colleen stan faládába zárt lány

Rabszolgasági szerződést írattak alá áldozatukkal

Az Oregon állambeli Eugene-ban élő Colleen 1977. május 19-én egy barátja születésnapi bulijára tartott éppen a kb. 640 kilométer távolságra lévő kaliforniai Westwoodba: a rutinos autóstoppos lány bejáratott módszerét használva, segítőkész idegeneknek hála tette meg az utat, gondosan vigyázva rá, nehogy gyanús elemek kocsijába üljön be. Az út utolsó, kaliforniai szakaszán elővigyázatosságból már több autós ajánlatát is visszautasította, amikor egy kék furgonban ülő, kedves fiatal házaspár vállalta, hogy elviszi őt Westwoodig.

A 23 éves Cameron Hooker és felesége, a 19 éves Janice segítőkész, bizalomgerjesztő párnak tűntek, melyre ráerősített, hogy a pár 8 hónapos kisbabája is Janice mellett ült a kocsi hátsó ülésén, Colleen a közös utazás során mégis úgy érezte, valami nincs rendben alkalmi sofőrjeivel kapcsolatban. Egy alkalommal a furgon megállt tankolni, Colleen pedig kiszaladt a benzinkút vécéjére, ahol azt fontolgatta, kiugrik az ablakon, és szó nélkül lelép segítőitől – végül mégis úrrá lett a félelmén, és úgy döntött, visszaül Hookerék kocsijába.

Félórával később a férj váratlanul félrehajtott az autóúton, kést szorított a lány torkához, megkötözte őt, majd egy házilag barkácsolt, 9 kilós fadobozt tett a fejére, melyet nagy gonddal úgy alkotott meg – Cameron egy fűrészmalomban dolgozott, és kiválóan értett az ácsmesterséghez –, hogy viselője se látni, se hallani ne legyen képes. Az ideiglenesen megvakított-megsüketített Colleent a pár a kaliforniai Red Bluffban lévő otthonának pincéjébe hurcolta, ahol csuklójánál fogva a padlóhoz kötözték, majd különböző kínzásoknak – verés, korbácsolás, elektrosokk, tűzzel való perzselés – vetették alá, és kényszerítették, hogy aláírjon egy rabszolgasági szerződést.

Ideje nagy részét egy szűk faládába zárva töltötte

A szerződés értelmében a lány a folyamatos kínzások mellett köteles volt rendszeresen végignézni, amint elrablói szexelnek, ő azonban nem vett részt az aktusokban, később viszont Cameron megszegte a saját szabályait, és áldozatát is bevonta, melynek így már a nemi erőszak is részét képezte. Idővel Hookerék átköltöztek egy mobilotthonba, ahol – pince nem lévén – a férj új módszert talált ki, miként tartsa túszként az elrabolt lányt: egy szűkös, koporsószerű faládába zárták, melyben mozogni is alig tudott, a ládát pedig saját vízágyuk alá rejtették.

A kezdeti időkben Colleen napi 22-23 órát töltött a ládába zárva, elrablói csupán 1-2 órára engedték őt szabadon, amikor többnyire házimunkát kellett végeznie, és két kisgyerekükre vigyáznia – a kicsiknek fogalmuk sem volt róla, hogy „bébiszitterük” a szüleik ágya alatt „lakik”, azok ugyanis váltig állították, a kedves néni minden este hazament, amint lejárt a felvigyázási idő. A szűkös dobozban töltött kínkeserves időszak komoly fizikai és mentális problémákat okozott a lánynak, akinek a háta és a válla is alaposan megszenvedte a bezártságot, nyaranta pedig gyakran 40 foknál is melegebb volt a fából eszkábált magánbörtön belsejében.

Foglyul ejtői pszichológiailag is alaposan megdolgozták Colleent, akit ők rabszolganevén egyszerűen „K”-nak neveztek, nyakörvet adtak rá, a házaspárt pedig „Uramnak” és „Úrnőmnek” kellett szólítania. Elhitették vele, hogy szökése esetén egy nagyhatalmú, titokzatos bűnszervezet, a Vállalat – melynek Cameron oszlopos tagja – megtalálja, és levadássza őt, sőt, minden lépését és családját is alaposan megfigyelés alatt tartják: a lány annyira bevette a mesét, hogy akkor sem mert elmenekülni, amikor esélye lett volna rá.

Totális agykontroll és súlyos Stockholm-szindróma

Ahogy teltek az évek, és Hookerék belátták, totális elmekontroll alatt tartott túszuk nem fog önszántából megszökni, egyre nagyobb szabadságot biztosítottak számára: több időt tölthetett a ládán kívül, rendszeresen segített a családnak a mindennapi teendők ellátásában, még a házhoz tartozó új melléképületek felhúzásában is közreműködött, ahol Cameron tervei szerint további rabszolgákat tartottak volna. Kívülről úgy tűnhetett, mintha a csendes, visszahúzódó lány egyszerű cseléd lenne a háztartásban.

1981 tavaszán elrablói még azt is megengedték Colleennak, hogy Cameron társaságában meglátogassa Oregonban élő szüleit, akiknek egy szóval sem mesélt valódi életkörülményeiről, a férfit pedig, mint jegyesét mutatta be nekik. A szülők éreztek egyfajta furcsaságot lányuk viselkedésében, azt gondolták, talán csatlakozott egy szektához, azonban nem is sejtették, valójában milyen körülmények között él, és milyen kínokat él át. Később Colleen „otthoni munkája” mellett egy motelben is dolgozhatott cselédként Cameron engedélyével, ahol szintén senkinek sem említette egy szóval sem, hol és hogyan élt az elmúlt években.

A faládába zárt, rabszolgaként tartott lány végül 7 év után, 1984 augusztusában szabadulhatott, Janice-nek köszönhetően, akinek elege lett belőle, hogy férje már-már második feleségként kezeli a túszukat. A nő elvitte Colleent egy közeli autóbusz-állomásra, ahonnét felhívhatta a szüleit, és vett neki egy buszjegyet Oregonba; a lány Cameront is felhívta telefonon, és zokogva közölte vele, megszökött, és sohasem fogják többet látni egymást. Janice Colleen lelkére kötötte, egy szóval se említse senkinek, mit élt át az elmúlt 7 évben, ugyanis bízott benne, hogy képes lehet jó útra téríteni férjét, ha rendszeresen elviszi őt misére a helyi templomba.

Egy másik stoppost korábban már megölt a szadista férj

A kiszabadult, végletekig agymosott lány betartotta ígéretét, azonban, mivel a templomlátogatás eredménytelennek bizonyult, 3 hónappal később a lelkész tanácsára Janice feljelentette férjét a rendőrségen, és mindent részletesen elmesélt a hatóságoknak. Azt is bevallotta, hogy egy évvel Colleen elrablása előtt egy másik stoppos lányt, a 19 éves Marie Elizabeth Spannhake-et is túszul ejtették, és rabszolgaként tartották, majd Cameron megölte őt – azonban, mivel a gyilkosság vádját nem tudták konkrét bizonyítékkal alátámasztani, a férfit „csak” emberrablás, szodómia és nemi erőszak bűntettéért ítélte el a bíróság.

Cameront 104 év börtönbüntetéssel sújtották, Janice-t azonban, cserébe azért, hogy együttműködött a hatóságokkal, és mindent részletesen feltárt számukra, amnesztiában részesítették, egyetlen pontban sem emeltek ellene vádat. A szadista férj jelenleg is büntetését tölti, legközelebb 2030-ban helyezhetik feltételesen szabadlábra – amennyiben a vizsgálóbizottság megalapozottnak találja a kérelmét, erre azonban kevés esély van.

Colleen Stan szabadulását követően hosszú és intenzív terápia segítségével próbált mentálisan felépülni, nevet változtatott, és igyekezett új, normális életet kezdeni: könyvelőnek tanult, többször megházasodott, és gyerekei is születtek, azonban mindegyik kapcsolat zűrösnek bizonyult, és válással végződött, később – nem nyilvános okokból – egy időre börtönbe került. Szabadulását követően egy bántalmazott nőket segítő szervezetnél helyezkedett el önkéntesként. Janice visszavette leánykori nevét, elvégzett egy szociális munkás szakot, és jelenleg is hivatásos segítőként dolgozik – mindkét nő Kaliforniában él, de nem tartják egymással a kapcsolatot.