Sereghajtók lettünk az Európai Unióban

unió európai
Olvasási idő kb. 2 perc

Magyarország vált az Európai Unió legszegényebb országává tavaly, ami részben a kiskereskedelmi forgalom jelentős visszaesésének következménye – közölte a GKI Gazdaságkutató. A jegybank szerint a jövedelmek értékének csökkenése áll a háttérben.

Az Eurostat friss összesítése alapján 2023-ban Magyarország lett az Európai Unió legkevesebbet fogyasztó országa. Mi a 27 tagállam átlagának csupán 70 százalékát költöttük, miközben a bolgárok 73, a románok pedig 89 százalékát, vagyis még az átlag alattiak is jobban teljesítettek nálunk – számolt be róla az RTL Híradója.

A legrosszabbul teljesítünk az Európai Unióban

Magyarországon az Európai Unió legmagasabb inflációjával párosult a 27 tagállam legalacsonyabb fogyasztása. Ezt jól mutatja, hogy idén áprilisban a boltok forgalma majdnem 1 százalékkal csökkent márciushoz képest, ami azt jelenti, hogy a magyarok csak annyit vásároltak, mint három évvel ezelőtt.

Magyarország az Európai Unió legszegényebb országa lett
Magyarország az Európai Unió legszegényebb országa lettOscar Wong / Getty Images Hungary

A magyar átlag lakosság a legszegényebb az Unió összes polgárát figyelembe véve. Ennek részben következménye a kiskereskedelmi forgalom jelentős visszaesése, hiszen nagyon keveset tudunk fogyasztani

– mondta Molnár László, a GKI Gazdaságkutató vezérigazgatója az RTL-nek.

Ez áll a háttérben

A csatorna az ügyben megkereste a Magyar Nemzeti Bankot, ahol  az elmúlt két évben megemelkedett inflációval indokolták a visszaesést.

Az infláció emelkedése következtében a reáljövedelmek csökkentek, a fogyasztói bizalom jelentősen mérséklődött, alacsonyabb szintre, mint a Covid idején. Mindez értelemszerűen visszavetette a fogyasztást

– magyarázta Baksay Gergely, a jegybank ügyvezető igazgatója.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint ugyanakkor a fizetések értéke tavaly szeptember óta folyamatosan emelkedik, a reálkereset-növekedés elérte a 11 százalékot. A KSH adatai alapján 2023-ban Budapesten lehetett a legtöbbet keresni Magyarországon, az átlagos nettó bér majdnem 200 ezer forinttal több volt a fővárosban, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek