Freddie Mercury olyat énekel, amit eddig biztos, hogy nem hallottál

GettyImages-75509449

A zenei világ egyik legmeghatározóbb egyénisége Freddie Mercury volt. A Queen zenekar frontembere olyan dalokat írt, amik már a történelem részévé váltak. A legendás énekes 1991 novemberében hunyt el, így ennyi idő távlatából nem is reménykedtünk már abban, hogy fogunk tőle még új dalt hallani. Pedig Brian Mayék nemrég nagy bejelentést tettek.

A Queen együttes két tagja, a gitáros Brian May és a dobos Roger Taylor bejelentette, hogy várhatóan szeptemberben egy, a közönség számára eddig elveszettnek hitt dallal fognak jelentkezni.

Újdonság Freddie Mercury hangjával

A Face It Alone címmel új dal a zenekar néhai, legendás frontembere, Freddie Mercury közreműködésével készült el még 1989-ben, aki aztán két évvel később meghalt.

Freddie Mercury olyat énekel, amit eddig biztos, hogy nem hallottál
Freddie Mercury olyat énekel, amit eddig biztos, hogy nem hallottálGraham Wiltshire / Getty Images Hungary

Szenvedély és érzelem a régi-új dalban is

„Egy kis gyöngyszemet találtunk Freddie-től, amiről valahogy megfeledkeztünk” – mondta a 72 éves Roger Taylor. A Queen-alapító szerint az 1980-as években, a The Miracle album idején született dal megtalálása is kisebb fajta csoda. A dobos szerint valódi szenvedélyesség jellemezi a Face It Alone című kompozíciót.

Brian May megjegyezte, hogy bár többször is találkoztak a dallal, valahogy mindig kiment a fejükből azzal a gondolattal, hogy „ezt a dalt már úgysem lehet megmenteni”. Végül egy kiváló hangmérnökcsapattal sikerült a dalt újra felvenni. A gitáros szerint a munka olyan volt, mintha apró kis puzzle-darabkákat kellett volna összerakosgatni. Végül a dal kész lett, és a Queen tagjai szerint meg fogja érinteni az emberek lelkét, ahogy Freddie minden dala tette. 

„Gyönyörű és megható. Ez egy nagyon szenvedélyes dal” – értett egyet Taylor is.

Freddie Mercury már életében legenda lett

Egy 1989-es áttekintésében a Rolling Stone magazin a The Miracle című albumot kissé kritizálta, ugyanakkor az énekest megdicsérte. „A Miracle alapvetően Freddie Mercury és az elsöprő, kvázi operai énekek iránti szeretetének bemutatója. És valóban, az énekes – különösen a címadó számban – soha nem szólt jobban” – olvasható a 33 évvel ezelőtti kritikában.

Tény, hogy Mercury karrierje akkoriban szárnyalt, és ezt még a magyarok is megtapasztalhatták.

1986. július 27-én a Népstadionban, 70 ezer ember előtt lépett fel, és a szerencsések, akik 36 évvel ezelőtt ott voltak a koncerten, hallhatták élőben a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt is.

A budapesti közönség is rajongva fogadta az együttest, akik ezt meg is hálálták. Amikor Freddie kisétált a színpad elejére, és így szólt: „This is a very special song, from Queen, to you” még nem tudhatta a közönség, hogy mi vár rá. Majd az énekes a tenyerébe nézett, és magyar fülnek kissé vicces akcentussal, de érthetően elkezdte énekelni a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar dalt.

Freddie Mercury sokak szerint zseni volt
Freddie Mercury sokak szerint zseni voltPete Still / Getty Images Hungary

Oscartól az új dalig

Életét és munkásságát a 2018-as Bohém rapszódia című film is megörökítette. Több mint 902 millió dollár bevételt hozott, és a zenés életrajzi film műfajában a valaha volt legsikeresebb alkotás lett Rami Malek főszereplésével

A filmet két Golden Globe-díjra is jelölték, a legjobb filmdráma és a legjobb drámai színész kategóriában; mindkettőt elnyerte. Öt Oscar-díjra jelölték, melyből négyet kapott meg, köztük a legjobb férfi főszereplőnek járót.

Freddie Mercury karrierje során mintegy 700 koncertet énekelt végig szerte a világon. A zseniális énekes és dalszerző nevéhez olyan dalok fűződnek, mint a Bohemian Rhapsody, a Somebody to Love, a We Are the Champions vagy a Don’t Stop Me Now. Hangja azért is volt olyan jellegzetes, mert hangterjedelme több mint három oktáv volt. Az énekes mindig is rajongott az operáért, és ez a zenéjén is nyomot hagyott. A 80-as évek közepén elkapta a HIV-vírust, ami 1991 novemberében legyőzte. Dalait máig emberek milliói imádják, és legalább ennyien várják az új szerzeményt is, ami kicsit ismét visszahozza Mercury tehetségét.

 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra