Ez a magyar testépítő amerikai nők ezreit hódította meg: ezért hagyta el Magyarországot valójában

GettyImages-562909631

Mickey Hargitay megvalósította az amerikai álmot: az egykori kőbányai fiú Mr. Universe-ként még a korszak szexszimbólumának, Jayne Mansfieldnek a szívét is elnyerte.

Az 1940-es években egy szegény családból származó, kőbányai fiú gyakran kilátogatott a Szabadság téren lévő korcsolyapályára. Arról ábrándozott, hogy korcsolyázóként majd kijuthat a Londonban megrendezendő 1948-as olimpiára. A korcsolyázáson kívül érdekelte még a foci is, és artistaképzőbe is járt, igaz, ezt csak azért tette, hogy cirkuszi akrobataként némi pénzt keressen. „Gyerekoromban rengeteg kalandfilmet láttam. Itthon persze nem volt cowboyképző, így artistaiskolába jártam (…) Nem színész akartam lenni mindenáron, csak vadnyugati hős” – emlékezett vissza később Mickey Hargitay, aki a kor egyik legnagyobb szexszimbólumát, Jayne Mansfieldet vette feleségül.

Mickey Hargitay, azaz Hargitay Miklós 1926. január 6-án született Budapesten. Családja nem volt gazdag, de a sport szeretetét édesapjától örökölte, aki igen komolyan vette, hogy négy fia egészséges életet éljen. Miklós különböző sportágakban próbálgatta magát, gyorskorcsolyázásban vitte a legtöbbre: közép-európai bajnok lett 500 és 1500 méteren, továbbá második helyezettként végzett 5000 méteren. Állítólag a második világháború alatt részt vett a földalatti ellenállási mozgalmakban.

Ács és asztalos

1945-ben, más források szerint 1947-ben hagyta el Magyarországot; nem tisztázott, hogy építészmérnöki diplomájával a zsebében, vagy a katonai behívó elől menekülve. Hajóval érkezett Brooklynba, mindössze 10 dollárral a zsebében, de határtalan optimizmussal. Érkezése után egy gyümölcspiacon kezdett dolgozni, napi két dollárért, majd Clevelandben telepedett le. Továbbra is alkalmi munkákból tartotta el magát, ácsként, vízvezeték-szerelőként és asztalosként dolgozott, de akrobataálmait sem adta fel: első feleségével, Mary Birgettel közösen akrobataszámot adtak elő. Házasságukból 1949-ben megszületett Tina, de a pár nem sokkal ezek után különvált.

Mr. Universe, a revütáncos

Hargitay azután döntött úgy, hogy a testépítést választja, miután meglátta egy magazin címlapján Steve Reevest, aki a negyvenes évek végén és ötvenes évek elején többször férfiszépségversenyt nyert. Nem végzett félmunkát: 1953-ban ő szerepelt a Strenght and Health magazin címlapján, 1955-ben pedig elnyerte a Mr. Universe címet. A címlapkép feltűnt az izmos férfiakból revütáncos-társulatot verbuváló legendás színésznőnek, az akkor már hatvanas éveit taposó Mae Westnek is, aki szerződtette Hargitayt. „Mae West és az Adoniszok” rengeteg helyen léptek fel, a férfiak mindössze ágyékkötőt viseltek.

Az álompár egy halloweenpartin 1956-ban
Az álompár egy halloweenpartin 1956-banMichael Ochs Archives / Getty Images Hungary

Egy steak és a férfi baloldalt

A kor ünnepelt színésznője, Jayne Mansfield is kíváncsi volt a műsorra. A legenda szerint, amikor vacsorázni érkezett, és megkérdezték tőle, mit szeretne, azt válaszolta: „Egy steaket kérek, és azt a férfit a bal szélen.”Az álompár 1958-ban összeházasodott. Rengeteget írtak róluk a bulvárlapok, a Life magazin például bemutatta fényűző otthonukat, amelyben Jayne óhajának megfelelően minden rózsaszínű volt. többek között a hatalmas, szív alakú medence is, amelyet Mickey saját kezűleg épített. Jayne Mansfield bevezette férjét a filmes körökbe is: Hargitay 1958-ban eljátszhatta Herkulest, Feleségével (aki egyébként 163-as IQ-val rendelkezett, és arról is nevezetes, hogy hangosfilmben ő szerepelt először teljesen meztelenül) összesen négy filmben szerepeltek együtt és három gyerekük született: Miklós, Zoltán és Mariska. Lánya színésznő lett, a magyar nézőknek a Különleges ügyosztály című sorozatból lehet ismerős – amelyben egyébként Mickey Hargitay is feltűnik az egyik epizódban.

A család a hatvanas években
A család a hatvanas évekbenSilver Screen Collection / Getty Images Hungary

Valóra vált álmok

Hargitay összesen 18 filmet forgatott. Egyik sem lett igazán kasszasiker, mindenesetre a férfi élvezte a forgatásokat, és úgy érezte, teljesültek a gyerekkori álmai: lehetett gladiátor és cowboy is. Feleségével 1963-ban Mexikóban elváltak: Mickey lobbanékony természete éles ellentétben állt a családi békére törekvő Jayne elképzeléseivel. Emellett a nő sérelmezte azt is, hogy intellektuálisan nem tud kötődni a testépítő bajnokhoz, akinek még ráadásul nem is szőrös a mellkasa. Az amerikai hatóságok nem ismerték el a válást, ezután még egyszer rövid időre összejöttek, de 1964 augusztusában végleg különváltak. Jayne Mansfield három évvel később egy autóbalesetben meghalt, Mickey pedig még ugyanabban az évben újranősült. Harmadik választottjával, Ellen Sianóval haláláig együtt maradt. Az egykori testépítő bajnok, az amerikai nők szívének megdobogtatója 2006-ban, 80 évesen távozott az élők sorából. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra