18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Cirkuszi látványosságból gyilkossá lett a hírhedt Homár-fiú

gradycover

A ritka genetikai rendellenesség következtében rákollószerű kezekkel világra jött Grady Stiles számos sorstársához hasonlóan cirkuszi látványosságként kereste a kenyerét: a Homár-fiúként mutogatott férfi azonban lelkileg is „szörnyszülött” volt, erőszakos természetével pokollá tette környezete életét, és gyilkosságot is elkövetett.

Az 1937-ben, Pittsburghben született Grady Frankling Stiles, Jr. családját több generációra visszamenőleg egy viszonylag ritka – kb. minden 90 ezer emberből egy esetében megállapítható – örökletes betegség, ektrodaktilia sújtotta, melynek érintettjei csonka, torz végtagokkal jönnek a világra. Grady és édesapja egyaránt súlyos ektrodaktiliával születtek, mindkét kezük középső ujja hiányzott, a többi két-két ujj pedig összenőtt, rákollószerű hatást keltve; az ifjabb Stiles lábfejeit is érintette a betegség, ezért képtelen volt talpra állni és sétálni, kerekesszékben vagy önmagát a földön vonszolva közlekedett.

Grady Stiles, Jr. (1937–1992), a Homár-fiú
Grady Stiles, Jr. (1937–1992), a Homár-fiúWikimedia Commons

Stiles édesapja egy utazó cirkusznál dolgozott „torzszülöttként”, nem meglepő, hogy ő maga is nagyon korán, már hétévesen bemutatkozott a társulatban, ahol „Homár-fiúként” mutogatták a nagyérdeműnek – a Stiles család jól keresett cirkuszi látványosságként, évadonként 50-80 ezer dollárt (mai árfolyamon kb. 600 ezer – 1 millió dollárt) is össze tudtak szedni, a teleket pedig számos cirkuszos kollégájukhoz hasonlóan egy mindig nyárias floridai üdülőfaluban, Gibsontonban töltötték.

A Homár-fiú pokollá tette családja életét

Az ifjabb Stiles a feleségét is a társulat berkeiben ismerte meg: Mary Teresa 19 évesen megszökött hazulról, és beállt segítőnek a cirkuszhoz, ahhoz rövidesen szerelem gyúlt benne a különös Homár-fiú iránt. A párnak két gyereke született, a házasság azonban minden volt, csak nem éppen idillikus: Stiles felnőttkorára súlyos alkoholfüggővé vált, és részegségében gyakran bántalmazta Maryt és a gyerekeket, akik hosszú időn keresztül csak tűrtek és rettegtek.

Egy éjszaka, 1973-ban végül elszakadt az utolsó cérnaszál is: az ittas Stiles dühében lerántotta a padlóra a feleségét, és rákollószerű kezével kitépte a spirált a nő hüvelyéből, majd fojtogatni kezdte őt. Mary szerencsére túlélte a támadást és beadta a válókeresetet; Grady nem sokkal később másodszor is megnősült, és ismét született két gyereke, erőszakos természete és alkoholizmusa miatt azonban ez a házasság is rövid időn belül válással végződött.

Testi fogyatékosságára hivatkozva megúszta a börtönt

Stiles és családtagjai
Stiles és családtagjaiAll That's Interesting.com

Időközben az egykori Homár-fiú idősebb lánya, Donna beleszeretett egy fiatalemberbe, és a saját esküvőjére készült – Stilesnak azonban nem tetszett a kérő, ezért úgy döntött, megakadályozza a frigyet. Az esküvő előtti este áthívta magához a lánya vőlegényét, mintha egy hagyományos após-leendő vej beszélgetést kívánna megejteni vele, majd puskát rántott, és hidegvérrel agyonlőtte a férfit – a rendőröknek Stiles készségesen beismerte a tettét, semmit sem tagadott, és a bíróságon is bűnösnek vallotta magát.

A bíróság bizonyítottnak találta az emberölés vádját, ugyanakkor szemtanúk híján nem tudták rekonstruálni a tett pontos körülményeit, és előre megfontolt gyilkosságot megállapítani. Stilest a bíró szabadságvesztésre akarta ítélni, a védelem azonban megtámadta a döntést, azzal érvelve, hogy a börtönök nincsenek kellően felszerelve egy súlyos és ritka testi fogyatékossággal élő elítélt fogadására, aki alkoholizmusa és láncdohányzása miatt májzsugorral és tüdőtágulással is küzd, vagyis a vádlott számára nem biztosítottak a megfelelő, emberséges körülmények.

A büntetést végül 15 év felfüggesztett fegyházbüntetésre és házi őrizetre módosították, és Stilest hazaengedték floridai otthonába: a gyilkossá lett Homár-fiú úgy érezte, minden törvény felett áll és bármit büntetlenül megtehet, ezt folyamatosan a környezete tudtára is adta. Első felesége, Mary – aki időközben szintén túlesett egy újabb házasságon és váláson –11 évvel a gyilkosság után, 1989-ben visszatért Stileshoz; döntését mind az ő, mind a férfi családja általános döbbenettel fogadta.

Végül ő maga is gyilkosság áldozatává vált

A bíróságra kísérik a Homár-fiút. Később a gyilkosból áldozat lett
A bíróságra kísérik a Homár-fiút. Később a gyilkosból áldozat lettAll That's Interesting.com

A felmelegített kapcsolat azonban ismét hamar pokollá vált, ezért Mary úgy döntött, megszabadul férjétől, ezúttal örökre: 1992 novemberében a nő és második házasságából született fia, Harry Glenn Newman, Jr. 1500 dollárt fizettek egyik szomszédjuknak, a 17 éves, cirkuszi mutatványosként dolgozó Chris Wyantnek, hogy ölje meg Stilest. A fiatalember egy .32-es félautomata pisztollyal a kezében betört Stiles házába, miközben a férfi éppen tévét nézett, és kíméletlenül agyonlőtte áldozatát.

Ugyan Mary váltig állította, önvédelemből cselekedett, ugyanis attól félt, férje bármelyik pillanatban az életére törhet, a bíróságot nem hatották meg a szavai: az ügy mindkét vádlottját tényleges börtönbüntetéssel sújtották, Wyant gyilkosság bűnéért 27 évet kapott, az asszony felbujtóként 12 évre a rácsok mögé került. A néhai Homár-fiút erőszakos természete és az általa elkövetett és megúszott gyilkosság miatt annyira kiközösítették mind rokonai, mind a cirkuszi közösség, hogy temetésén senki sem jelent meg.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra