A világ legbefolyásosabb kutyái, akiknek megérzéseire Pavlov, Freud és Wagner hallgatott

A kutyák már nagyon régóta társai az embereknek, életünk megszámlálhatatlan területén bizonyították hasznos szakértelmüket. A híres emberek kutyái sem kivételek ezalól, emlékezetüket a kordokumentumok máig őrzik. Az alábbiakban olyan kutyák történeteit vettük sorba, akik hűséges jelenlétükkel, érzékenységükkel és apró rezdüléseikkel, esetenként testi váladékaikkal hozták lázba gazdáikat. Ezek az ebek az illusztris történelmi alakok tevékenységét, alkotását sokszor az egész életpályáját befolyásolva váltak jobb esetben barátaikká, de mindenképp fontos munkatársaikká.

Freud és az állatasszisztált terápia

Freudról leghamarabb a freudi elszólás, a szakállas, szemüveges fizimiska és a pszichiáterdívány jut eszünkbe. Amely díványt egyébként nem pusztán azért helyeztetett el dolgozószobájában, hogy páciensei kényelmes fekvő helyzetben, magukba mélyedve mesélhessenek, hanem mert Freud nem akarta, hogy az emberek napi nyolc órán keresztül az arcába bámuljanak.

Mivel Freud home office-ban dolgozott, azaz dolgozószobája a lakóházában lett kialakítva, így a család kutyái is mindig jelen voltak. Freud egyébként csak a 70-es éveitől vált kutyabaráttá, amikor lánya, Anna – szintén elismert pszichoterapeuta –, magához vett egy német juhászkutyát. 1928-ban Anna közeli barátnője ajándékozta Freudnak saját kutyáját, egy Lün-Yu nevű csaucsaut. Sajnos Lün-Yu 15 hónappal később tragikus módon meghalt, és Freud csak hét hónap gyász után vált képessé arra, hogy befogadja otthonába Jofit, Lün-Yu nővérét.

Jofi élt a leghosszabb ideig Freuddal, annyira összenőttek, hogy elkezdett a terápiás üléseken is jelen lenni. Freud kisvártatva észrevette, hogy a kutya jelenléte segít csökkenteni a feszültséget a szobában. A betegek jobban megnyíltak, amikor Jofi ott volt, különösen a gyerekek és a serdülők. 

Jofi nem ítélkezett, csak egy csendes megfigyelő volt. A páciensek mentális állapotát gyakran a kutya viselkedésén keresztül mérte Freud; attól függően, hogy a páciens mennyire volt szorongó, Jofi annál távolabb ült a kanapétól. Ha egy beteg depressziós jeleket mutatott, Jofi leült mellé, és hagyta, hogy simogassák. Ez az idegenekkel való barátkozás a csaucsaukra egyáltalán nem jellemző. 

Jofi nemcsak az érzelmeket értette meg, hanem az időt is pontosan regisztrálta. Ha letelt a kezelés ideje, ötven perc után felállt, nyújtózkodott egyet, majd az ajtóhoz igyekezett. Ezzel jelezvén, hogy a terápia véget ért, lehet hazamenni.

„Amit Freud szeretett a kutyáiban, az a bájuk, a küllemük, az odaadásuk és a hűségük. Szerinte ezek a tulajdonságok hiányoznak az emberekből. Freud véleménye szerint az emberek nem képesek a tiszta szeretetre, és mindig keverik a szeretetet és a gyűlöletet a saját kapcsolataikban” – így vallott Anna Freud édesapja és a kutyák kapcsolatáról. Freud, aki az egész életét emberek megfigyelésével töltötte, úgy tűnik, nem volt elragadtatva tőlük.

Wagner a kutyái segítségével komponált

A nagy zeneszerző, Richard Wagner egy életen át tartó bensőséges kapcsolatot ápolt a kutyákkal, amelyek közül kettő még a munkában is segített neki. Az első négylábú múzsája egy Cavalier King Charles spániel volt, akit Pepsnek nevezett el. 

Wagner a zongoráján játszott, és folyamatosan figyelte Pepset, aki a saját zsámolyán ült, egyetért-e a hangmenettel vagy sem. Wagner észrevette, hogy a kutya határozott reakciókat mutat bizonyos zenei motívumokra. Egyes kompozíciók izgatott reakciót váltottak ki belőle, míg mások nyugodtabb farkcsóválást eredményeztek. Ez adta neki az ötletet, hogy operáiban bizonyos dallamokat meghatározott karakterekhez, helyszínekhez vagy hangulatokhoz társítson. Ezzel a kutyájától kapott felismeréssel felvértezve Wagner hozzálátott mesterműve, a Nibelung gyűrűje néven ismert négy operából álló zenemű megkomponálásához. Mielőtt azonban befejezte volna, Peps sajnálatos módon megbetegedett és elpusztult. 

Wagner teljesen összetört, de hamarosan szerzett egy új kutyát, Fipset. Egy nap, miközben folytatta a Ring-cikluson történő munkálatait, Wagner sétálni vitte Fipset a parkba. Ahogy a kutya ide-oda szökdécselt a száraz levelek között, a zeneszerző egy fülbemászó ritmust fedezett fel Fips lépteiben, amit úgy döntött, hogy beépít a zenéjébe. Így a Siegfried című operában a címszereplő erdei útját jelző szakasz Fips lépteiből származik.

Pavlov felfedezése

A 20. század fordulóján Ivan Pavlov orosz fiziológus már nevet szerzett magának az emésztés fiziológiájának kutatásával, az Orvosi Akadémia Kísérleti Orvostudományi Intézetének professzoraként számtalan fontos publikációt tett közzé a gyomor- és nyálmirigyek működésével kapcsolatban.

A humánus állattartó hírében álló Pavlov figyelme vizsgálódásai közepette a kutyák felé fordult, rájött, hogy az állatok reflexszerűen viselkednek, és egy inger hatására válaszreakciót produkálnak. Vagyis a nyálukat csorgatták, amikor meglátták a technikust, aki általában etette őket. Ezt „pszichés váladéknak" nevezte el, amelyet egy külső nyálmirigy – egy sebészileg beültetett kanül – segítségével gyűjtött össze, hogy elméletét különböző körülmények között tesztelhesse.

Különböző típusú ingerekkel – például metronóm és csengőszó – kísérletezett, miközben a kutyáinak ételt nyújtott. Azt tapasztalta, hogy a kutyák már néhány ismétlés után megtanulták az ingerhez társítani az ételt, és az inger hallatán nyáladzani kezdtek.

Pavlov elvei klasszikus kondicionálás néven váltak ismertté, és a mai napig széles körben alkalmazzák őket a különböző viselkedésterápiákban. Eredményeit és hatalmas tudását igazolja, hogy 1904-ben az emésztés élettanával foglalkozó kutatásaiért élettani Nobel-díjat kapott.

Pavlov őszintén szerette a kutyákat, olyan neveket adott nekik, mint a Cukiság, Haver, Szépség, Vén Bohóc és Kis Barát (a kedvence), valamint nem tudta elviselni, ha valamelyikük megsérült vagy meghalt. „De ezt az igazság érdekében, az emberiség javára tűröm” – írta. Ez mondjuk a kutyák szempontjából sovány vigasz.

Százfős személyzetével kevésbé volt barátságos, ragaszkodott ahhoz, hogy mindig igaza legyen, az ellenvéleményt hangoztatót ki is kergette a laboratóriumból. Annyira értékesnek tartotta az idejét, hogy családtagjai csak a laborok közötti sétái során csatlakozhattak hozzá, sokan nem is tudtak igazán lépést tartani vele. Megszállottan törekedett a pontosságra, ezért rokonai, barátai, akik akár csak egy perccel is korábban érkeztek, az ajtaja előtt álltak, és várták a pillanatot, hogy kopoghassanak. 

Pavlov az irodájában édes teát, ukrán szalonnát és fekete kenyeret szolgált fel. Az irodán kívül a pazar laboratóriumát a kutyák gyomornedvének forgalmazásával tartotta fenn. Azt állította, hogy elég egy pohár ebből a folyadékból, és a nagyon beteg ember is képes lesz újra enni. Évente tizenötezer doboz „étvágyserkentő folyadékot” adott el.