A 2021-es Sámán Pajzs hadművelet nem szimpla katonai akció volt, hanem valóságos élet-halál harc a remény és a kétségbeesés határán. A Magyar Honvédség katonái 540 embert, köztük 180 gyereket mentettek ki a káoszba süllyedő Afganisztánból, ahol az amerikai csapatkivonás bejelentése után a tálibok nap nap után ragadtak magukhoz egyre több hatalmat, míg végül az egész országra ki nem terjesztették a rémuralmukat. A magyar akció az ország nemzetközi szerepvállalásának, valamint katonai és diplomáciai képességeinek egyik fényes pillanata volt, amely megmutatta, hogy honvédeink képesek gyors és hatékony humanitárius akció végrehajtására a világ egyik legveszélyesebb régiójában.
Így lendültek akcióba a magyar katonák
2021 augusztusában, amikor a világ visszafojtott lélegzettel figyelte Afganisztán összeomlását, a Magyar Honvédség katonái egy önfeláldozó és kétségbeesett küldetésre készültek. A főváros, amely addig a rendet felügyelő külföldi haderő központja volt, most a káosz és a kétségbeesés hadszínterévé vált. A tálibok előrenyomulása könyörtelennek bizonyult, Kabul 24 óra alatt süllyedt az anarchia és a félelem mocsarába. A NATO-erők kivonulása végső lökést adott a rend teljes felbomlásának, és a nemzetközi repülőtér az egyetlen kapuvá vált a pokolból menekülni vágyók számára.
A repülőtéren már nem létezett se rend, se törvény. Kétségbeesett tömegek nyomultak a kifutópályára, szorongó családok egymást taszigálva, anyák kisgyermeküket a fejük fölé emelve próbálták elérni a menekülési útvonalat, minden reményük egy-egy külföldre induló gép felszállásában volt. Emberek ezrei préselődtek egymáshoz, a tálibok előrenyomulásának rémképe és az ismeretlen jövő nyomasztó terhe alatt. A legelkeseredettebbek a kifutópályán várakozó repülőkre másztak fel, a levegőbe emelkedő gépek futóművébe kapaszkodva remélték a szabadulást, ami azonban számukra soha nem jött el: úgy zuhantak a mélybe, hogy esélyük sem volt a túlélésre.
Ebben a szívszorító pillanatban érkeztek meg a magyar katonák, akiknek az volt a feladata, hogy egy lista alapján háromszáz embert kimenekítsenek Kabulból. Tudták, hogy nincs visszaút, és hogy minden másodperc számít. A káosz közepette át kellett törniük a repülőtér környékén lévő tömegen, ahol a félelem szülte őrület minden pillanatban robbanással fenyegetett. Számukra nemcsak a hazai érdekek védelme volt a tét, hanem emberi életek is. Ismerték az ősi bölcseletet, hogy aki egy embert megment, az egy egész világot ment meg.
Kiket kellett kimenekíteniük a magyar katonáknak?
A magyar katonák igencsak szűk „ablakot” kaptak a menekítésre. A repülőtéren nem volt idő a késlekedésre, a tálib harcosok egyre közelebb nyomultak, már hallatszott a fegyvereik ropogása. Az egyetlen remény a gyors és összehangolt akcióban rejlett. A katonák saját életüket nem kímélve, rendíthetetlen fegyelemmel törtek utat a zűrzavar közepette, hogy segítsenek azokon, akik eddig őket segítették. Nemcsak magyar állampolgárokat kellett megvédeniük, hanem külföldieket, helyi tolmácsokat és civil családokat is, akik együttműködtek a NATO kötelékében Afganisztánt védő katonákkal. Ezzel akkoriban is az életükkel játszottak, a tálib hatalomátvétel után viszont a biztos halál várt volna rájuk.
A magyar katonák mindent megtettek azért, hogy a lehető legtöbb ember biztonságba jusson, de közben a tálibok egyre szorosabban zártak össze a repülőtér körül. Az útvonalat felügyelő ellenőrzőpontokon már nem volt fegyveres védelem, így minden lépésük veszélyekkel volt kikövezve.
Az MH8 zászlóalj biztosította azelőtt az afganisztáni Baghlan tartományt, és most sokszorosan érezhették, hogy mennyi minden múlik rajtuk
– mondta el a Díványnak Pálinkás Szilveszter főhadnagy, katonai szakértő.
Katonáink túlteljesítették feladatukat
A menekülők mind attól rettegtek, hogy nem jutnak el a reptérre. A gyerekek szemében a félelem és a fájdalom szülte könnycseppek fénylettek, és szüleik is kétségbeesetten kapaszkodtak a katonák által nyújtott védőkezekbe. Minden perc egy örökkévalóságnak tűnt. A távolban robbanások és lövések hangja keveredett a tömeg sikolyaival.
Amikor végül felszálltak a magyar gépek, és fedélzetükön 540 emberrel, köztük 180 gyerekkel elhagyták a kabuli légikikötő poklát, nagy kő esett le a szívükről. Bár a repülő zúgása elnyomta a hátuk mögött maradó káosz kétségbeesett hangjait, a túlélők tudták, hogy sokan nem voltak olyan szerencsések, mint ők. Azok a katonák pedig, akik kimenekítették őket, tisztában voltak vele, hogy valami nagyot és embert próbálót tettek, de mindörökre a lelkükbe égett a háború pokla, amit Kabulban láttak.
Ha azt is szeretnéd tudni, hogy Budapesten hova menekülhetnél egy támadás elől, ide kattintva elolvashatod.
