A Miss Lou művésznéven is ismert Bennett-Coverley költőként, énekesként, színésznőként, rádiós személyiségként és népdalgyűjtő folkloristaként is jelentős életművét hagyott hátra, munkásságával rendkívüli mértékben segítette a jamaicai kreol nyelvjárás, a patois megismerését a szigetországon kívül, emellett ő volt az első színes bőrű diák, aki felvételt nyert a patinás Londoni Királyi Színiakadémiára – nem csoda, hogy jamaicaiak igazi nemzeti kincsként tekintenek rá.
Nemet mondott a nyelvi elnyomásra
Louise Bennett 1919. szeptember 7-én született Kingstonban, egy pék és egy varrónő egyetlen gyermekeként – miután hétévesen elveszítette édesapját, édesanyja egyedül nevelte a lányt, aki kifejezetten átlagos tanulónak számított, azonban hamar megfertőzte őt az olvasás, az irodalom szeretete, rajtuk keresztül pedig eljutott a helyi folklór, a jamaicai népi történetek izgalmas világába.
Az akkoriban még brit gyarmati sorban álló sziget lakóinak körében az 1930-as évektől egyre inkább teret nyertek a függetlenség kivívását szorgalmazó mozgalmak és eszmék, melyek fontosnak tartották a jamaicai hagyományok és népi kultúra felélesztését, terjesztését – ebbe a közegbe robbant be egy kamasz lány, aki elbűvölte hallgatóit patois dialektusban szavalt költeményeivel.
Bennett tizennégy évesen írta első saját versét, majd tizenhét évesen szavalt először közönség előtt, egy Eric Coverley művészeti impresszárió által tartott irodalmi versenyen, melynek első díját be is zsebelhette – idővel nem csak pártfogoltja lett a népszerű művészeti vállalkozónak, szerelem gyulladt kettejük között, 1954-ben pedig kimondták egymásnak a boldogító igent.
A fiatal költőnő szándékosan ellene ment a britek által hangoztatott és az iskolákban tanított nézetnek, miszerint a „primitív” jamaicai nyelvjárás szégyellni való, kiirtandó dolog, verseiben büszkén felvállalta az egyszerű nép körében dívó szlenget – nem véletlen, hogy 1942-ben megjelent első kötete, amely azonnal népszerűvé tette őt hazájában, a Dialektus versek címet viselte.
Nem csak a költészetben, a színpadon is sikert aratott, varietéműsorokban és pantomim-előadásokban játszott, főként egy népszerű helyi színész, Ranny Williams partnereként, a duó annyira ismert lett, hogy következő verseskötetének fülszövege már úgy mutatta be a szerzőt, mint „akit nem kell bemutatni, hiszen a jamaicai közönség már szívébe zárta őt”.
Bennett – aki úgy érezte, érdemes formálisan is kitanulnia a színimesterség fortélyait – 1945-ben a British Council ösztöndíjával felvételt nyert a legendás Londoni Királyi Színiakadémiára, ezzel történelmet írt, ugyanis ő lett az első fekete diák, aki a világ első számú Shakespeare-tanintézetének tartott iskola padjait koptathatta. Az akkori háborús helyzetre jellemző, hogy első éjszakáját a brit fővárosban egy légvédelmi óvóhelyen kellett töltenie.
A jamaicai rádió legnagyobb sztárja lett
A BBC már színinövendék korában felkérte őt, hogy vezessen rádióműsort Karibi karnevál címen, és később is – miután szülőhazájában nem talált munkát – a BBC kötelékében maradt, párhuzamosan számos angol színtársulatban megfordult, melyek utazó előadásokkal járták Anglia vidékeit. Az ’50-es évek elején férjével New Yorkban rendeztek musicalt, később pedig hazatértek Jamaicába, ahol a költő-színésznő (aki korábban a Nőszövetség létrehozásában is részt vett) elvállalta a Szociális Jóléti Bizottság kulturális főszervezői tisztségét – új pozíciójában bejárta a sziget minden csücskét, szorgalmasan gyűjtötte a népmeséket, népdalokat, rendíthetetlenül népszerűsítette a helyi kultúrát.
Miss Lou’s Views címmel rádióműsort vezetett, melyben humoros formában osztotta meg véleményét az aktuális eseményekről, a tizenhét éven keresztül, 1965-től 1982-ig futott műsor végleg sztárrá tette őt a hazai közönség előtt, egy másik rádiósorozata, a gyerekeknek szánt Ring Ding pedig gondoskodott róla, hogy a legifjabb korosztály is megismerje őseik kultúráját, meséit.
Színimesterséget és folklórt tanított a Nyugat-Indiai Egyetemen, továbbra is sorra jelentek meg verseskötetei – a legnagyobb sikert az 1966-os Jamaica Labrish (Jamaicai pletyka) aratta –, színpadon is gyakran megfordult, néhány alkalommal pedig a mozivásznon is elvállalt egy-egy szerepet (köztük a jól ismert kincsvadászos történetben). Verseit, előadásait, dalait gyakran rögzítette hanglemezre, szép számban megjelent albumait sokan a reggae és a rap előfutárának, inspirációjának tartják.
Élete utolsó évtizedeiben férjével Kanadában élt, ahol szintén tanítással foglalkozott, illetve számos alkalommal fellépett saját műsoraival, szerzői estjeivel – 2006. július 26-án, négy évvel férje után, 86 évesen hunyt el Torontóban, hamvait hazaszállították Kingstonba, ahol nemzeti hősnek kijáró tisztelettel helyezték örök nyugalomra.
Hat évtizedet felölelő munkásságát számos nemzeti és nemzetközi elismeréssel jutalmazták: Erzsébet királynőtől átvehette a Brit Birodalom Rendjének legalacsonyabb fokozatát (MBE, vagyis „tag” lett), a jamaicai kormány tiszteletbeli kulturális nagykövetté nevezte ki, díszdoktori címet kapott a Torontói- és a Brit Nyugat-Indiai Egyetemen is.
Míg nekünk, magyaroknak Anulu anyukájaként maradt emlékezetes, szülőhazájában „Miss Lou” igazi kulturális forradalmat indított el, neve a világ egy jelentős része számára magát a jamaicai kultúrát és a kolonializmus ellen küzdő népi mozgalmakat jelképezi.
