Az őrült magyar, aki kalapáccsal verte Szűz Máriát

GettyImages-640271369

Döbbenetes eset szemtanúi lehettek a római Szent Péter-bazilikába látogatók 1972-ben pünkösd vasárnapján: egy zavart elméjű férfi geológuskalapáccsal rontott neki Michelangelo remekművének, a Pietának. A magát Jézus reinkarnációjának tartó Tóth László súlyos károkat tett a Szűzanyát ábrázoló műalkotásban, a szobor mégis túlélte a vandál merényletet – de ki volt a sajtó által csak elmeháborodott magyarként leírt férfi, és mi történt vele később?

Jézus Krisztusnak hitte magát a szoborrongáló

Az 1938-ban Pilisvörösváron született Tóth László geológusnak tanult, majd diplomája kézhezvétele után disszidált a kádári Magyarországról: meg sem állt Ausztráliáig, a szigetországban azonban nem igazán tudott boldogulni, mivel nem beszélt jól angolul, végzettségét pedig odaát nem ismerték el. A valószínűleg már ekkor mentális problémákkal küzdő férfi egy szappangyárban talált munkát, 1971-ben viszont otthagyta választott hazáját, és Rómába költözött – habár olaszul sem beszélt –, ahol a folyamatosan a Vatikánt bombázta zavaros levelekkel.

Azt állította magáról, ő Jézus Krisztus, aki visszatért a Földre, és audienciát próbált kérni VI. Pál pápától, hogy megvitathassa vele a harmadik fátimai titkot – 1917-ben ugyanis a Szűzanya állítólag megjelent néhány pásztorgyerek színe előtt a portugáliai Fátima város közelében, és három jóslatot közölt velük: míg az első két jövendölést már az 1940-es években kiadta a Vatikán, a harmadikat csak az ezredfordulón tették nyilvánossá. Még egy újsághirdetést is közzétett, melyben azt állította, az ausztrál sivatagban földönkívüliekkel találkozott, akik azt kérték tőle, menjen Rómába, és mondja meg a pápának, hogy ossza meg a világgal a nagy titkot.

Tizenöt kalapácsütéssel sújtotta Michelangelo remekművét

Tóth László, az őrült Krisztus-hasonmás
Tóth László, az őrült Krisztus-hasonmásBettmann / Getty Images Hungary

Tóth hiába ostromolta a Szentszéket kérésével, süket fülekre talált, ezért a hosszú, sikertelen küzdelmet megelégelve 1972. május 21-én, vagyis pünkösd vasárnapján elkeseredett tettre szánta el magát: kalapáccsal a kézben berontott a bazilikába, és a látogatók szeme láttára rongálni kezdte Michelangelo egyik leghíresebb szobrát. Az épp krisztusi korban lévő, vagyis 33 éves férfi hosszú hajat és szakállat viselt, a szemtanúk első blikkre hippinek vagy furcsa, avantgárd költőnek nézték: „Én vagyok Jézus, aki feltámadt a halálból!” kiáltással vetette rá magát a reneszánsz műalkotásra, könyöktől leverte a Szűzanya karját, megcsonkította a szobor orrát és az egyik szemhéját.

A látogatók némelyike döbbenten nézte végig az elképesztő vandalizmust, mások szuvenírként földre hullott márványdarabkákat emeltek el, néhányan azonban – köztük egy olasz tűzoltó és Bob Cassilly amerikai szobrász – közbeavatkoztak, megragadták a Krisztus-hasonmást, és megakadályozták, hogy még ennél is nagyobb kárt tegyen a Michelangelo-műben. Az őrült magyar végül tizenöt kalapácsütést adott le a szoborra, mielőtt ártalmatlanná tették volna – a hatóságok letartóztatták a rongálót, azonban bizonyítottan háborodott elmeállapotára tekintettel sohasem emeltek ellene vádat.

A látogatók lefogják a vandált
A látogatók lefogják a vandáltBettmann / Getty Images Hungary

A Vatikán elzárkózott az ügytől

A hírlapi szenzációvá vált geológus-vandált 1975 februárjáig elmeorvosi kezelés tartották Olaszországban, majd azonnal kiutasították az országból, és hazadeportálták Ausztráliába – további sorsa homályba vész, ugyanakkor számtalan legenda, visszaemlékezés és találgatás látott napvilágot alakjáról. Egy Danny Bloom nevű amerikai férfi azt állította, 1971 őszén három hónapig szobatársak voltak Tóthtal egy római diákszállón: magyar barátját intelligens, barátságos embernek ismerte meg, aki jól beszélt angolul, gyakran vele tartott az éjszakai életbe, és mindenhová magával cipelte magyar nyelvű Bibliáját, ugyanakkor ritkán hozta szóba a vallást.

Tettét követően Tóth találkozhatott a pápa egyik személyes titkárával, aki nyolcórás kihallgatáson fogadta őt, a sajtó kérdésére, hogy miről lehetett szó a beszélgetés során, a Vatikán szóvivője annyit válaszolt, az egyháznak semmi köze a bazilikában történtekhez. Az olasz elmegyógyintézetben, ahol az önjelölt Krisztust kezelték, megállapították, hogy rendkívül magas IQ-val rendelkezik, és tizenkét elektrosokk-terápiával sem sikerült kiűzni a fejéből a különös gondolatokat. A legenda szerint Tóth naplót is vezetett az elmeotthonban, ennek azonban – a rejtélyes őrülttel együtt – teljesen nyoma veszett.

Ausztráliában maradt, vagy Békéscsaba mellett telepedett le?

A különös vandál további sorsát homály övezi, csupán találgatások és állítólagos szemtanúk kétségbe vonható elbeszélései nyomán következtethetünk rá, mi történt vele: egyesek azt állítják, Tóth Ausztráliában maradt, és Új-Dél-Wales tartomány egyik kisvárosában, a Kék-hegységben élt remeteként, mígnem 2000-ben stroke-ot kapott, teste jobb oldalának 70 százaléka lebénult, ezért egy sydney-i idősek otthonába szállították. Mások úgy tartják, a férfi egy Békéscsaba melletti kis faluban telepedett le, négy gyereket és kilenc unokát is „összehozott”, azonban teljesen zárkózottan élt, a szomszédokkal, falubeliekkel egyáltalán nem érintkezett.

Egy halotti jelentés szerint egy bizonyos Tóth László az ausztráliai Willettonban hunyt el 2012. szeptember 11-én, a kérdéses személy születési dátuma (1939. február 23.) azonban nem egyezik a Pieta megrongálójának 1938. július 1-jei születésnapjával.

A meggyalázott Pietával kapcsolatban egyesek úgy gondolták, meg kellene hagyni csonka állapotában, emlékeztetve a világot Tóth vandalizmusára, mások a teljes restauráció mellett érveltek. A Vatikán végül az utóbbi véleménynek adott igazat, és jelentős pénzeket áldozott a helyreállításra, amely mindössze tíz hónapot vett igénybe – ötöt a lepattant darabkák azonosításával töltöttek a szakemberek, akik munkájukhoz sok száz, a Pietáról készült fényképet használtak mankóként. A műalkotást azóta is vastag golyóálló üveg mögött őrzik, nehogy még egyszer hasonló eset történjen.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra