Egyperces kvíz: Mikor halt meg George Floyd?

egyperces cover

Ez itt a napi kvíz. Agytorna, amihez még a karosszékből sem kell felállni.

Mai kvízünk abból a típusból való, amiben rendszeres időutazásra hívjuk olvasóinkat, és igyekszünk minél nagyobbat tekerni az időkeréken, folyjanak csak jól egybe a régi események. Ma viszont csak egészen kicsit tekerünk, végállomásunk a közelmúlt egyik éve. Történtükkor sokakat megmozgató eseményeket sorolunk, amikkel kapcsolatban nem is olyan könnyű megmondani, hogy egy, kettő, esetleg három évvel ezelőtt történtek. 


Melyik évben történt, hogy röviddel a felszállás után Teherántól északnyugatra – fedélzetén 176 emberrel – lezuhant az Ukraine International Airlines Boeing 737–800-as repülőgépe, amelyet iráni légvédelmi rakétával lőttnek le tévedésből, egy erőszakos rendőri intézkedés során életét vesztette George Floyd afroamerikai férfi Minneapolisban, és felmondott az Index.hu, Magyarország egyik legnagyobb hírportálja szerkesztőségének jelentős része, miután korábban a portál főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot eltávolították pozíciójából?

Fogadok, hogy van már tipped!

Melyik évben járunk?

Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Tegnap is így vágott az eszed? 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra