Az 1841-ben született Félix François Faure eredetileg tímárképesítést szerzett, jó üzleti érzékének hála azonban már fiatalon vállalkozást alapított, és jelentős vagyont szerzett magának – a politikába is hamar belekóstolt, szülővárosa, Le Havre polgármestereként szolgált, mielőtt negyvenévesen beválasztották volna a Nemzetgyűlésbe. Gyorsan lépdelt felfelé a ranglétrán, hamarosan az alsóház alelnöke, majd hajózásügyi miniszter lett, 1895-ben pedig, Jean Casimir-Pétrier köztársasági elnök lemondása után őt választották meg az ország új vezetőjének.
Agyvérzést kapott, miközben szeretője kényeztette
Az ötvenes éveiben járó Faure közismerten kedvelte a hölgyek társaságát és a nagyszabású partikat, rajongott az eleganciáért és a csillogásért, ezért a köznyelv „Napelnöknek” becézte – a Napelnök ragyogása azonban négy év hivatalban eltöltött idő után bizarr módon hunyt ki. 1899. február 16-án az Élysée-palota személyzete sürgősen orvosért küldetett, az elnök ugyanis összeesett dolgozószobájában: a kiérkező doktor már nem tudta megmenteni Faure életét, akit egy nálánál jóval fiatalabb hölgy társaságában, félreérthetetlen szituációban ért a halál.
A botrányos eset gyorsan kiszivárgott, a szenzációra éhes francia bulvársajtó pedig egyöntetűen azt állította, az elnök orális szex közben kapott agyvérzést – Faure politikai ellenfelei, köztük a későbbi miniszterelnök, Georges Clemenceau természetesen kapva kaptak a lehetőségen, hogy a szégyenteljes esetet felhasználva lejárassák és kigúnyolják az elhunyt elnököt és a mögötte álló politikai erőket. Clemenceau szellemesen úgy nyilatkozott, Faure „Caesar akart lenni, de csak Pompeji lett”, ami a francia pomper, vagyis „szivattyú” szó és a vulkánkitörés által elpusztított római város nevének hasonlóságát használta ki.
Potencianövelő szer okozhatta az elnök halálát
Az elnök halálának pontos körülményei csak később derültek ki: a korabeli sajtó azt híresztelte, Faure utolsó pillanatait egy ismert színésznő, Cécile Sorel társaságában töltötte, valójában azonban Marguarite Steinheil, egy gazdag iparoscsalád örökösnője és Adolphe Steinheil festő felesége nyújtotta számára a – szó szerint – végső kielégülést. A harmincéves Steinheil közismerten vadászott a gazdag és tekintélyes férfiakra, az államfővel pedig már két éve viszonya volt annak halálakor.
Faurét a szemtanúk szerint valóban felláció közben érhette a halál, összerándult keze megrémült szeretője hajába kapaszkodott, miközben lelke eltávozott a földi világból – a történet azonban nem ennyire egyszerű: a végzetes agyvérzést a férfi felajzottságán felül egy vágyfokozó szer okozhatta. Viagra helyett akkoriban az idősödő urak cink-foszfátot tartalmazó pirulákkal próbálták felébreszteni a nyugvó tüzet – a vegyület ugyan hatásos volt az erekció fokozásában, hosszú távon azonban súlyosan károsította a vese és más szervek vérkeringését.
Az államfő arra utasította inasát, kétszer csengessen, ha feltűnik a kapuban Madame Steinheil – hamarosan fel is hangzott a dupla csengőszó, mire gyorsan bekapott egy pirulát. Az inas azonban tévedett: a hölgy helyett a párizsi érsek érkezett látogatóba, őt pedig a monacói I. Albert herceg követte – mire véget ért a két vizit, és tényleg megjelent Faure szeretője, a férfi már lankadófélben volt, ezért egy második pirulát is bevett. A dupla adag cink-foszfát, a stresszes napirend, az idegeskedés, végül pedig a felfokozott szexuális élvezet gyilkos kombinációnak bizonyult, és megfosztotta Franciaországot politikai vezetőjétől.
Az ügy itt még nem ért véget: kilenc évvel később a Steinheil házaspár lakásába rejtélyes fekete csuklyás férfiak törtek be, megfojtották a festőt és anyósát, Madame Steinheilt pedig az ágyhoz kötözték – a sajtó arról cikkezett, a gyilkosság hátterében talán olyan, a hírhedt Dreyfus-pert érintő dokumentumok álltak, melyeket még a néhai elnök adott át szeretőjének megőrzésre. A rendőrség azonban nem hitte el a történetet, az özvegyet gyanúsította férje és édesanyja megölésével – az ügyből országos szenzáció lett, idővel már azt rebesgették a lapok, hogy talán Faurét is a „gyilkos asszony” mérgezte meg annak idején. Marguarite-t – aki ezt követően Angliába emigrált, és ott is élt élete hátralévő részében – a bíróság felmentette a vádak alól, az ügy részleteit viszont azóta sem sikerült tisztázni.
