Hónapokig tartó áramkimaradások jönnek: akkora károk estek, hogy egész utcákat érinthet Kijevben

GettyImages-1262433994
Olvasási idő kb. 2 perc

Olyan sok orosz rakétacsapás érte az ukrán erőműveket és alállomásokat, hogy hónapokon át tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány. Többek között például a fővárosban, Kijevben is egész utcák maradtak áram nélkül.

Takarékosságból már szerdán és csütörtökön is voltak ellenőrzött, regionális leállások Ukrajnában. "A lépésre azért van szükség, mert az ukrán energetikai hálózat elleni orosz támadásokban jelentős károk keletkeztek" – mondta el Jurij Bojko, az ukrán miniszterelnök tanácsadója. Ráadásul a hűvösebb időjárás miatt most még magas a fogyasztás, ám a későbbiekben a megrongálódott hálózat is elbírhatja a mérsékeltebb megterhelést, különösen azért, mert nyáron több napenergia válik majd elérhetővé. 

Romokban a hálózat  ezért lesznek áramkimaradások

Az elmúlt mintegy két hónapban Oroszország fokozottan támadta az ukrajnai erőműveket, alállomásokat és távvezetékeket.

Hivatalos adatok szerint az országban hozzávetőlegesen 44 százalékkal esett vissza a termelés, a szélerőművek áramtermelése pedig szinte teljesen leállt.

A vízerőművek is komoly károkat szenvedtek, különösen a Dnyeper-folyó mentén. A kiesést áram importálásával sem tudja ellensúlyozni az ország.

A harcok miatt is vannak áramkimaradások
A harcok miatt is vannak áramkimaradásokNurPhoto / Getty Images Hungary

A tervezett elállások mellett a harcok is okozhatnak kimaradásokat. Csütörtökön például a keleti országrészben található Harkivban 33 300 ezer háztartás, az északi Szumi régióban pedig 8500 család maradt áram nélkül az ukrán energiaügyi minisztérium közlése szerint. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek