Ismered Colombo személyes drámáját?

GettyImages-93896163
Olvasási idő kb. 5 perc

Ötven éve, 1971. szeptember 15-én debütált a televízió képernyőjén a ballonkabátos hadnagy, aki azóta is a nézők kedvence, idehaza alig akad olyan nap, amikor ne találkozhatnánk alakjával minimum két csatorna kínálatában. Kevesen tudják azonban, hogy a Columbo első évadának forgatása igencsak viharosra sikerült. A címszereplő Peter Falk és a sorozatot gyártó Universal stúdió vitája miatt majdnem teljesen más lett a sorozat, mint ahogy azt ma ismerjük.

A sorozat első évada még a premier előtti nyáron leforgott, Falknak ugyanis szeptembertől a Broadwayn akadt elfoglaltsága, ezért szerződésében kikötötte, hogy a produkció kötelező jelleggel elengedi őt a határidő leteltével. A színésznek más követelése is volt: a szerződésben szerepelt, hogy ő rendezheti az évad egyik epizódját, amit a stúdió – arra hivatkozva, hogy Falknak semmilyen rendezői tapasztalata nincs – fanyalogva fogadott, és minden erejével próbált meghiúsítani.

Kisétált a forgatásról

A perfekcionizmusáról és állhatatosságáról híres Falk – akinek a sorozat készítése során gyakran meggyűlt a baja a producerekkel és a stúdióval, hiszen a végletekig kitartott az általa elképzelt Columbo mellett, és sohasem engedte, hogy bármilyen módon szabotálják a minőséget – természetesen nem hagyta, hogy a Universal fejesei keresztbe tegyenek rendezői ambíciójának: az ellentét hamar komoly konfliktussá fajult, a sztár pedig tiltakozása jeléül otthagyta a produkciót.

A Holt tárgyak és a Türelmetlen hölgy című epizódok felvétele során Falk kisétált a műteremből, hazament, és egy orvosi igazolást küldött a stúdiónak, mely szerint lebetegedett, és nem képes folytatni a munkát. Mivel sürgetett a szeptemberi határidő, a produkció nem állhatott le: a forgatás Falk nélkül folytatódott, akit egy testdublőrrel helyettesítettek, így vették fel az összes olyan snittet, melyben a hadnagy csak messziről vagy hátulról látható. A Holt tárgyak ártatlan szemtanúját játszó Suzanne Pleshette tizennégy éves kora óta ismerte és személyes barátjának tartotta Falkot, a forgatás során elszenvedett kellemetlenségek és a sztár szerinte vállalhatatlan viselkedése miatt azonban ezt követően egy évig nem beszéltek egymással.

A stúdió eközben már azt tervezte, hogy más színésszel helyettesíti a renitens főszereplőt, sőt felmerült egy ötlet, miszerint Columbót minden részben más alakítaná: az évad nyitó- és záró-epizódjában Falk bújna a karakter bőrébe, közben pedig három-négy vendég öltené magára a híres ballonkabátot. Szerencsére a tervből semmi sem lett, és végül 69 részen keresztül élvezhettük Peter Falk bravúros játékát a rongyos-szivarozó nyomozózseni alakjában.

A perfekcionista Falk gyakran került összetűzésbe rendezőkkel, producerekkel
A perfekcionista Falk gyakran került összetűzésbe rendezőkkel, producerekkelHarry Benson / Getty Images Hungary

A stúdió jogi úton rábírta Falkot, hogy visszatérjen és felvegyék a kimaradt snitteket, melyekben a hadnagy arca is látható. Amikor megérkezett, a gyilkos tábornokot játszó Eddie Albert így förmedt rá: „Régóta szerettem volna önnel dolgozni, de maga egy igazi seggfej.” A hosszú háborúból végül mégis Falk került ki győztesen: a megrendelő NBC tévécsatornának nagyon tetszettek a már elkészült részek, viszont attól tartottak, a címszerepben brillírozó színész nélkül semmit sem érne a sorozat, ezért rábírták a Universalt, hogy tegyen eleget a sztár követelésének – írja  Mark Dawidziak könyve, a Columbo Phile .

A hadnagy győzött, mégsem nevetett a végén

A térdre kényszerített stúdió megkérte a sorozat két producerét, Richard Levinsont és William Linket, hogy adják oda valamelyik következő részt Falknak mint rendezőnek: a két alkotó szintén mérges volt a színészre, ezért úgy gondolták, megleckéztetik őt. A semmilyen rendezői tapasztalattal nem rendelkező sztár az évad logisztikailag legnehezebb részének dirigálását kapta feladatául: a Gyilkosság tervrajz alapján cselekménye – melyben egy neves építész gyilkolja meg mecénását és rejti el a hullát egy toronyház alapzatában – jelentős részben egy építkezésen zajlik, ahol nehéz munkagépek és rengeteg statiszta felett kellett irányítania a rendezőnek.

Falk nem riadt vissza a feladattól: alaposan felkészült, többször végigjárta a helyszínt és tanácsot kért legjobb barátjától, John Cassavetes színész-rendezőtől (aki később a Fekete etűd című rész gyilkos karmesterét alakította), illetve a Columbo első epizódját jegyző 24 éves Steven Spielbergtől. Ugyan sikerrel teljesítette a feladatot, a bonyolult munka során belátta, mennyire nehéz rendezőként és színészként egyszerre koncentrálni a produkcióra (különösen, hogy számára Columbo alakítása szó szerint azt jelentette, hogy átvedlett a karakter bőrébe), és soha többet nem vállalt hasonló feladatot.

Rendezőként ugyan többet nem találkozhatunk Falk nevével a stáblistán, de a ’80-as évek végétől producerként is felügyelte a sorozat munkálatait, az 1993-as Nehéz ügy című részt pedig forgatókönyvíróként jegyzi.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek