Zsolt minden napja ugyanúgy kezdődik: edzi az orrát, vagy ahogy ő fogalmaz, „skálázik”. Különféle illatokat, alapanyagokat szagolgat, s mindezt azért teszi reggelente, mert az emberi szaglószerv ilyenkor teljesít a legjobban. A reggeli tréning után a laboratóriumába siet, ahol új esztétikai minőségeket hoz létre, azaz parfümöket szintetizál. Fejben ilyenkor már érzi azt az illatot, amelyet a megrendelő által meghatározott alapanyagokból elő kíván állítani.
„A parfümőr alkalmazott művész, aki a megrendelők igényeinek megfelelően művészkedhet. Egyedi felkérésre, személyre szabott, kifejezetten a megrendelő bőréhez komponált parfümöket, valamint emlékezetes ünnepi, például esküvői vagy exkluzív vállalati parfümöket alkotunk. Ehhez a hivatáshoz a kreativitás éppúgy nélkülözhetetlen, mint a jó kapcsolatteremtő készség, hiszen az egyedi illatok készítésekor egészen rá kell hangolódni az ügyfélre” – magyarázza Zsolt, s elárulja, hogy orra körülbelül száz minta megszaglása után elfárad, emiatt muszáj ilyenkor egy kis szünetet beiktatnia. Csakhogy nála a szünet is munkából áll: cégek brandépítésével, illatmarketinggel, enteriőrillatosítással foglalkozik, valamint rendszeresen közreműködik sajtótájékoztatókon, rendezvényeken, kiállításokon, ráadásul mindezt a világ különböző pontjain. Az olasz városok, Firenze, Milánó mellett London, Párizs és a Côte d’Azur élete meghatározó helyszínei. Óradíja 500 ezer forint, egy parfüm kifejlesztése nála 20 ezer eurónál kezdődik. Elszállhatna magától, lehetne nagyképű, de korántsem az.
„Nemrégiben egy bankkal tárgyaltam, amelynek ügyféltereit és a privát bankolási helyiségeit illatosítottam. Ha azt szeretnénk, hogy az ügyfél jobban bízzon a bankban és hosszú ideig náluk tárolja a pénzét, akkor ezt illatmarketinggel elő tudjuk segíteni. Ez a parfümőr jó varázslata” – mondja derűsen, és már készül is vissza a laborba, mert következik a délelőtt fejlesztett illatok kiértékelése. Először papírcsíkokon, néha saját magán, majd pedig tesztalanyok bőrén vizsgálja az adott illatot.
Mit tenne, ha egyszer elveszítené a szaglását?
Nem tudom. Sosem lebegett más opció a szemem előtt, még most, a szaglást és ízlelést veszélyeztető koronavírus-járvány időszakában sem. Kedves, rendkívül összetartó emberek kis közössége a luxusparfümipar, és én jól érzem magam benne. Meglehetősen jól síelek és szörfözöm, tehát ha egyszer netalán kidobnának a luxusiparból, szívesen űzném ezt a két sportot, de az is lehet, hogy a hajómon pihennék, és jól szituált, intellektuális, művészi playboyéletet élnék egy egzotikus tengerparton – meséli mosolyogva, de korántsem kérkedve.
Mi különbözteti meg a luxusparfümöt a drogériában kapható illatszerektől?
A drogériákban kapható parfümöket gyártók célja, hogy ismert topmodellek, focisták, színésznők és celebek nevével fémjelezett, viszonylag unalmas illatokat kínáljanak minél szélesebb rétegnek, minél olcsóbban. Ha valaki besétál a Ritz-Carlton Hotelben vagy a MOM Park bevásárlóközpontban található Le Parfum luxusparfümériámba, ott nem találja majd a közismert márkákat, ellenben a kézműves parfümkészítés hagyományán nyugvó előkelő, egyedi és eredeti illatokat igen. Nemzetközi kiállításokon és a jó barát parfümőrkollégáknál válogatom ki az újdonságokat, van, hogy már a tesztfázisban is én szagolgatom őket. Drága természetes alapanyagok, kreativitás és kevés szintetikum, valamint némi marketing – ez a titkuk.
Miért fontos, hogy egy valamit önmagára adó férfi vagy nő parfümöt viseljen?
Valójában egyáltalán nem fontos. Ha magunk elé képzeljük a Maslow-piramist, akkor a parfüm valahol a csúcsa felett lebegve helyezkedik el, vagyis olyan felesleges luxus, ami nélkül boldogan eléldegélhet az ember. Csakhogy az antikvitás óta dollármilliárdokban mérhető pénzt locsolt magára az emberiség, és ennek akkor nyomós oka kell, hogy legyen. Ez az ok pedig nem más, mint hogy az orr a szaglóideggel a legősibb érzékszervünk, mely az aggyal áll összeköttetésben. Az emlékezés és az olyan ősi ösztönök, mint a szerelem, az erotikus vonzalom, az utálat, a gyűlölet és a félelem erőteljesen kötődnek a szagi ingerekhez, s meghatározhatják a magánéletünket, karrierívünket, de még az üzleti tárgyalásaink eredményét is.
Miket tekint eddigi pályafutása legfontosabb mérföldköveinek?
Az első mérföldkő a szüleimhez kötődik, pontosabban ahhoz a pillanathoz, amikor teljes mértékben elfogadták azt, hogy parfümőr szeretnék lenni. Miskolcon éltünk, édesapám szemészorvos, édesanyám magyar–latin–finnugor szakos tanár. Így utólag visszagondolva hipermaximalista közegben nevelkedtünk a testvéreimmel – nálunk a csillagos ötös számított az egyedüli elfogadható osztályzatnak, minden más a harmadik világháborúval ért fel. Édesanyám jobban örült volna, ha agysebészetből szerzem meg az első egyetemi diplomám, csakhogy ekkor már pontosan tudtam, mivel szeretnék foglalkozni. A parfümőrszakmának az alapja természetesen a kiemelkedő szaglás, ám képzettség is szükséges hozzá, hogy valaki ezzel foglalkozhasson, csakhogy a helyzetemet nehezítette, hogy Magyarországon nem volt ajtó, ahol kopoghattam volna, nem volt parfümőrképzés. Jelentkeztem Versailles-ba, az Isipca Fragrance Academyre, ahová a világon mindössze 12 embert vettek fel. Édesapám mindig is támogatott az álmaim elérésében, és végül édesanyám is örömmel nyugtázta, hogy szép hivatást választok, hiszen a parfümkészítés valahol a tudomány és a művészet metszéspontjában helyezkedik el.
Amikor végeztem az akadémián, kapcsolatba kerültem Jean-Claude Delville parfümőrmesterrel, aki a luxusparfümiparban olyan, mint Picasso a festőművészek között. Figyelemmel kísérte a munkám, majd egyszer azt mondta: „Ha a helyedben lennék, én nem nagyvállalathoz szerződnék, hanem független parfümőr lennék.” Azt mondta, hogy bár jó esélyem van arra, hogy egy nagy svájci–francia parfümcégnél dolgozzam és vállalati Porschéval járjak munkába, de ez nem fog boldoggá tenni. A boldogságot a kreativitásom megélése fogja elhozni, ami a mai világban csakis függetlenként lehetséges. Igaza volt. Nem szerződtem multihoz, mégis sikerült nemzetközi karriert befutnom.
A harmadik mérföldkő a szakmán belüli vágyaimhoz kapcsolódik: nagy álmom volt, hogy létrehozzak egy illatmúzeumot. Idén ez végre megvalósult: május végén nyitotta meg kapuit az ország illatmúzeuma a Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykertjében. Szeretnék még egy parfümiskolát – ezt részben létrehoztam, workshopokat tartok érdeklődőknek – és egy saját márkát. Mindkettővel a kihalt magyar parfümipar újjáélesztését, a soron következő parfümőrök útját szeretném elősegíteni.
Kifejlesztette az anti-Covid-illatszettet, mely alkalmas a szaglószerv edzésére annak, aki már átesett a koronavírus-betegségen, és azóta – jellegzetes, gyakori tünetként – részleges vagy teljes szaglásvesztésben szenved.
Bizonyos illatok tudatos belélegzésével visszaszerezhető a szaglás, ráadásul gyorsabban, mint ahogy az egyébként helyreállna. Az érzékelés visszaépítésére jó lehet például a kardamom, a szegfűszeg, a fahéj, a citrus, a kávé vagy a banán, ezek ugyanis azonnal felismerhető, egyértelmű referenciapontok az orrnak. Ezzel az egésszel csupán segíteni szeretnék az embertársaimon, hiszen ha nem érzünk illatokat, szagokat, az akár depresszióssá tehet és kihathat a társas kapcsolatokra is. Borzasztó, amikor egyik napról a másikra nem érzi valaki az étel vagy a szerelme illatát, az pedig egyenesen életveszélyes lehet, ha nem érezzük a lakásban a füst szagát.
Rendkívül közvetlennek, empatikusnak és jó humorúnak látom, annak a típusnak, aki mindenkivel jól kijön, függetlenül attól, ki milyen beosztásban dolgozik, vagy mennyit keres.
Valóban mindenkivel jól kijövök a takarítótól az ügyvezetőig, ugyanakkor ügyelnem kell arra, hogy ne legyek túlzottan naiv. Életem során olyanokban is megbíztam szakmailag, emberileg, akikben talán nem kellett volna... bár ki nem? Szerencsésnek tartom magam, amiért megadatott, hogy nemzetközileg foglalkoztatott szakember lehessek a luxusiparban, és örömmel, büszkeséggel tölt el, amikor a parfümöm címkéjén az áll: Made in Hungary.
