eladó gyerekek szociofotó

Nem tudták etetni a gyerekeiket, drasztikus lépésre szánták el magukat

A híressé vált felvétel 1948. augusztus 5-én készült Chicagóban, és ugyan sokan arra gyanakodtak, hogy megrendezett képről, átverésről lehetett szó, a kíméletlen valóságot ábrázolja: az akkor 40 éves, korábban szénszállító teherautó-sofőrként dolgozó Ray Chalifoux és 24 éves felesége, Lucille mindketten állás nélkül maradtak, és pénz hiányában már jó ideje nem fizettek lakbért, ezért a családot a kilakoltatás réme fenyegette.

Az asszony fiatal kora ellenére a párnak már négy közös gyereke született – a 6 éves Lana, az 5 éves RaeAnn, a 4 éves Milton és a 2 éves Sue Ellen –, és úton volt az ötödik csemete is, a kilátások viszont rendkívül borúsak voltak, a szülők ezért szégyenteljes és drasztikus lépésre szánták el magukat, pénzért cserébe idegeneknek ajánlották fel a kicsiket, akiket ők hamarosan már nem tudtak volna etetni. Az „akciót” megneszelte egy indianai újság fotóriportere, aki Chicagóba utazott, ellátogatott a Chalifoux család otthonához, és elkészítette a híres-hírhedt felvételt, melyet hamarosan országszerte több száz másik napilap is leközölt: a fénykép nagy visszhangot keltett, és számos olvasó jelentkezett, hogy pénzadományokkal segítse a bajba jutott családot.

A család helyzete azonban a jótékony felajánlások dacára sem változott, ezért a gyerekek néhány éven belül mégis másokhoz kerültek: Lanát, Sue Ellent és 1949-ben született legfiatalabb öccsüket, Davidet törvényesen adoptálta egy-egy házaspár, RaeAnn-nek és Miltonnak azonban illegálisan, pénzért találtak új szülőket, fejenként 2-2 dollárért. A „vásárlók” eredetileg csak a kislányt akarták elvinni, Milton azonban annyira keservesen zokogott, amikor húgát elszakították tőle, hogy úgy döntöttek, őt is megveszik a szüleitől.

Folyamatos bántalmazásban volt része az eladott gyerekeknek

A két megvásárolt gyerek élete ettől kezdve maga volt a pokol: kiskoruktól kezdve nevelőszüleik farmján kellett robotolniuk, gyakran súlyosan megverték őket, éjszaka pedig egy pajtában aludtak, patkányok között, leláncolva. Kamaszkorában RaeAnnt egy férfi elrabolta, megerőszakolta, és teherbe ejtette; a lány egy egyedülálló anyák számára létesült otthonban szülte meg gyermekét, akit elszakítottak tőle, örökbe adtak, őt pedig visszaküldték a farmra. 17 évesen a lány önszántából otthagyta nevelőszüleit, és önálló életet kezdett, családot alapított, távol a gyerekkori borzalmaktól.

Bátyjának kevésbé sikerült maga mögött hagynia a gyerekkor szörnyűségeit: alig húszévesen verekedésbe keveredett egy rendőrrel, letartóztatták, a szakértők pedig skizofréniát és erőszakra való pszichés hajlamot állapítottak meg nála, így néhány évre elmegyógyintézetbe került.

Nem sokkal a gyerekek örökbe-, illetve eladása után Ray Chalifoux lelépett otthonról, magára hagyva Lucille-t, aki hamarosan újra megházasodott, második férjétől négy újabb lánygyermeke született, akiket nem löktek el maguktól, hanem normálisan felneveltek. Az elmegyógyintézetből való szabadulása után, 1967-ben Milton visszatért Chicagóba, és egy időre édesanyja új családjához költözött, mostohaapjával azonban nem volt felhőtlen a viszonya, és miután a két férfi összeverekedett, kiadták az útját.

Az elszakított testvérek közül hárman, RaeAnn, Milton és David később is tartották egymással a kapcsolatot, a két jobb helyre adoptált nővér sorsa azonban sokáig ismeretlen volt előttük: végül a 2000-es években az internet segítségével bukkantak rá elvesztett testvéreikre, akik közül már csak Sue Ellen élt, Lana 1998-ban rákbetegségben elhunyt. A testvérek sohasem rejtették véka alá – érthető módon – negatív véleményüket vér szerinti szüleikről: Sue Ellen szerint a legjobb dolog, ami édesanyjával történhet, hogy a pokol tüzén ég el, David ugyanakkor főként édesapjukat okolta a történtekért, aki öt gyereket nemzett egy nála majdnem húsz évvel fiatalabb nőnek, majd amikor szorult a helyzet, egyszerűen lelépett, és sorsára hagyta a családot.