy élőben csodálhassam meg a világ két leghatalmasabb álló Buddha-szobrát, de végtelenül lehangoló volt, hogy elpusztították azokat a fantasztikus műveket, amelyeket eleik négy évszázadnyi munkával véstek a Bámiján-völgy szikláiba. Mindazonáltal az esetet betudtam annak, hogy vallási fanatikusok műve volt, és az ehhez hasonló műkincsrongálás a mi civilizált világunkban nem fordulhatna elő.

Lassan mindennapossá válik a műkincsek rongálása

Azóta a civilizált világba vetett – nem túl fanatikus – hitem is meginogni látszik. Szinte nem telik el úgy hét, hogy ne kelljen beszámolnunk valamilyen vandál akcióról, amelyet műalkotások ellen hajtanak végre itt, Európában, a civilizáció bölcsőjében. (A műkincs kifejezés a kulturális javak, kulturális tárgy fogalmának köznyelvi megfelelője, melybe a régiségek és műalkotások tartoznak.)

Legutóbb a múlt héten tartóztattak le egy klímaaktivistát Párizsban, miután megrongált egy Monet-festményt. A Riposte Alimentaire nevű, fenntartható élelmiszer-termelést népszerűsítő szervezet tagja a világhírű művész Pipacsmező című alkotását szemelte ki figyelemfelkeltő akciója alanyául a Musée d'Orsay-ban. Egy vörös színű öntapadós papírt ragasztott a kiállított műtárgyra, majd a megdöbbent múzeumlátogatók előtt kifejtette:

Ez a rémálomszerű kép vár ránk, ha nem találunk alternatívát a problémákra.

Az üdítő pipacsmezőt felváltó vörös sivatag valóban rémálomszerű, és a globális felmelegedés miatt tényleg ebbe az irányba haladunk. Ha pedig belegondolunk, hogy a pipacs a mák mostohatestvére, amelynek gubója az ópiumgyártás alapanyaga, máris visszajutunk a drogtermesztésből élő afgán rezsimhez.

Környezeti és politikai motivációk a műkincsrongálás mögött

A Riposte Alimentaire polgári ellenállási mozgalomként definiálja magát, amelynek célja, hogy radikális változásokat ösztönözzön a környezet és a társadalom érdekében – írta a  France24, emlékeztetve arra, hogy ez a szervezet vállalta a felelősséget több hasonló franciaországi akcióért, köztük a világ leghíresebb portréja, a Mona Lisa elleni támadásért, amikor januárban a Louvre-ban két tiltakozó levest öntött Leonardo da Vinci mesterművére. 

Szeretjük a művészetet, de a jövő művészeinek nem lesz mit festeniük egy égő bolygón

– mondták akkor, utalva arra, hogy az előrejelzések szerint 2050-re a Föld hőmérséklete 4 Celsius-fokkal emelkedhet, aminek katasztrofális következményei lehetnek: a jéghegyek megolvadásától kezdve a tengerszint emelkedésén át a part menti területek elárasztásáig. 

És bár a közvéleményt még nem sikerült kellőképp megijeszteni, a múzeumvezetőket már igen: 2022-ben több mint 90-en csatlakoztak a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa által közzétett nyilatkozathoz, amelyben elítélik a műalkotások rongálását. Az aláírók között szerepel a párizsi Louvre, a madridi Prado, a londoni British Museum, a New York-i Guggenheim és Metropolitan, valamint a budapesti Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója is.

Aggodalmuk nem alaptalan, a Mona Lisa például már több támadásnak is célpontja volt, nemcsak levessel, de tortával is megkínálták, egy tokiói vándorkiállításon pedig vörös festéket zúdított rá egy nő. A támadók legtöbbször nem öncélú, mondhatni l'art pour l'art vandálok, hanem politikai üzenetek terjesztői, akik akcióikkal kívánják ráirányítani a figyelmet ideológiai mondanivalójukra.

A nők politikai egyenjogúságáért küzdő Mary Richardson már 1914-ben húsbárddal támadt Velázquez Vénusz tükörrel című képére a londoni National Galleryben, és öt méretes vágást ejtett az istennőt meztelenül ábrázoló festményen. De hasonló okokból a múlt hónapban feminista aktivisták rongálták meg Gustave Courbet női nemi szervet megjelenítő képét, A világ eredetét a Pompidou-központ egyik időszaki kiállításán, MeToo-feliratot fújva rá.

A hírhedt magyar műkincsrongáló a Pietàt szemelte ki

Amiről viszont kevesebbet lehetett hallani, hogy a legbarbárabb műkincsrongáló éppen egy hazánkfia volt: a Magyarországon született, de előbb Ausztráliába, majd Olaszországba kivándorló Tóth László 1972 májusában a vatikáni Szent Péter-bazilikában kalapáccsal rontott neki Michelangelo Pietàjának.

Én vagyok Jézus, aki feltámadt a halálból!

– üvöltötte az akkor épp krisztusi korban lévő 33 éves férfi, aki a zarándokok szeme láttára tizenötször sújtott le a reneszánsz szobrászat remekművére, amelyben majdhogynem helyrehozhatatlan károkat okozott: letörte Mária karját, és megcsonkította az orrát meg a szemhéját. Több hónapig tartott a darabkák beazonosítása, és majdnem egy évbe telt, mire eredeti állapotában restaurálták felbecsülhetetlen értékű műkincset. A Pietà végül visszakerült ugyan a helyére, de már csak golyóálló üveg mögött láthatják a látogatók.

Tóth Lászlót nem ítélték el, hanem kényszergyógykezelésre küldték, mivel őrültnek nyilvánították. Mentális problémái elég nyilvánvalóvá váltak, miután kiderült, hogy eleve azzal a céllal költözött előző évben Rómába, hogy az új megváltóként elismertesse magát. VI. Pál pápának is több levelet írt az ügyben, de a katolikus egyházfővel sohasem találkozott.

Ha érdekel, hogy mi mindenre képesek emberek azért, hogy a pápát láthassák, ide kattintva erről is olvashatsz.