Az első világháborút követő párizsi békekonferencia sok ország számára nem rendezte kielégítően a fegyveres konfliktus előtti problémákat, így Európa végtelenül széttöredezett, elégedetlen és nacionalista indulatoktól fűtött kontinens maradt. Az hamar bebizonyosodott, a versailles-i békeszerződés nem alkalmas arra, hogy elsimítsa a történelmi ellentéteket, és annak ellenére, hogy a megállapodások célja legalábbis részben az volt, hogy ellehetetlenítse a későbbi kiterjedt fegyveres konfliktusok lehetőségét, egyértelmű volt, hogy ez a kezdeményezés sikertelen maradt.
A nyilvánvaló társadalmi, etnikai és gazdasági feszültségek, konfliktusok és problémák megoldására különféle elképzelések születtek. 1925-ben készült el például szerzője az eredetileg „Négy és fél év harc a hazugság, butaság és gyávaság ellen” című könyvvel, amely a kiadó javaslatára végül a sokkal egyszerűbb „Harcom” címmel jelent meg. Adolf Hitler Mein Kampfjánál azonban sokkal békésebb, ám nem kevésbé radikális elképzelés is napvilágot látott ebben az időben. 1923-ban jelent meg Richard Coudenhove-Kalergi „Páneurópa – Egy indítvány” című kiadványa, amely egy sokkal integráltabb, egységesebb kontinenst képelt el. A filozófus, történész, diplomata és szociológus nevéhez fűződik a páneurópai eszme megfogalmazása, amely sosem valósult meg az ő elképzelései szerint, ám
a mozgalom és Coudenhove-Kalergi munkássága megkerülhetetlen szerepet játszott az Európai Unió kialakulásában.
Felszeletelt Európával a háborúk ellen
Coudenhove-Kalergi elképzelései között kifejezetten radikális ötletek is voltak. Erre utal például egy térkép, amely meglehetősen szélsőséges módszerrel képzelte el megoldani a háborúk problémáját. Európa nagy részén egyetlen ország helyezkedett volna el, egyfajta Európai Egyesült Államokként. Középpontja, fővárosa Bécs és környéke lett volna, St. Stephan névre átkeresztelve. Innen kiindulva sugárirányban alakítottak volna ki kantonokat (tartományokat vagy államokat), egy-egy jelentős városról elnevezve.
Így a többi között létrejött volna Budapest, Bukarest és Szeged kanton is.
Összesen 24 államból állt volna össze az unió (a középpontot nem számítva), ezek: Milánó, Genova, München, Párizs, Brüsszel, Hága, Hamburg, Berlin, Boroszló, Königsberg, Varsó, Krakkó, Pinszk, Lviv, Kassa, Odessza, Budapest, Bukarest, Szeged, Belgrád, Szarajevó, Zágráb, Graz és Marseille.
Coudenhove-Kalergi a kantonokat szándékosan nem etnikai, hanem gazdasági és földrajzi határok mentén akarta kialakítani, így kifejezetten többnációjú államok jöttek volna létre. Elképzelése szerint ez megszüntette vagy legalábbis nagymértékben csökkentette volna a nacionalista eredetű feszültségeket és konfliktusokat, ugyanakkor kikényszerítette volna az együttműködést – mind az államokon belül, mind azok között. A hasonló méretű és gazdasági súlyú tartományok megakadályozták volna azt is, hogy valamely náció uralomra törjön – így az első világháborút (részben) okozó nagyhatalmi törekvések lehetetlenné váltak volna.
A filozófus-történésznek az egész világról is hasonlóan szokatlan, grandiózus elképzelései voltak. Úgy gondolta, hogy mindössze öt államnak kellene léteznie: a Pánamerikai Uniót Észak- és Dél-Amerika alkotná, a gyarmati területeket is magába foglaló Brit Nemzetközösség és az egész Eurázsiát lefedő Szovjetunió mellett a Pánázsiai Unió jönne még létre, amelybe Japán és Kína vezetésével az egész Csendes-óceáni térség tartozna.
Az utazás mint a hosszú élet titka
Tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy Coudenhove-Kalergi javaslatait radikális voltuk miatt senki sem támogatta. Persze nem a fenti térképre kell gondolni, hanem a páneurópai eszmére. Hogy maga a gróf ennyire multikulturalista elképzelésekkel oldotta volna meg a világ bizonyos nagy problémáit – háború, etnicista nacionalizmus – tulajdonképpen nem csoda, hiszen szinte már az anyatejjel szívta magába a kultúrák sokféleségét. Ahogy Whittaker Chambers amerikai író (és kiugrott kém) megjegyezte:
„a páneurópai eszme megalkotója maga is egy páneurópai szervezet”.
A Coudenhovenek ugyanis flamandok voltak, akik a francia forradalom idején menekültek Ausztriába, a magukat a bizánci időkig visszavezető Kalergisek pedig krétai görögök. Az idők során lengyelekkel, norvégokkal, franciákkal és németekkel is keveredtek, Richard Coudenhove-Kalergi édesanyja pedig japán volt. Apja, Heinrich Coudenhove-Kalergi az Osztrák–Magyar Monarchia diplomatája volt, 16 nyelven beszélt, és
úgy tartotta, hogy az utazás az egyetlen igaz titka a hosszú életnek (ennek ellenére kifejezetten fiatalon, 46 éves korában elhunyt).
„Kozmopolita fattyú”
1923-ban megjelent, „Páneurópa – Egy indítvány” című könyvének minden példánya tartalmazott egy jelentkezési lapot a mozgalomba. Coudenhove-Kalergi tényleg komolyan gondolta az integrált Európa megvalósítását, és támogatói is szép számmal akadtak. Ignaz Seipel, Ausztria szövetségi kancellára például habozás nélkül csatlakozott a kezdeményezéshez, és támogatta azt az olasz antifasiszta politikus, Carlo Sforza is, valamint a német Birodalmi Bank, a Reichsbank (Hitler alatti!) elnöke, Hjalmar Schacht.
Az 1926-ban megrendezett Páneurópai Kongresszuson olyan neves személyek jelentek meg, mint Albert Einstein, Thomas Mann és Sigmund Freud.
Eszméi komoly hatással voltak Aristide Briand-ra, Franciaország miniszterelnökére, aki az ENSZ elődjének számító Nemzetek Szövetségének ülésén mondta el híres beszédét 1929. szeptember 5-én Genovában, amelyben a kontinens országainak szövetségi kapcsolata mellett érvelt, valamint fölszólította Európát, hogy rendezze a historikus francia-német szembenállást.
A gróf 1929-ben javasolta, hogy Beethoven Örömódája legyen Európa himnusza – 1955-ben így is lett.
Nem mindenkinek tetszettek azonban Coudenhove-Kalergi elképzelései. Csehszlovákia miniszterelnöke, Edvard Beneš például egyáltalán nem volt hajlandó foglalkozni a kérdéssel, és Benito Mussolininek sem tetszett Páneurópa gondolata.
Legnagyobb ellenzője kétségtelenül Adolf Hitler volt, aki „közönséges gazembernek” és „gyökértelen, kozmopolita, elitista fattyúnak” nevezte.
A magyarok is sokat köszönhetnek neki
A második világháború alatt és után ismét úgy tűnhetett, hogy van esély Páneurópa megvalósítására. 1944-ben megjelent, „Harc Pánerópáért” című könyvében kifejtett gondolatait ugyanis bizonyos mértékben Churchill, Allen Dulles (a CIA későbbi vezetője) és William Joseph Donovan, az „amerikai hírszerzés atyja” is támogatta. Radikálisabb elképzeléseitől azonban mindnyájan elhatárolódtak. Harry S. Truman egy 1945-ös cikke hatására az USA hivatalos stratégiájának részévé tette az Európai integráció célkitűzését.
Bármennyire is próbálkozott azonban kezdeményezéseit a gyakorlatban is megvalósítani, azok rendre „csak” eszmék maradtak. A hidegháború évei alatt a két nagyhatalom szembenállása és az atomháború bekövetkezése ellen kampányolt. A gróf által indított mozgalomnak a magyarországi rendszerváltásban is komoly szerepe volt: a Nemzetközi Páneurópa Unió akkori elnöke, Habsburg Ottó és Pozsgay Imre fővédnökségével rendezték meg a páneurópai piknik nevű békedemonstrációt, amelynek hatására következett be a rendszerváltás egyik fontos mozzanata: keletnémet állampolgárok sok száz fős csoportja áttörte a határkerítést Ausztria irányában, a szolgálatban álló magyar és osztrák határőr félrenézése mellett.
Richard Coudenhove-Kalergi Ausztriában, 77 éves korában hunyt el – a hivatalos jelentés szerint agyvérzésben, ám titkárnője szerint elképzelhető, hogy önkezével vetett véget életének, ám ezt eltitkolták, hogy ne csalódjanak benne azok, akik az európai integráció legnagyobb alakjának tartották. Nem érdemtelen a dicséret: noha egyes elképzelései vadnak tűnhetnek, mások pedig egyértelműen megelőzték korukat, nélküle talán egészen máshogy alakult volna a kontinens sorsa, és ki tudja, létezne-e egyáltalán ma az Európai Unió. Nem véletlen, hogy a svájci Grubenben található sírján ez a felirat olvasható: „Az Európai Egyesült Államok úttörője”.
Meglepő módszerrel akartak bosszút állni a magyarok Trianonért. Az ügy egész Magyarország nemzetközi tekintélyét aláásta.
