habsburg ferenc józsef lajos viktor főherceg bécs salzburg szexuális zaklatás homoszexualitás történelem botrány 19. század osztrák-magyar monarchia

A luxus jobban érdekelte, mint a politika

Habsburg-Lotaringiai Lajos Viktor 1842-ben látta meg a napvilágot a schönbrunni császári palotában, Ferenc Károly főherceg és Zsófia Friderika bajor királyi hercegnő negyedik, legkisebb gyermekeként – a későn érkezett fiú 12 évvel volt fiatalabb elsőszülött testvérénél, a későbbi Ferenc József császárnál, a családban elfoglalt helye és korán megmutatkozó ideges, érzékeny természete miatt kisgyerekkorától mellőzöttségben, kiközösítésben volt része. Az elbeszélések szerint, amikor 1848-ban, a Bécsben kitört forradalom miatt a család Innsbruckba, majd Olmützbe menekült, a 6 éves Lajos Viktor megrettent néhány kivégzésre váró forradalmár láttán, és császár bátyját arra kérte, eressze szabadon az elítélteket – kérését természetesen nem teljesítették.

Közöny a katonai és politikai pálya iránt

Kamaszként a fiút a Habsburg-ház férfitagjai számára kijelölt katonai pályára küldték, végigjárta az előírt ranglétrát, gyalogsági tábornokká léptették elő, és kinevezték a 65. magyarországi hadtest tulajdonosának – ennek dacára a gyenge fizikumú, érzékeny lelkű főherceg sohasem mutatott különösebb tehetséget sem a katonai, sem a politikai pálya iránt, és teljesen hidegen hagyták családja világpolitikai törekvései.

1863-ban, amikor bátyját, Ferdinánd Miksa főherceget a franciák támogatásával Mexikó császárává választották, a család felajánlotta Lajos Viktornak, hogy később gyermektelen fivére örökébe léphet, és uralkodhat a latin-amerikai ország felett, azzal a feltétellel, ha feleségül veszi Brazília császárának lányát – hősünknek azonban sem a császári címhez, sem a házassághoz nem fűlött túlságosan a foga, ezért mereven visszautasította az ajánlatot. Döntése végül helyesnek bizonyult, Miksa császárt ugyanis négyéves uralkodást követően megbuktatták, és feleségével együtt kivégezték. A főherceget édesanyja Erzsébet császárné húgával, Zsófia Sarolta bajor hercegnővel is megpróbálta összeboronálni, azonban ez a kezdeményezés is teljes elutasításra talált.

Saját beosztottjait zaklatta, és szolgákat csábított el

A harctér és a politikai csatamezők helyett Lajos Viktor a művészetek, a partik és a luxuscikkek világában érezte magát otthon: imádta a pompát, megszállottan gyűjtötte a műkincseket, 21 éves korában pedig elhatározta, saját palotát építtet magának Bécs belvárosában, a Schubertring és a Schwarzenbeg tér találkozásánál. Az itáliai reneszánsz stílusban felhúzott impozáns épület roskadozott a Habsburgok, illetve maga Lajos Viktor által összevásárolt kincsektől, műtárgyaktól, de legalább ennyire híres-hírhedt volt az ott tartott extravagáns partik révén, melyek gyakran túlcsordultak az akkori jó ízlés határain.

Az élveteg, szabad szájú főherceg sohasem fukarkodott a csípős megjegyzésekkel és viccekkel, nyíltan kritizálta családtagjait és a Habsburgok szerinte avíttas életvitelét, mely miatt hamar a konzervatív uralkodófamília fekete báránya lett belőle, rokonai nyílt megvetéssel kezelték, és lenézték őt. Ennél is sokkal nagyobb gondot jelentett a család számára Lajos Viktor „természetellenes” szexuális viselkedése, vagyis a férfiakhoz való vonzódása, amit kezdetben igyekeztek hétpecsétes titokként kezelni, idővel azonban egyre kevésbé tudták elhallgatni a nyilvánosság elől.

A bécsi közvélemény gyakran csámcsogott az „elfajzott” főherceg botrányos ügyein: köztudott volt, hogy Lajos Viktor szívesen ismerkedik férfiakkal a bécsi Zentralbad közfürdőben, és gyakran jelent meg a nyilvánosság előtt női ruhában, az udvari társaság és baráti köre pedig a „Luziwuzi” (nagyjából „Lali mucus”) gúnynevet aggasztotta rá. A botrányos esetek egyre csak szaporodtak, „Luziwuzi” magas rangú tábornokként előszeretettel zaklatta szexuálisan katonai alárendeltjeit, tiszttársainak is ajánlatokat tett, sőt, egyszerű közemberekkel, kocsisokkal, szolgákkal is viszonyba keveredett – egy alkalommal, öccse újabb lesújtó botrányaira válaszként Ferenc József úgy nyilatkozott: „adjanak mellé egy balerinát segédtisztnek, annak nem lesz semmi baja”.

Egy verekedés után örökre száműzték Bécsből

A család legtöbb tagja elmebetegnek titulálta a főherceget, még a Habsburgok ridegségével gyakran szemben álló Sisi is megbolondult provokátorként jellemezte, aki viselkedésével szándékosan gerjeszt viszályt a famílián belül – a császár ugyanakkor megtiltotta, hogy öccsét elmeorvosi kezelésnek vessék alá. Ehelyett a család inkább igyekezett minél gyakrabban és hosszabb időre Capri szigetére küldeni Lajos Viktort üdülni, így tartva őt távol a bécsi homoszexuális köröktől; „Luziwuzi” természetesen hosszú nyaralásai alatt is gyakran tett szert közelebbi ismeretségekre más meleg férfiakkal, ezeket az ügyeket azonban a császári sajtó sikeresen titokban tartotta a nyilvánosság elől.

Egy idő után mégsem lehetett már eltussolni Lajos Viktor egyre kirívóbb viselkedését, végül 1866-ban, miután hősünk összeverekedett a Zentralbad néhány vendégével, a császár hivatalosan kitiltotta őt Bécsből és az uralkodócsalád köreiből, és szigorú feltételek mellett Salzburgba száműzte; lakhelyéül a város melletti hatalmas, barokk stílusú klessheimi kastélyt jelölték ki, amit később neki is ajándékoztak. A főherceg itt töltötte életének hátralévő ötven évét, rengeteg pénzt és energiát áldozva a művészetek, a helyi kultúra és a város segítésére, felvirágoztatására.

Salzburg jótevője lett a korábbi botrányhős

Míg Bécsben „Luziwuzi” közutálatnak örvendett, és botrányairól volt híres, új otthonában a főherceg szociális érzékenységéről, segítőkészségéről és nagylelkűségéről vált ismertté, és gyorsan megszerették őt a salzburgi polgárok, tiszteletére a város legszebb terét, az Ópiacot már életében Lajos Viktor térre keresztelték át. A várost sújtó 1899-es árvíz idején a főherceg megnyitotta kastélyát és annak parkját az otthonukat vesztett családok előtt, később pedig tetemes összegekkel támogatta a nélkülözők megsegítését és Salzburg újjáépítését. Idővel a bécsi udvar is megenyhült száműzött rokonuk irányába, Ferenc József olykor megengedte öccsének, hogy részt vegyen különböző családi összejöveteleken, és II. Miklós orosz cár koronázási ünnepségére is ellátogathatott hivatalos minőségben.

Élete utolsó éveiben az idős főherceg elméje fokozatosan elborult, zavarodottság uralkodott el rajta – a korábbi botrányhőst 76 éves korában, 1919 januárjában, nem sokkal az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását követően érte a halál kastélyában. Földi maradványait a Klessheim melletti siezenheimi temetőben helyezték nyugalomra, síremlékén neve helyett csupán egy önigazolást kereső német nyelvű versike szerepel (szabad fordításban: „Császáromnak (Ferenc Józsefnek) köszönetemet! / Istennek lelkemet – megbánással és bánattal, / A kemény földnek porhüvelyemet. / Üdv és köszönet barátaimnak, / azért, amit egykor az életben nekem jelentettek, / és megbocsátok azoknak, kik vaksi szemmel / ellenségeim voltak, mit nem érdemeltem”).

A barokk kastélyt az örökösök két évvel később eladták az osztrák államnak, Ausztria a Harmadik Birodalomba való beolvasztása után pedig Adolf Hitler használta gyakran hivatalos tárgyalások céljából, többször fogadta itt például Magyarország kormányzóját, Horthy Miklóst is.