Három Jézus képes lehet meggyógyítani egymást?
A lengyel születésű amerikai szociálpszichológus-professzor, Milton Rokeach legjelentősebb munkáiban az identitás kérdéseit vizsgálta, foglalkozott például CIA-ügynökökkel, akik évekig tartó beépített munkát követően nehezen tudtak kilépni a felvett személyiségükből, de a hasadt személyiség problémája is felkeltette az érdeklődését. 1959-ben egy újságcikkben olvasott két asszonyról, akik mindketten Szűz Máriának képzelték magukat, azonban, miután találkoztak és beszélgettek, rájöttek, egyikük sem lehet Jézus anyja, ugyanis két Mária nem létezhet – a sikeren felbuzdulva Rokeach úgy döntött, megpróbálkozik egy hasonló kísérlettel, de eggyel emeli a nehézségi szintet, vagyis a résztvevők számát.

A pszichológus három paranoid tudathasadásos személyiségzavarral küzdő, önmagát Jézusnak képzelő férfit „szerződtetett” a kísérlethez, akiket összezárt a Michigani Ypsilanti város kórházának elmeosztályán, remélve, hogy a három páciens – Clyde Benson, Joseph Cassel és Leon Gabor – egymás hamis állításaival szembesülve rájön, egyikük sem lehet Krisztus. Rokeach azonban alaposan elszámította magát: a három skizofrén férfi semmilyen racionális belátásra nem volt képes, ellenkezőleg, dühösen reagáltak társaik állításaira. Mindhárman továbbra is váltig hitték, hogy ők Jézus, a másik két önjelölt Megváltót pedig hamis prófétának kiáltották ki, és gyakran erőszakosan próbálták jobb belátásra téríteni.
„Jeti asszonytól” kapott leveleket az egyik beteg
A tudós nem nyugodott bele a kísérlet totális kudarcába, inkább drasztikusabb – és kifejezetten szakszerűtlennek, sőt, etikátlannak számító – módszerekhez nyúlt, direkt módon manipulálni kezdte az alanyokat. A legfiatalabb páciens, Leon Gabor azt képzelte, hogy egy Madame Yeti névre hallgató hölgy a felesége, aki tanácsaival és parancsaival irányítja az életét – a furcsa tévképzetet kihasználva Rokeach elkezdett leveleket írni Gabornak Madame Yeti nevében, azt parancsolva neki, változtasson a szokásain és a társaihoz való hozzáállásán. A férfi elhitte, hogy képzeletbeli nejétől kap üzeneteket, sőt, gyakran válaszolt is ezekre, Rokeach ezért egyre merészebb és manipulatívabb dolgokat sugallt számára, azt remélve, az egyik tévképzettel kiütheti a másikat.
A módszer azonban visszaütött, Gabor egy idő után nem volt hajlandó megfogadni „felesége” utasításait, és elzárkózott minden további kapcsolattól az „asszonnyal”. A pszichológus később rávette az egyik fiatal asszisztenshölgyet, hogy kezdjen flörtölni Gaborral, remélve, a szerelem kigyógyíthatja a beteget a képzelgéseiből, de ez sem jött be: a fiatalember csakugyan romantikus érzéseket kezdett táplálni a nő iránt, érdeklődése azonban – természetesen – nem talált viszonzásra, a kudarctól csak még jobban magába zárkózott, és felerősödtek a tévképzetei. Rokeach a másik két önjelölt Jézust is bombázta hamis levelekkel, de eredményt egyiküknél sem tudott elérni, miközben egyre több kollégája kezdett kételkedni módszereinek helyességében.
Elismerte, hogy etikátlan volt a kísérlet
A három páciens idővel megszokta egymás jelenlétét, és elfogadta a „tényt”, hogy egyszerre talán több Krisztus is létezhet, azonban egyikük sem gyógyult ki a tévképzetekből, a két évig tartó bizarr pszichológiai kísérlet így teljes kudarccal zárult. Rokeach néhány évvel később könyv formájában összegezte a három Jézussal kapcsolatos kutatást; a kötet nagy sikert aratott, az 1984-ben megjelent második kiadásban pedig a szerző elismerte, hogy megkérdőjelezhető módszereket alkalmazott a betegekkel szemben. Mint írta, ahelyett, hogy három férfit kigyógyított volna a hitből, miszerint ők Jézus, saját magát sikerült kigyógyítania a tudatból, hogy ő és a pszichológusok istenek, akik kényükre-kedvükre játszadozhatnak másokkal. A szakmai kételkedés dacára Rokeach ugyanabban az évben elnyerte az Amerikai Pszichológiai Társaság rangos Kurt Lewin Emlékdíját.
A különös esetből később színdarab, 2018-ban pedig filmdráma is készült, amely lazán kapcsolódik a valósághoz és a résztvevők nevét is megváltoztatja, de érzékletesen bemutatja a kísérlet egyszerre bizarr, sötéten komikus és megdöbbentő mivoltát.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés