középkor szexbotrány

Akármennyire is próbálta az egyház megvédeni a középkori embereket az eltévelyedéstől és a kárhozattól, sokan bizony bűnbe estek, és ebből olykor komolyabb ügy kerekedett. Sorozatunk mai pikáns részében a középkori Európa leghírhedtebb szexbotrányainak jártunk utána.

Abélard és Héloïse tragikus szerelme

Az első történet is botrányos volt a maga idejében, bár ebben nem elsősorban a szex, inkább a szerelem a főszereplő. Pierre Abélard atya (latin formában Abelardus) a 12. század legnagyobb hatású filozófusa volt, akinek előadásait messze földről látogatták a szellemileg gyarapodni vágyók – leghíresebb művében (Sic et non – Igen és nem) a francia skolasztikus gondolkodó az egyházatyák ellentétes nézeteit állította szembe egymással százötven kérdésben. A tudós pap élete akkor vett váratlan fordulatot, amikor 1115-ben megismerkedett az okos és gyönyörű Héloïse-zal, a tekintélyes Fulbert kanonok unokahúgával: a harmincas éveiben járó Abélard-t annyira lenyűgözte a fiatal lány, hogy tanítványává fogadta, hamarosan pedig – romantikus regényekbe illő módon – szerelem bontakozott ki kettejük között.

A románc idővel kitudódott, a nagybácsi elzavarta Abélard-t a kanonoki palotából, és a pár ezt követően levelezés útján tartotta egymással a kapcsolatot. Amikor a férfi megtudta, hogy kedvese várandós, megszöktette, titokban összeházasodtak, és Héloïse egy fiúgyermeknek adott életet (akinek sorsáról sajnos semmit sem tud az utókor). A háborgó nagybácsi megnyugtatására az ifjú édesanya önként zárdába vonult, Fulbert azonban még így sem nyugodott meg: bosszúra szomjazva és attól tartva, hogy Abélard újra elcsábítja nevelt lányát, pribékeket bérelt fel, akik éjszaka rajtaütöttek a filozófuson és megfosztották férfiasságától.

A megcsonkított Abélard felvételét kérte a Benedek-rendi Saint-Denis apátságba, ahol a szabad ég alatt tartotta előadásait, azonban itt sem maradhatott sokáig: egyik műve miatt perbe fogták, és ezután a vadonban élt remeteként. A meggyötört Héloïse elfogadta sorsát, hozzászokott az argenteuil-i zárda által kínált élethez és idővel apátnő vált belőle. Az 1120-as évek végétől a két elszakított szerelmes szenvedélyes leveleket váltott egymással, melyeket az irodalomtörténet a valaha született legszebb szerelmi vallomások között tart számon, bár – mivel eredeti kéziratok nem maradtak fent – egyesek kételkednek eredetiségükben.

Héloïse húsz évvel élte túl 1141-ben elhunyt szerelmét. Halála után Abélard mellé temették a Le Paraclet templomban, és a legenda szerint a néhai szerelmesek megölelték egymást a föld alatt. A templomot a francia forradalom idején feldúlták, a pár maradványait ezután a párizsi Père-Lachaise temetőbe vitték, ahol máig sok turista keresi fel a nekik emelt díszes sírboltot.

Katherina Hetzeldorfer és a műpénisz

1477-ben rejtélyes szatír tartotta rettegésben a Rajna melletti Speyer városának asszonyait: a férfi a városi ünnepségek idején nők mögé lopakodott a tömegben, és alaposan megmarkolászta őket. A botrányos esetet kivizsgálók hamarosan újabb erkölcstelenség nyomaira bukkantak: a kérdéses férfi két ízben is pénzért vásárolt szeretőket magának. Az igazi sokk azonban csak ezután következett: a gyanúsított – egy két évvel korábban Nürnbergtől Speyerbe költözött, köztiszteletben álló, házas polgárember – letartóztatása és kihallgatása során a hatóságok legnagyobb döbbenetükre felfedezték, hogy az úr valójában (legalábbis biológiai értelemben) nő, és Katherina Hetzeldorfer néven látta meg a napvilágot.

Hamarosan az is kiderült, hogy Hetzeldorfer állítólagos felesége valójában a húga, a tárgyalás során pedig a vádlott bevallotta, hogy egy saját maga által farúdból, gyapjúból és bőrből készített felcsatolható műpénisz segítségével létesített szexuális kapcsolatot több nővel is (a fentebb említett két prostituált vallomásában azt állította, fogalmuk sem volt róla, hogy az ominózus testrész nem valódi, sőt, egyikük szerint még nagy mennyiségű ondó is kilövellt belőle). A vád végül bizonyítást nyert, Hetzeldorfert a bíróság halálra ítélte, és egy kőhöz kötözve a Rajnába dobták.

John Rykener, alias Eleanor

Egy évszázaddal korábban az angol polgárok kedélyeit kavarta fel egy hasonló eset: 1395-ben a londoni hatóságok letartóztattak egy Eleanor névre hallgató prostituáltat, akiről sokkos állapotba került kuncsaftja aktus közben fedezte fel, hogy valójában a férfinemhez tartozik. A vizsgálatok során kiderült, hogy a John Rykener névre hallgató gyanúsított hónapok óta folytatott magát nőnek kiadva prostitúciós tevékenységet, kuncsaftjai között férfiak és nők egyaránt szerepeltek, sőt több városi elöljáró, rangos egyházi személy, de még apácák is megfordultak Eleanor ágyában.

Az esetből természetesen jelentős botrány kerekedett, a vádlott további sorsáról azonban semmilyen információval nem rendelkezik az utókor: egyesek szerint Rykenert sohasem ítélték el tettéért, ugyanis a jogászoknak fogalmuk sem volt, milyen vádpontok alapján (prostitúció? szodómia? egyéb?) kellene őt bíróság elé állítani.

XII. János pápa, akit kidobtak az ablakon

Az Octavianus néven született XII. János 955 decemberében, mindössze tizennyolc évesen került Szent Péter trónjára – köszönhetően családja vagyonának és befolyásának –, és az ott eltöltött nyolc év alatt a történelem egyik legrosszabb pápája titulust érdemelte ki. Az egyházi és a világi politikában egyaránt abszolút tehetségtelen fiatalember ideje nagy részét ivással, vadászattal és szerencsejátékkal töltötte, és igazi zsarnokként uralkodott Rómában: gyóntatóját állítólag megvakíttatta, majd megölette, nehogy véletlenül bármilyen államtitkot kifecsegjen, egyik udvari papját pedig kiheréltette.

A feslett erkölcsű ifjú egyházfő nem hagyta, hogy pápai kinevezése hormonjai útjába álljon: gyakran orgiákat szervezett a pápai palotában, rengeteg nővel volt alkalmi viszonya, köztük apja szeretőjével és saját unokahúgával is. János végül saját, nem túl ügyesen kivitelezett politikai manővereibe bukott bele: az I. Ottó német-római császárral kötött előnytelen szövetségéből fakadó konfliktusok miatt 963-ban távoznia kellett Rómából, az elmenekült pápa helyére pedig az egyház gyorsan egy új jelöltet ültetett VIII. Leó személyében.

János természetesen nem nyugodott bele a sorsába. A következő évben visszatért Rómába, elüldözte Leót, majd elfogatta és kegyetlenül megkínoztatta ellenlábasait. Mielőtt azonban végleg magához ragadhatta volna a hatalmat, egy szerencsétlen baleset félreállította őt az útból. A különböző források eltérő magyarázattal szolgálnak János halálára, abban viszont egyetértenek, hogy a fertelmes pápa egy Stefanetta nevű hölggyel való együttlét során távozott az élők sorából. Az egyik változat szerint a szeretkezés annyira kifárasztotta a férfit, hogy stroke-ot kapott, a másik – színesebb – teória viszont úgy véli, Stefanetta férje váratlanul benyitott a szobába, miközben az asszony éppen Jánossal foglalatoskodott. A dühös férj megragadta a pajzán egyházfőt és kihajította az ablakon, a zuhanást pedig a pórul járt János nem élte túl.

VI. Sándor pápa és a gesztenyék lakomája

Hasonlóan hírhedt egyházfő volt Rodrigo Borgia, vagyis VI. Sándor, akinek nevét korábban a vegyi fegyverek harci bevetése kapcsán már említettük. Az 1492-ben vesztegetéssel trónra került Sándor pozícióját elsősorban saját és családja vagyonának, hatalmának növelésére használta, és regnálása alatt Róma a korrupció és a botrányok melegágya volt. A papi cölibátusra fittyet hányva Rodrigo már fiatal korától rendszeresen rendezett orgiákat, bíborosként pedig több szeretőt is tartott, köztük férjezett nemesasszonyokat. Számos törvénytelen gyermeke született, közülük hetet ismert el magáénak, amivel kivívta a közvélemény haragját – azonban a botrány sem akadályozta meg, hogy a katolikus egyház fejének válasszák.

Pápaként Sándor folytatta addigi életvitelét. Ennek ékes tanúbizonysága a „gesztenyelakoma” néven elhíresült szexparti, melyet 1501-ben Cesare fiával közösen szervezett az Apostoli Palotában, a pápai rezidencián. A hírhedt orgiára a szervezők ötven kurtizánt hívtak meg, akik a vacsora után először még ruhában, később meztelenül táncoltak a meghívott vendégekkel. Az igazi mulatság ezután következett: a gyertyatartókat az asztalokról a padlóra helyezték, ahol gesztenyéket szórtak szét, majd a kurtizánoknak anyaszült meztelenül, az égő gyertyák között négykézláb csúszva-mászva kellett összeszedniük a terméseket, miközben a pápa és két jelenlévő sarja, Cesare és Lucrezia ádáz tekintettel nézték a produkciót.

Az est végül versenybe torkollt, ahol a résztvevők egymást túlteljesítve igyekeztek minél több örömlányt magukévá tenni, a győztesek pedig kelméket, selymeket, cipőket és más értékes nyereményeket vihettek haza. A gesztenyelakoma leírása Johann Burchard kortárs történetíró tollából származik, egyes modern történészek azonban kétségbe vonják a hírhedt esemény megtörténtét: szerintük lehetséges, hogy inkább Sándor és a Borgiák ellenlábasai próbálták hasonló sztorikkal befeketíteni a ravasz, nagyravágyó egyházfő hírnevét.

Oroszlánszívű Richárd és a nőcsábász apa

Nem beszélte a nyelvet és uralkodása alatt mindössze fél évet töltött Angliában, mégis az egyik legnagyobb angol királynak tartja az utókor a Plantagenet-házból származó I. (Oroszlánszívű) Richárdot. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy saját apja, II. Henrik akarta elcsenni tőle első menyasszonyjelöltjét. Richárdot tizenkét éves korában eljegyezték a francia király, VII. Lajos egy évvel fiatalabb lányával, Adéllal, aki ezután az angol udvarba költözött, és együtt nevelkedett jövendőbelijével. Az esküvőre a terv szerint a lány tizenhatodik születésnapját követően került volna sor, mégsem ütötték nyélbe, amikor eljött az idő.

Elterjedt a pletyka ugyanis, hogy a csinos Adélra leendő apósa, Henrik vetett szemet és szeretőként vette maga mellé. A hangos botrányt kavart hírre válaszul a pápa megüzente a királynak, hogy ha nem adja össze Richárdot és Adélt, kiátkozza őt az egyházból. Lajos szintén dühödten reagált: azt követelte, amennyiben nem jön létre a frigy, küldjék vissza a lányát, hogy kiházasíthassa máshoz – Henrik gyorsan megüzente, hogy máris nyélbe üti az esküvőt, dátumot azonban nem tűztek ki, később pedig még évekig húzták-halasztották a dolgot, és a jegyespár sohasem jutott el az oltárhoz, legalábbis együtt: Adél végül II. Vilmoshoz, Ponthieu grófjához ment hozzá, Richárd pedig már királyként, 1191-ben vette el Navarrai Berengária hercegnőt. Az uralkodót a feljegyzések szerint mind a felesége, mind általánosságban a nők hidegen hagyták, ezért sokan homoszexuálisnak vagy biszexuálisnak tartják Richárdot, sőt, egyesek azt feltételezik, Adéllal való jegyessége alatt a lány testvérével, Fülöppel (a későbbi II. Fülöp Ágost francia királlyal) tartott fenn szerelmi kapcsolatot.

A littlemore-i pajkos apácák

Az Oxford megyei Littlemore-ban 1110 és 1525 között működő apácazárda utolsó éveiben a bűn tanyája lett, olyannyira, hogy az intézményt ellenőrizni érkező püspök panaszt tett a bíborosnál, aki végül bezáratta a helyet. A zárda lakói rendszeresen hancúroztak környékbeli fiúkkal, az intézményt vezető Katherine Wells perjelnőről pedig kiderült, hogy törvénytelen gyereke született egy kenti paptól, illetve több, a kolostor tulajdonába tartozó tárgyat (gyertyatartókat, edényeket) lopott el, így biztosítva lányának a hozományt.

Egy alkalommal az egyik apáca a főnöknő parancsára sem volt hajlandó abbahagyni a paráználkodást, ezért egy raktárhelyiségbe zárták: három társa később betörte az ajtót, kiszabadította a bebörtönzött lányt és ablakon keresztül megszöktek, néhány hétig egy barátjuknál húzva meg magukat. A zárda temetőjének feltárásakor a régészek halva született csecsemő koporsóját és arccal lefelé elföldelt apácák maradványait is felfedezték (utóbbi penitencia, egyfajta szimbolikus bűnbánat lehetett), de lepra és tompa tárgy okozta koponyasérülés nyomai is megfigyelhetők voltak egyes holttestek esetében.