Az úttörő jelentőségű doktornő Angliában, Bristol mellett született 1821-ben, jómódú, liberális elveket valló kvéker családba – apja gazdag cukorfinomító volt, azonban miután leégett a családi jövedelem legnagyobb részét biztosító cukorüzem, úgy döntött, feleségével és kilenc gyermekével átköltözik az óceán túlpartjára. A New Yorkban letelepedett családfő aktív szerepet vállalt a rabszolgák felszabadításáért küzdő mozgalomban, felesége pedig a nők választójogáért szállt harcba – nem csoda, hogy Elizabeth sem volt éppen az a fajta, aki belenyugodott volna a korabeli rideg társadalmi normákba.
Megszavaztatták a diákokat: akarnak-e női hallgatót maguk közé
A lány eredetileg tanítói képesítést szerzett – akkoriban ez volt talán az egyetlen járható út a komolyabban tanulni vágyó nők számára –, majd a Kentucky állambeli Hendersonban, később Cincinattiben oktatta a gyerekeket, egy barátnője halála azonban mindent megváltoztatott. Ismerőse a halálos ágyán azt mondta Elizabethnek, sokkal kevésbé szenvedett volna, ha egy női orvos látja el – ez a vallomás szikrát gyújtott a fiatal hölgyben, aki elhatározta, megpróbálkozik a lehetetlennel: orvosi diplomát szerez, és saját praxist nyit.
Családja támogatta nagy ambícióját, Elizabeth pedig zenetanári, illetve tanítói munkákkal igyekezett megkeresni a tandíjhoz szükséges pénzt, miközben a család egyik ismerőse, az észak-karolinai költő és orvos, Samuel Henry Dickson oktatta őt az anatómia alapjaira, illetve orvosi szakkönyveket adott neki kölcsön. Hiába azonban az alapos felkészítés és a megszerzett tudás, női mivolta miatt egyetlen egyetem sem volt hajlandó felvenni őt a soraiba – egyesek azt tanácsolták neki, inkább menjen Európába, vagy adja ki férfinak magát –, utolsó reménysége a New York állambeli Syracuse-ban található Geneva Medical College maradt.
A főiskola dékánja és oktatói döbbenten fogadták Elizabeth levelét, melyben felvételét kérte az intézménybe, és fogalmuk sem volt róla, hogyan reagáljanak – végül úgy döntöttek, megszavaztatják a 150 fős diáksággal, elfogadják-e az ifjú hölgy kérelmét vagy sem. A voksolás nem volt éppen igazságos – amennyiben a 150 hallgatóból csupán egyetlen személy nemet mondott volna, elutasítják Elizabeth jelentkezését –, a diákok azonban azt hitték, csupán professzoraik által kieszelt viccről van szó, ezért egyöntetűen igennel szavaztak a kérdésben.
Nem csoda, hogy diáktársai alaposan ledöbbentek, amikor a leendő dr. Blackwell megérkezett a campusra és megkezdte orvosi tanulmányait – kezdetben többségük kinevette, gúnyolta és szekálta az intézmény egyetlen női hallgatóját, tanárai pedig szkeptikusan álltak a kérdéshez, miszerint egy asszony elsajátíthatja-e az orvostudományt, Elizabeth szorgalma, tehetsége és intelligenciája azonban idővel mindnyájukat lenyűgözte és tiszteletre tanította. Hősünk olykor különös akadályokkal nézett szembe: szaporodástan-oktatója például ki akarta zárni az órákról, szerinte ugyanis „a téma” nem hölgyeknek való, végül hosszas győzködés után mégis beengedte őt a kurzusra.
Le kellett mondania álmáról, hogy sebész lesz
Miután Elizabeth – első nőként az amerikai történelemben – megszerezte orvosi diplomáját, visszatért a régi kontinensre, az angol és a francia fővárosban, többek között a legnevesebb párizsi szülészeti klinikán gyakornokoskodott, egy szerencsétlen szülőszobai eset miatt azonban le kellett mondania álmáról, hogy sebész lesz. A 19. században, a fertőtlenítő szemcseppek elterjedése előtt rettegett szövődménynek számított a szülés során gonorrhoeával megfertőződött csecsemőtől gennyes szemváladék útján elkapott, hegesedéssel járó, gyakran vakságot okozó szemgyulladás – Elizabetht is ez a szerencsétlenség sújtotta, a fertőzés következményeként ki kellett operálni a bal szemét.
A sebészi pályától sérülése miatt örökre eltiltották, de ő továbbra sem adta fel: folytatta a szülészeti tanulmányokat, és a szakág igazi mestere lett: hazatérve az Államokba saját szülészeti praxist nyitott, ahol főként szegény anyagi helyzetű nőket látott el, akiket más kórházak, rendelők nem voltak hajlandóak befogadni. 1857-ben nővérével, Emilyvel és egy női tanítványával közösen szülészei klinikát hozott létre New Yorkban, a polgárháború idején pedig szintén nővérével részt vettek az északi hadsereget ellátó nővérek képzésében.
A testvérek között azonban folyamatos hatalmi harc folyt, melyből végül Elizabeth került ki vesztesen: 1869-ben otthagyta amerikai munkáját és Londonba költözött, ahol néhány éven belül orvosi iskolát alapított nők számára, ezzel párhuzamosan részt vett a brit nőjogi mozgalmak és a társadalom javítását szorgalmazó szervezetek munkájában, a közvéleményben pedig olyan – akkoriban hallatlannak számító – véleményeket hangoztatott, mint például a nőknek és a férfiaknak ugyanolyan joguk van élvezni a szexet.
Beleszeretett nevelt lánya udvarlójába
Gyakran utazott, bejárta Európa és Amerika városait, vidékeit, előkelő körökben mozgott, személyesen ismerte a korabeli társadalmi és művészeti élet kiválóságait – Lord Byronnal például éveken keresztül levélben vitatta meg a nők jogait illető kérdéseket. Négy lánytestvéréhez hasonlóan sosem ment férjhez, de örökbe fogadott egy ír árvát, Katherine Barryt, akit Kittynek nevezett el: anya és nevelt lánya között elmérgesedett a viszony, amikor 1876-ban az 55 éves Elizabeth beleszeretett Kitty kérőjébe, egy 26 éves virginiai fiatalemberbe.
Dr. Blackwell időskorában is aktív maradt, egészen 1907-ig, amikor egy skóciai nyaralás alkalmával lezuhant a lépcsőről, és súlyos sérüléseket szenvedett – a női jogok úttörője három évvel később, stroke következtében hunyt el sussexi otthonában, 89 évesen.
