Úton a metaverzumokba – milyen technikai fejlesztések lesznek hatással az életünkre?

Berényi Bianka
GettyImages-1351969920
Olvasási idő kb. 4 perc

A koronavírus-járvány által felgyorsított digitális átállás gyors ütemben átalakítja az életünket.  A korábbinál is hangsúlyosabb szerep jut a mesterséges intelligencia által vezérelt megoldásoknak.

Párhuzamos metaverzumok jönnek létre, amelyekben dolgozni és szórakozni egyaránt lehet, és mindennaposnak számítanak a kiterjesztett és virtuális valóság eszközök vagy a szem- és kézmozgásokkal irányítható megoldások – olvasható Borzák Péter, az INSPYRE ügyvezető igazgatója elemzésében.

„Új korszakba lépünk. A mesterséges intelligenciát alkalmazó fejlesztések gyakorlatilag az élet minden területére hatást gyakorolnak majd. Az ezekért a fejlesztésekért versengő cégekkel ellentétben a felhasználók szempontjából ez a folyamat azonban éppen olyan észrevétlenül fog végbemenni, mint ahogy a mobilfizetés vagy az online kommunikációs eszközök az életünk részévé váltak” – fogalmaz Borzák Péter.

Metaverzumok

Korszakhatárt jelöl a Facebook idén októberi névváltása. A közösségi oldal anyacégének új neve, a Meta arra utal: 2021-re eljutottunk egy olyan technikai fejlettségi szintre, mely lehetővé teszi a sokak által régóta várt metaverzumok kezdetét.

Ezek

olyan rendszerek, amelyekre többek között virtuális (VR) és kiterjesztett valóság (AR) eszközök segítségével bárhonnan csatlakozhatunk, az így létrejött térben pedig ügyeket intézhetünk, vagy szórakozhatunk is.

Ilyen értelemben a metaverzum koncepció az internet kiterjesztésének tekinthető. Felmenőjéhez hasonlóan a metaverzum is elképesztő gazdasági potenciállal bír, melynek kiaknázásáért már most jelentős küzdelem zajlik. Úgy tűnik, hogy ebben jelenleg a Facebook-Meta bizonyul úttörőnek, de szorosan a sarkában ott van a Microsoft is. A felhasználói platform mellett mindkét cég célja az első üzleti metaverzum megteremtése, mellyel munkafolyamatokat gyorsíthatnak fel, vagy tehetnek teljesen automatikussá.

„2022-ben egészen biztosan megjelenik majd az első kezdetleges metaverzum, melyre évtizedek múlva úgy fogunk visszatekinteni, mint ahogy a PC-k szemszögéből ma a Commodore 64-re gondolunk. Az egyelőre nyitott kérdés, hogy ezzel melyik cég áll elő először, és kié lesz majd a meghatározó platform” –  fogalmaz Borzák Péter.

Szemmel, kézzel, hanggal irányított virtuális valóságok

A metaverzumok megjelenése természetesen a használatukat segítő technikák és perifériák robbanásszerű fejlődését és elindítja majd. A virtuális és a kiterjesztett valóságra alapuló technológiák kezeléséhez már nem igazán alkalmasak a jelenleg használt grafikus felhasználói felületek (GUI). Helyüket mindinkább a természetes felhasználói felületek (NUI) veszik át. 

Ezek a megoldások a szem- és kézmozgások alapján, vagy hangvezérlés segítségével irányítják felhasználói környezetet.

Az erre alapuló eszközöket (pl. VR-szemüvegek, mozgásérzékelők) az elmúlt években egyelőre csak a szórakoztatóipar használta több-kevesebb sikerrel. Mivel rendkívül erős hardvert és internetkapcsolatot igényelnek, így általában az áruk is magas, ezért nem tudtak még széles körben elterjedni. Amint azonban kialakul az üzleti célú hasznosításuk, a vállalatok egymást túllicitálva igyekeznek majd felszerelni dolgozóikat. A nélkülözhetetlenné váló okoseszközök tömeggyártásában egyedül az elnyúló chiphiány okozhat elakadásokat. 

A digitális átállás üteme elképesztő
A digitális átállás üteme elképesztőtimandtim / Getty Images Hungary

Gyülekeznek a felhők

A metaverzumok zökkenőmentes működéséhez a vezérlőeszközök mellett a digitális infrastruktúrának is párhuzamosan fejlődnie kell. A következő években az 5G és utódai térnyerésével egyre általánosabbá válik a szatellitalapú lefedettség. 

Szinte mindenhol elérhető lesz majd az internetkapcsolat, mely lehetővé teszi, hogy otthonunkat, autónkat, vagy akár háztartási gépeinket is csatlakoztassuk a hálózathoz, és távolról irányítsuk őket. A dolgok internetje (IoT – Internet of Things) keretében az erre alkalmas készülékek folyamatosan kommunikálnak a felhőalkalmazásokkal, melyek a kapott adatok alapján akár helyettünk is elvégzik az optimális beállításokat. 

„Egyértelmű, hogy a felhőalapú alkalmazások váltak a meghatározóvá. A beérkező adatokat elemezve az algoritmusok folyamatosan képesek tanulni és fejleszteni a szolgáltatásokat. A már most is létező technológia amellett, hogy életünket hivatott könnyebbé tenné, számos veszélyt is rejt magában. Az így generálódó rengeteg személyes információ biztonságos tárolása folyamatos kihívást jelent majd a szolgáltatóknak ” – véli a cég szakértője.

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
Trump szerint érvénytelenek Joe Biden intézkedései: így indokol
Trump szerint érvénytelenek Joe Biden intézkedései: így indokol

Súlyos dologgal vádolja elődjét Donald Trump, azt állítja, nem Joe Biden írt alá több fontos elnöki döntést.

március 18., 08:35

  • világom
A világ legnagyobb szőnyegét terítették az utcára: lenyűgöző a trükk
  • világom
Régi fertőzés terjed újra Magyarországon – mutatjuk, hol rendelnek el zárlatot
Régi fertőzés terjed újra Magyarországon – mutatjuk, hol rendelnek el zárlatot

Térképen is látható, hol lép életbe a zárlat a fertőzés miatt.

március 17., 12:40

  • világom
Megfosztanák Amerikát az egyik legfontosabb jelképétől
Megfosztanák Amerikát az egyik legfontosabb jelképétől

Ajándékba adták, most visszakövetelnék Amerika legfontosabb jelképét.

március 17., 12:10

  • világom
Két napra sötétbe borult ez az ország: tízmillióan maradtak áram nélkül
Két napra sötétbe borult ez az ország: tízmillióan maradtak áram nélkül

Több mint tízmillió ember maradt áramszolgáltatás nélkül, és az egész ország sötétségbe borult – immár negyedszerre.

március 17., 13:40

  • világom
Rejtélyes vízszennyezés: pusztulnak a halak, emberek lesznek rosszul a habos tengervíztől Ausztráliában
Rejtélyes vízszennyezés: pusztulnak a halak, emberek lesznek rosszul a habos tengervíztől Ausztráliában

A szakembereket is meglepte, hogy ilyen nagy területet érint a veszélyes mérgezés.

március 18., 09:36

  • világom
Pusztító természeti katasztrófa emlékét őrzi ez az olasz szellemváros: lakói nem mentek messzire
Pusztító természeti katasztrófa emlékét őrzi ez az olasz szellemváros: lakói nem mentek messzire

Elpusztította egy katasztrófa az olasz szellemvárost, mégis laknak benne még ma is. Tudd meg, hogyan lehetséges ez!

március 17., 16:00

  • világom
Ilyen volt egy női konditerem az 1920-as években
Ilyen volt egy női konditerem az 1920-as években

Ma más látvány fogad, mint amit 1926-ban láttál volna egy konditeremben. Ezt is most meg is mutatjuk.

március 18., 07:00

  • világom
Járni is alig tudnak, szemük örökre elromolhat: ez vár az űrben rekedt asztronautákra a Földön
Járni is alig tudnak, szemük örökre elromolhat: ez vár az űrben rekedt asztronautákra a Földön

Hiába térhetnek ma éjjel vissza a Földre, közel sem értek még véget a két asztronauta megpróbáltatásai.

március 18., 07:26

  • világom
Többszáz dinoszauruszt találtak Erdélyben
Többszáz dinoszauruszt találtak Erdélyben

Több száz dinoszauruszt rejt a föld Hunyad megyében, ráadásul több, eddig még soha fel nem fedezett fajt is találtak.

március 18., 05:46

  • világom
Ebben az országban ételt készítenek a poloskák feromonjaiból: kézzel préselik ki a nedvüket
Ebben az országban ételt készítenek a poloskák feromonjaiból: kézzel préselik ki a nedvüket

Bár nálunk szokatlan, ebben az országban bizonyos ételekhez adva nagyon is kedvelt e bogarak nedűje.

március 18., 14:00

  • világom
Ebben a faluban senki nem lehet beteg: megtiltotta a polgármester
Ebben a faluban senki nem lehet beteg: megtiltotta a polgármester

Egy falu polgármestere megtiltotta, hogy bárki beteg legyen. Súlyos oka volt rá.

március 15., 13:36

  • világom
Tévedhettek a hatóságok Gene Hackman feleségének halálával kapcsolatban
Tévedhettek a hatóságok Gene Hackman feleségének halálával kapcsolatban

A telefonhívások elemzése után kiderült, hogy Gene Hackman felesége nem abban az időpontban halt meg, amit eddig feltételeztek.

március 18., 12:40

  • világom
Tojásokkal vághat vissza Európa Donald Trumpnak
Tojásokkal vághat vissza Európa Donald Trumpnak

Miközben Donald Trump amerikai elnök súlyos vámokat jelentett be Európával szemben, a háttérben kért is valamit több uniós országtól.

március 17., 11:10

  • világom
Megható felvételek: így ölelték társaikat az űrben rekedt asztronauták
Megható felvételek: így ölelték társaikat az űrben rekedt asztronauták

Megható felvételek láttak napvilágot, amikor a két űrben rekedt asztronauta megölelte váltótársaikat a súlytalanságban.

március 17., 09:35

  • világom
Így néz ki belülről a világ egyik legszokatlanabb épülete
Így néz ki belülről a világ egyik legszokatlanabb épülete

Sokakat régóta izgat, milyen lehet a világ egyik legérdekesebb formájú épületének a belső elrendezése. Most végre te is beleláthatsz.

március 15., 09:06

  • világom
Akár pillanatokon belül kitörhetnek: ezeket a vulkánokat figyelik a magyar kutatók
Akár pillanatokon belül kitörhetnek: ezeket a vulkánokat figyelik a magyar kutatók

Vulkanológus professzorral jártunk utána, mi zajlik jelenleg a föld alatt valójában.

március 17., 08:50

  • világom
Ettől a magyar férfitól tudta meg a világ, mi zajlik a kommunista kényszermunkatáborban
Ettől a magyar férfitól tudta meg a világ, mi zajlik a kommunista kényszermunkatáborban

A recski munkatáborból egyedül Michnay Gyulának sikerült Nyugatra szöknie: négykézláb tapogatózva kerülgette a taposóaknákat.

március 15., 08:50

  • világom
Szokatlan látogatót fogadhat a beteg pápa: Károly király Kamillával látogatná meg
Szokatlan látogatót fogadhat a beteg pápa: Károly király Kamillával látogatná meg

Az állandó orvosi felügyelet és betegsége dacára Ferenc pápa nem mondta le a találkozót Károly királlyal és Kamillával.

március 18., 10:36

  • világom
Életveszélybe kerültek egy kutatócsoport tagjai az Antarktiszon: fenyegetőző kollégájukkal vannak összezárva
Életveszélybe kerültek egy kutatócsoport tagjai az Antarktiszon: fenyegetőző kollégájukkal vannak összezárva

Egy kutató e-mailben kért segítséget, miután kollégája állítólag bántalmazta és rettegésben tartja a többieket: a fenyegetés elől nem menekülhetnek.

március 18., 11:40

  • világom
Sehol a világon nincs még egy ilyen színű tó
Sehol a világon nincs még egy ilyen színű tó

A sós víz és a különleges éghajlat együtt teszi, hogy ez a tó ilyen egyedülállóan néz ki.

március 17., 06:30

  • világom
Félrevezettek a filmek: ilyen szörnyű volt az aranyásók élete a valóságban
Félrevezettek a filmek: ilyen szörnyű volt az aranyásók élete a valóságban

Rettenetes körülmények között keresték az értékes fémet a gyors meggazdagodásról álmodó aranyásók.

március 17., 07:00

  • világom
Így még sosem láttad Velencét: ez a város 2000 éves titka
Így még sosem láttad Velencét: ez a város 2000 éves titka

Ismert a technológia, elképzelni mégis nehéz a velencei építészetet. Ez a kép most segít: így néz ki a víz alatt a város.

március 15., 16:45

  • világom
Megjelent az első fotó Ferenc pápáról kórházba kerülése óta: ilyen állapotban van most
Megjelent az első fotó Ferenc pápáról kórházba kerülése óta: ilyen állapotban van most

Ferenc pápa vasárnap más papokkal misézett, a fotó utána készült róla a kórházi kápolnában.

március 17., 08:36

  • világom
Egykor az ország szuperútja volt, ma már az erdőtől sem látszik
Egykor az ország szuperútja volt, ma már az erdőtől sem látszik

Hihetetlen, hogy mivé lett az országút e szakasza.

március 15., 18:30

  • világom
Furcsa jelzések mutatták az utat ezeknek a repülőknek: ma már kész életveszély lenne
Furcsa jelzések mutatták az utat ezeknek a repülőknek: ma már kész életveszély lenne

Ma már életveszélyes volna ezekkel a jelzésekkel tájékozódnia a repülőknek.

március 16., 19:30

  • világom
Ez volt a menü a világ leghírhedtebb börtönében az 50-es években: megirigyelhetnénk a választékot
Ez volt a menü a világ leghírhedtebb börtönében az 50-es években: megirigyelhetnénk a választékot

Többfogásos menüvel kínálták a rabokat a világ leghírhedtebb börtönében.

március 16., 13:36

  • világom
Legendás ennek az országnak a tisztasága, a csatonából is inni lehetne
Legendás ennek az országnak a tisztasága, a csatonából is inni lehetne

Az utcán is szinte enni lehetne a földről, annyira tiszta.

március 16., 08:50

  • világom
Magyar lehetett a legendás viking kalandozó nevelőapja: együtt érték el Amerikát
Magyar lehetett a legendás viking kalandozó nevelőapja: együtt érték el Amerikát

A vikingek és a feltehetően magyar származású férfi már Kolumbusz előtt 500 évvel partra léphetett az amerikai kontinensen.

március 16., 19:00

  • világom
Kiszámolták: ekkor látható a legnagyobb eséllyel a Loch Ness-i szörny
Kiszámolták: ekkor látható a legnagyobb eséllyel a Loch Ness-i szörny

A Loch Ness-i szörnyet sokan szeretnék látni, kutatók most megmondták, mikor érdemes próbálkozni.

március 15., 14:00

Érdekességek