Aszód környékén nemrég barnamedvét láttak. Az önkormányzat figyelmeztető táblákat helyezett ki, és arra kérte a lakókat, hogy a környéken csak az utakon közlekedjenek, és kerüljék el a ligeteket, bozótosokat. Noha a Magyarországon látott medvékről az a közkeletű elképzelés, hogy Szlovákiából vándorolnak át hazánkba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének igazgatója szerint ez tévhit. Heltai Miklós az InfoRádiónak elmondta: el kell fogadnunk, hogy medvék élnek Magyarországon.
A vadbiológus szerint kizárt, hogy az összes állat külföldről vándoroljon hazánkba, biztosra vehető, hogy itt is vannak már szaporodó párok. Heltai Miklós szerint ki lehet jelenteni: újra meghonosodtak a barnamedvék Magyarországon.
Nem könnyű együtt élni a barnamedvékkel
Egy ilyen hatalmas ragadozóval ugyanakkor nem egyszerű együtt élni. Sőt, a professzor szerint ez egyenesen lehetetlen, legfeljebb együtt létezni lehet csak velük. Nem lehet szó ugyanis pozitív kapcsolatról, ilyen nem jöhet létre a nagyragadozóval. A medve és az ember közötti viszonynak „a kölcsönös tiszteleten és félelmen kell alapulnia” – mondta.
Véleménye szerint az utóbbi időben azért lehet egyre gyakrabban medvetámadásokról hallani, mert ezek az állatok egyre kevésbé tartanak az embertől. „Tudományos kutatások alapján egyértelmű összefüggés van a barnamedve-állomány növekedése és az embereket ért támadások között” – tette hozzá. Mivel az állat ismét meghonosodott hazánkban, a feladat az, hogy minél inkább elkerüljük a ragadozóval való találkozást.
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés