Amikor még volt magyar tengerpart és kikötő: Fiume, a hányatott sorsú város

Az Osztrák–Magyar Monarchia idején Fiume – a mai Rijeka – volt Európa legforgalmasabb magyar kikötője. A város, amely mellett többnyire csak elsuhanunk a horvát tengerpart felé tartva, izgalmas történelme és magyar vonatkozásai miatt megérdemli, hogy megálljunk ott pár órára, és sétáljunk egyet a kikötőjében és hangulatos utcáin. De ha idén más az úti cél, legalább az óbudai Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban rendezett kiállításra látogassunk el.

Bizony, közel 150 évig, 1776–1918 között a mai Rijeka környéke, Szádrévvel és a környező településekkel együtt a  magyar tengermelléket alkotta. Errefelé beszélik a fiumanót, ami egy sajátos helyi keverék nyelv, vagy inkább nyelvjárás. Az UNESCO az igen veszélyeztetettek között tartja számon a bisiaccóval, a triestinóval és az istrianóval együtt. A térség lakói szeretik külön nyelvként aposztrofálni, de az olasz állam egyértelműen dialektusként kezeli.

Pedig a fiumanót százezrek használják a mai Horvátország területén, és Dél-Amerikában – elsősorban Brazíliában – több mint egymillióan értik e szót. A világháborúk környékén ugyanis nagyon sokan vándoroltak ki Olaszországból és az Osztrák–Magyar Monarchia területéről elsősorban az észak- és dél-amerikai kontinens felé, és sokan közülük Fiumében szálltak hajóra. Brazíliában olykor még ma is hallható a venetói fiumano dialektus.

Kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk – József Attila örökbecsű sorai jutnak eszünkbe, amikor a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum közös kiállításán, a rekonstruált szűkös kabint megtekintve elképzeljük, hogyan, milyen körülmények között is zajlott ez a kitántorgás...

„Nem gyüvök többet vissza”

Az egykori Kivándorló Szálloda a kikötő nyugati végében található: a vasbeton szerkezetű, virágmotívumos díszítésű épületet Zielinski Szilárd tervezte 1905-ben. Akadt is lakója: csak az 1910-es évben 37 550-en vándoroltak ki Fiumén keresztül Amerikába. A mai fogalmaink szerint szegényes szálloda egyszerre 800–1600 főt tudott befogadni, annyit, mint egy óceánjáró hajó. Különböző egészségügyi kiszolgáló egységek és ebédlő is tartozott hozzá, villannyal világították és modern szellőztetést szereltek fel, de a hetekig tartó hajós zötykölődés már keservesebb volt.

A magyar kivándorlók nagy része Fiuméban szállt hajóra
A magyar kivándorlók nagy része Fiuméban szállt hajóraMartin Steinthaler / Getty Images Hungary

„Nem gyüvök többet vissza” – olvasható a kiállítás egyik standján, ahol rekonstruálták, hogyan nézhetett ki egy kivándorlókat elhelyező kabin: kicsi volt, szűk, alig lehetett benne ülni. Az étel minőségét csapnivalónak ítélték az egyébként szegény sorsú emberek is. A kiállítás másik izgalmas vitrinje dr. Lengyel Árpádnak, a Titanic menekültjeit befogadó Carpathia gőzhajó magyar orvosának szentel emléket. A Carpathia Fiuméből indult útnak, de természetesen nem sejtette a személyzet, milyen tragikus óráknak néznek majd elébe, miközben mentik a Titanic még életben maradt utasait. A megnyitó eseményen megható volt találkozni dr. Lengyel Árpád dédunokájával, aki a páratlan értékű tárgyi emlékeket kölcsönözte a kurátoroknak.

Hat országhoz tartozott

Legalább 70 éve, hogy az iskolákban szinte semmit nem tanulunk Fiuméről, azaz mai nevén Rijekáról, Horvátország harmadik legnépesebb városáról, legfeljebb átutazunk rajta, amikor megyünk nyaralni a tengerpartra. Pedig ez a forgalmas kikötőváros – amely fénykorát a Monarchia idején élte, ezt szokták a történészek a magyar korszaknak tekinteni – ezer szállal kötődik a magyar történelemhez.

Fiume kereskedelmi forgalma a 15. században jelentősebb volt, mint Trieszté. Egy 1404-es oklevél szerint a város már ekkor árumegállító joggal rendelkezett a Kvarner-öbölben áthaladó hajók felett. A Fiume egyébként az olaszból átvett, a régi Magyarországon használatos név, a város neve horvátul Rijeka, németül Sankt Veit am Flaum, latinul Vitopolis. Az olasz fiume és a horvát rijeka szó is folyót jelent.

A városnak kalandos a sorsa, a 20. században például, pár évenként váltakozva, hat ország fennhatósága alá tartozott: Osztrák–Magyar Monarchia, Fiumei Szabadállam – ekkor a magyar is hivatalos nyelvnek számított –, Olaszország, a Harmadik Birodalom, Jugoszlávia, végül Horvátország.

Magyar mérnökök építették

A legfontosabb iparág itt – évszázadok óta – a hajóépítés, a tengerhajózás. 1915-ben készült el az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb csatahajója, a Szent István, és számos kiemelkedő épület és ipari beruházás kötődik magyar mérnökök és építészek nevéhez.

A kikötőt a mai napig Baross-kikötőnek hívják
A kikötőt a mai napig Baross-kikötőnek hívjákvuk8691 / Getty Images Hungary

Az egész kikötő átfogó rendezését 1873-ban kezdték el Hajnal Antal főmérnök irányítása mellett. A tengert egy 100-200 méteres sávon feltöltötték, és egy hullámtörő gáttal kialakították a Baross-kikötőt, amit máig így neveznek, Baross Gábor közlekedéspolitikus után. Baross tisztában volt vele, hogy a gazdasági fejlődés kulcskérdése a közlekedés, közte a vízi utas- és áruszállítás fejlesztése, aminek része volt a kikötő korszerűsítése is. A város virágkorát Magyarország részeként érte el. A kiegyezés utáni kormánypolitika célja Fiume tengeri kikötőjének fejlesztése volt, az akkor osztrák fennhatóságú Trieszttel szemben.

Kossuth Lajos és gróf Széchenyi István is sokat tett a város felvirágoztatásáért. Akkoriban a város közigazgatási helyzete különleges volt: míg az őt körülvevő Modrus-Fiume vármegye Horvátország része volt, Fiume közvetlenül Magyarországhoz tartozott, és a várost magyar kormányzó irányította, magyar hivatalok, képviseletek működtek itt. A Kormányzói Palota a Millennium évére épült fel, Hauszmann Alajos tervei alapján, 1905-ben pedig a Ganz és Társa Danubius Villamossági, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. néven üzemet létesített a városban, hadihajók építésére. Az Omladinska utca 14. szám alatt található a Pecz Samu által tervezett egykori Magyar Királyi Tengerészeti Akadémia (Nautica), ahol ma az egyetem filozófiai és pedagógiai kara működik.

Sütemény az első celebpár tiszteletére

Brazíliából és más távoli földrészekről ide érkezett a kávé, a kakaóbab. 1909-ben Gerbeaud Emil megvásárolta a fiumei csokoládégyárat, közben továbbra is fenntartva fővárosi és vidéki fióküzleteit. Az előkelő tengerparti üdülőhelyen, Abbáziában is működött Gerbeaud cukrászda. 

De nemcsak Gerbeaud Franciaországból eredeztetett mignonjai és kuglerjei voltak errefelé híres desszertek. A Rigó Jancsi nevű süteményt mindenki ismeri Magyarországon. De azt kevesen tudják, hogy a fiumei cukrászdákban is rendkívül népszerű volt, csakúgy, mint a közeli, de már Olaszországhoz tartozó Triesztben. Rijekában így hívják: rigojanči. Akkoriban ugyanis a világ leghíresebb celebpárja, Rigó Jancsi és Clara Ward amerikai milliomosnő botrányt kavaró szerelme több ország közvéleményét foglalkoztatta.

A városban római kori maradványok is vannak
A városban római kori maradványok is vannakboerescul / Getty Images Hungary

A híres magyar cigányprímás és szerelmese izgalmas párkapcsolatát néhány éve Rijekában idézte fel egy kiállítás az ottani Magyar Napok keretében. Az egykori Kormányzói Palotában, telt ház előtt került sor a Rigó Jancsi – A szeretet mint édes ihlet című kiállítás megnyitójára. A nagy karriert befutó sütemény, akárcsak az egykor szintén a Monarchiához tartozó olaszországi Triesztben, a helyi gasztronómia szerves része lett, a Monarchia afféle édes öröksége. A Rigó Jancsiról elnevezett édesség a századfordulón lett mindenhol ismert, akkor, amikor az egyébként nős prímás megszöktette férjétől, Chimay-Caraman hercegtől feleségét, Clara Wardot, egy detroiti milliomos amerikai lányát. A Rigónál 15 évvel fiatalabb kétgyermekes anya pedig nemcsak a prímás szeretője lett, hanem elvált férjétől és hozzáment a zenészhez. Később Jancsi és Clara színpadokon léptek fel, kihasználva népszerűségüket, ennek során a férfi hegedült, a nő viszont, semmi színpadi rutinja nem lévén, testhez álló trikóban mutogatta magát, egyre kisebb sikerrel.

A fiumei magyar vonatkozásoknak se szeri, se száma. Nemcsak a kakaóbab érkezett ide több ezer kilométerről, de a kávé is. Ebben látott fantáziát Illy Ferenc, akinek német nemzetiségű volt az édesanyja, és Temesváron nőtt fel. Miután leszerelt az osztrák–magyar hadseregtől, túlélve az isonzói csatát, megnősült, majd kakaó- és kávékereskedéssel, valamint pörköléssel foglalkozó cégeknél dolgozott. 1933-ban megalapította a máig híres Illycaffèt.

Mintha a kikötőben sétálnánk

Az óbudai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum október 31-ig nyitva tartó Fiume: Kapu a nagyvilágra című kiállításán eddig soha nem látott műtárgyakat, zászlókat, százéves hajómodelleket, igazi ritkaságokat láthatunk. A rendezők a város nagyarányú fejlődését, a kikötőépítést, a magyar kereskedelmi tengerészet sajátosságait mutatják be elsősorban, nem feledkezve meg az ezek révén létrejövő gyarmatáru-kereskedelemről, turizmusról, vendéglátásról, de a magyarországi kivándorlás fiumei időszakáról sem. A kiállítótér kreatív megoldásai révén nem csak a tárgyak és leírások alapján jelenik meg a múlt: a látogatók az egykori Fiuméban érezhetik magukat. Mintha csak sétálnánk a hajdani macskaköves rakparton, miközben megszemlélhetjük a régi kikötői képeket vagy egy gyarmatárubolt kirakatát. A legdöbbenetesebb élményt talán a már említett kivándorlókabin szűkös belsejének felidézése nyújtja.

Oszd meg másokkal is!
Mustra