Meg akarták leckéztetni a feministákat, de nem úgy sült el, ahogy tervezték

Egy apró kansasi falu férfijait idegesítették a feministák, ezért titokban egy nőt jelöltek polgármesternek. Aztán meglepődtek, amikor megválasztották, és még jobban, amikor kiderült, hogy képes ellátni a feladatát. Így lett Susanna Salter az Egyesült Államok első női polgármestere.

A történelmi jelentőségű választásra 1887-ben került sor egy Argonia nevű, alig ötszáz lelket számláló kvéker falucskában, Kansas állam déli részén. A települést mindössze két évvel korábban jegyezték be hivatalosan, a lakók másodszorra választhattak maguknak polgármestert, és legnagyobb meglepetésükre a voksok többségét az addigi városvezető, Oliver Kinsey huszonhét éves lánya, Susanna Salter nyerte el, pedig nem is szándékozott elindulni a választáson.

Azt sem tudta, hogy jelölték

Az 1860-ban született Susanna Madora Kinsey intelligens, főiskolán tanult asszony volt, aki diplomáját végül egy betegség miatt nem tudta megszerezni, de polgármester édesapja és férje, a helyi jegyző, Lewis Salter munkáját segítve részt vett a falucska politikai életében. Susanna a keresztény szellemiségű, szesztilalom bevezetéséért küzdő Tilalmi Párt (Prohibition Party) és a hasonló elveket valló Nők a Keresztény Mértékletességért Unió (Women’s Christian Temperance Union – W.C.T.U.) színeiben munkálkodott, olyan sikeresen, hogy az alkoholellenes mozgalom élharcosa, Caroline Nation is felfigyelt rá.

Kansas állam törvényhozása 1887-ben választó- és választhatósági jogot adott a nőknek az első-, másod- és harmadrangú települések helyi ügyeit érintő szavazásokon – Argonia a maga félszáz lakójával éppen belefért az utóbbi kategóriába –, de a döntést sokan szkeptikusan, sőt dühösen fogadták. Az áprilisi helyhatósági választások épp jó alkalomnak tűntek a helyi férfiak egy csoportjának, amelynek tagjai úgy gondolták, hogy megleckéztetik a nőket és bebizonyítják, hogy senki nem vesz komolyan egy női politikust. Ezért titokban beírták Susanna Salter nevét a polgármester-aspiránsok listájára, mint a W.C.T.U. színeiben induló jelöltet. Azért rá esett a választás, mert ő volt a szervezet egyetlen olyan képviselője, aki a faluhatáron belül lakott, ezért a szabályok szerint indulhatott a polgármesterségért.

Susanna M. Salter (1860–1961), az USA első női polgármestere.
Susanna M. Salter (1860–1961), az USA első női polgármestere.Wikimedia Commons

A jelöltek névsorát csak a választás reggelén hozták nyilvánosságra, így maga Salter sem tudta, hogy szerepel a listán. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor a kihirdetést követően a W.C.T.U. vezetői megkérdezték tőle, tényleg hajlandó lenne-e ellátni a polgármesteri teendőket, ha megválasztják. Susanna igennel felelt, mire a szervezet tagsága nyíltan melléállt az általuk eredetileg preferált férfi jelölttel szemben. Hamarosan a helyi republikánusok is csatlakoztak Salter táborához, így végül – a gonosz tréfa kiagyalóira rácáfolva – a többség egy nőt választott meg a falucska élére.

Egy évig volt csak polgármester, de történelmet írt

Salter mindössze egy évig látta el a polgármesteri teendőket, és regnálása nagyjából eseménytelenül telt, a szenzációra éhes sajtó azonban széles körben elhíresztelte a női polgármester megválasztásának hírét, így országos, sőt nemzetközi ismeretségre tett szert. Polgármesterként eltöltött éve során Susannának gyereke született, a baba azonban még csecsemőkorában meghalt – ez is téma volt a bulvársajtóban. 1887 őszén Salter meghívott vendégként felszólalt a nők országos választójogáért küzdő mozgalom kansasi közgyűlésén, olyan híres szüfrazsett aktivisták társaságában, mint Susan B. Anthony és Rachel Foster Avery.

A Salter házaspár később Oklahomában telepedett le, ahol Lewis ügyvédként és újságkiadóként működött, és a párnak összesen kilenc gyermeke született. Susanna – aki rövid polgármesterségét követően soha többet nem indult politikai pozícióért – majdnem fél évszázaddal élte túl férjét, és 101. születésnapja után két héttel, 1961. március 17-én hunyt el. Mindkettejüket Argoniában helyezték örök nyugalomra, ahol a falu főterén 1933 óta szobor hirdeti Amerika első női polgármesterének emlékét, a ház pedig, melyben Susanna és férje az 1880-as években éltek, nemzeti emlékhelynek számít.

A világ első női polgármestere címe egyébként a belgákat illeti meg, bár az ő polgármesterük 1734-ben nem választás útján nyerte el a tisztséget: amikor Namur város polgármestere meghalt, a városvezetés felkérte az elhunyt özvegyét, hogy vegye át néhai férje teendőit.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Érdekességek