Milliókat érnek, mégsem használjuk őket: ezek a világ legdrágább tollai

Bár a 21. században a digitalizáció miatt nem használunk olyan gyakran ceruzát és golyóstollat, mint régebben, valószínűleg azért legtöbbünknek még mindig lapul a zsebében vagy a táskájában egy-egy darab. A töltőtoll viszont ma már egész generációk számára ismeretlen munkaeszköz, jóllehet különleges alkalmakkor még mindig fontos szerepet játszanak.

Az emberré válás egyik legfontosabb lépcsője volt, amikor ősünk először örökítette meg emlékeit, élményeit, hozta ily módon mások tudomására gondolatait. Hogy mivel? Ami épp kéznél volt: elszenesedett faágak, éles kövek, kagylóhéjak, koromba mártott pálcikák, pattintott szilánkok szolgáltak erre a célra. Az őskori ember úgy gondolta, ha megrajzolja a félelmetes bölényt vagy oroszlánt, könnyebben le is győzheti – vagy legalábbis bízott benne, hogy ez, mint afféle mágia, segíteni fog. Először csak önmaga gyönyörködtetésére és a szellemek elűzése érdekében rajzolt, és még évezredeknek kellett eltelnie, hogy ezt tudatosan, az utókor okulására is tegye, majd elkezdjen írni is. Először talán csak néhány rovást és hieroglifákat.

Megszületik a töltőtoll: Waterman és Parker

Sokáig úgy rajzoltak-festettek, hogy a nádpálcikák szétroncsolt végét növényi festékbe mártották, és azt használták írószerszámként. Az ecsetek és a lúdtollak szintén évszázados karriert értek meg, még az újkorban is használták őket, és figyelniük kellett, nehogy összepacázzák a papírt.

A világ egyik leghíresebb tollmárkájának feltalálója éppen ezt unta meg. Lewis Edmon Waterman amerikai biztosítási ügynököt fárasztotta, hogy üzleti útjai során magával kell cipelnie a folyton kilötyögő tintatartókat, amelyek nehezen kivehető foltokat okoznak. Feltalálta a töltőtollat, sőt 1926-ban cége piacra dobta az eldobható tintapatront is.

Egy Parker Fountain toll
Egy Parker Fountain tollFotó: artisteer / Getty Images Hungary

A másik korai feltaláló, Parker neve szinte szinonimája lett a tollnak. George Safford Parker tanárnak elege lett abból, hogy tanítványainak dolgozata tele van tintafoltokkal, és ezért az írásuk olvashatatlan. Másodállásban töltőtollakkal házalt, közben pedig azok szerkezetét tanulmányozta, és javítgatta, hogy aztán maga is készítsen egyet, az eddigieknél jobb minőségűt. 1898-ban a spanyol–amerikai háborúnak véget vető békemegállapodást már Parkerrel írták alá.

Ékszer és státuszszimbólum

Az, hogy valaki milyen töltőtollat tart a zsebében, hamar egyfajta státuszszimbólum lett. A férfiak esetében szinte ékszernek számított: aki adott magára, nem adta alább egy aranyhegyű Parkernél. Elsőként vezette be a Parker a reklámkampányokat, és miközben a tömegtollgyártás vezető márkájává vált, megtartotta exkluzivitását: méregdrága egyedi darabok is kikerültek a műhelyeiből. A 20. század elején a fekete, csöpögtetős módszerrel működő Parker Snake, amelyen zöld szemű aranykígyó tekergett, legendává vált. Ma nagy kincs egy Snake, akárcsak a korai Duofoldok, amelyek különleges narancs-piros színükkel tűntek ki.

A töltőtollaknak pótolhatatlan szerepük volt a 20. században: egy ember életének minden fontos eseményét ezzel örökítették meg, a születési anyakönyvi kivonattól a szerelmes leveleken át a végrendeletekig. Ezzel írták természetesen azt a sokmilliónyi üdvözlőlapot is, amelyek mostanában szintén kezdenek kimenni a divatból. 

A S. T. Dupont 2014-es kollekciója
A S. T. Dupont 2014-es kollekciójaFotó: Anita Bugge / Getty Images Hungary

A háborúk idején kifejlesztettek a katonák számára egy speciális tollat, amelyhez csak víz kellett, hogy aktiválja a festékgolyócskákat. A világ legtöbb képeslapját és levelét a 20. századi háborúkban írták egymásnak az emberek.  

Da Vinci-mánia, a Tibalditól 

A leghíresebb tollak manapság egy-egy nagy ékszerház, óraüzem, autó- vagy divatszalon márkáját erősítik. A Dunhill, a Cartier, az Omega és a Patek-Philippe is piacra dob különleges tollakat, hogy imázsukat építsék.

Különlegesség a Da Vinci-kód-mánia jegyében született, limitált kiadású Tibaldi, melyen Leonardo da Vinci világhírű rajza, a Vetruvien Man látható, és amely úgynevezett magas precíziósvésés technikával készült. A toll több helyszínt is megjelenít a regényből készült filmből, így a St. Sulpice-katedrálist, az Eiffel-tornyot, a diadalívet, a Bourbon liliomot, no meg rejtélyes kódok és szimbólumok sorozatát. Minden töltőtoll hegye 18 karátos aranyból készült, mesteri vésés – DVC-felirat – díszíti, ez a film hivatalos logója. A Tibaldinak ezekből a tollaiból mindössze 60 darab készült, és egy-egy darab ára meghaladja magyar forintban a 6,2 milliót.

Az olaszok talán az Aurora márkára a legbüszkébbek: az 1919 óta kézzel készített tollakat mesterek formálják nemes anyagokból. Az ékszerjelleget domborítják ki a Kolumbusz Kristófot, Dante Alighierit és Leonardo da Vincit ábrázoló egyedi alkotások, de lehet személyre szóló motívumokat is rendelni. A New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MOMA) az első íróeszköz, amit bemutattak, egy Aurora töltőtoll volt. 

John Lennontól a Titanicig

A német Montblanc rangját bizonyítja, hogy gyakran hamisítják, és ez a márka a legkeresettebb talán a régi tollak gyűjtői között. Minden évben kiadnak limitált példányszámú sorozatokat. A híres írók szériája 1992-ben indult, de uralkodók, művészek nevével és stílusjegyeivel ellátott tollakat is gyártanak, akárcsak órákat, táskákat, parfümöket: ilyen például a John Lennon modellcsalád.

Egy szép Montblanc toll
Egy szép Montblanc tollFotó: Peter Larsen / Getty Images Hungary

Az aukciók egyes tételei horribilis áron kelnek el: a gyűjtők lelkesedésének csak a pénztárcájuk szab határt. A Romain Jerome divatcég és óragyártó például a Titanic egyes búvárokkal felhozatott darabjait használta fel 88 darabos luxustollszériájához. 

Némelyik toll már inkább műtárgy: a Limited Edition Patron of Art névre keresztelt széria kupakjának mintázata a római Szent Péter-székesegyházat utánozza, a mestermunkának számító tollak hegyére pedig a pápai palást egy részét gravírozták. A Montblanc eddig is több történelmi személyiség és híresség előtt tisztelgett, korábbi modelljei között Lorenzo de Medici, JP Morgan, XIV. Lajos és Nagy Katalin is ott van, de a francia S. T. Dupont márkának is számos rajongója van. 

A világ legdrágább tollai

A világ legdrágább töltőtolla címmel állítólag az Aurora Diamante töltőtoll büszkélkedhet a maga 1,47 millió dolláros árával. Persze a milliárdosok nem mindig verik nagydobra, mennyibe került egyedi megrendelésük. A fent említett, természetesen aranyból megálmodott darab 2000 gyémánttól csillog. A gyártó évente csak egy Diamante tollat bocsát ki, elsősorban gyűjtők számára.

A svájci székhelyű világmárka, a Caran d’Ache 1010 Diamonds Limited Edition töltőtollának ára, amely fehéraranyból készült, gyémánttal véstek vágatokat, és 850 gyémánt ékíti, 1 millió dollár. 

A Heaven nevű, Anita Tan tollat nőknek ajánlják elsősorban – már azoknak, akik képesek kifizetni 1 millió dollárt egy kecses rózsaarany műalkotásért és a különleges drágakövekért. Anita Mai Tan kanadai ékszertervező 2010-ben lépett a piacra első luxustollával. Számos művében állatfigurákat (sárkány, ló, pók), valamint virágmintákat használ. A kövek száma sokszor szándékosan megegyezik a kínai kultúra szerinti szerencsés számokkal. 

Obama kiválasztja a tollat, amellyel aláír (2013)
Obama kiválasztja a tollat, amellyel aláír (2013)Fotó: Pool / Getty Images Hungary

A Montblanc limitált, 730 ezer dollárba kerülő remekművét a Van Cleef & Arpelsszel, a világ egyik leghíresebb ékszermárkájával közösen alkotta meg a cég tervezőcsapata. A Mystery Masterpiece-t a német márka fennállásának 100. évfordulójára szánták, és nem is okozott csalódást. A tollat 840 gyémánt díszíti. A megrendelők választhatnak, hogy smaragd-, rubin- vagy zafírköveket kérnek-e a körítésként a gyémántokhoz.

Etikett, diplomácia, sztárimádat

Királyi fenségek, államfők, miniszterelnökök, ügyvédek, bankárok, milliárdosok soha nem használnak – legalábbis a fontos alkalmakkor – golyóstollat, hanem márkás töltőtollal írják alá a fontos dokumentumokat. Szokás ilyenkor, hogy tollat cseréljenek az aláíró felek, és ezeket szívesen állítják ki évek múltán egy-egy múzeumban, vagy a család archívuma őrzi. Ilyenkor a protokollfőnököknek ügyelniük kell arra, hogy körülbelül hasonló értékű legyen a két toll, és hogy az ajándékozónál mindig legyen egy ugyanolyan tartalékban.

Mindegyik amerikai elnök fontosnak tartotta, hogy „ne ékeskedjen idegen tollakkal” – a Caws Dashaway mártogatós toll volt az egyetlen, amelyet Grover Cleveland és Benjamin Harrison is használt, még a 19. században – jegyezte fel a krónika. Később az elnökök közül számosan Waterman töltőtollal írták alá a fontos egyezményeket. Barack Obama főleg az A. T. Cross márka híve, az egyik fekete gyöngyház tollon szerepel a neve is, méghozzá úgy felvésve, hogy az a balkezes volt elnöknek szemre essen – mert ilyenekre is kell figyelni.

Az autogramok gyűjtői előszeretettel dédelgetik azt a tollat, amelyet a rajongott sztár a kezébe fogott. Ez ugyanúgy hozzátartozik a zsákmányhoz, mint az aláírása. Többnyire nem filléres golyóstollat adnak a híresség kezébe – aki egyáltalán nem figyel arra, hogy mivel ír alá –, sőt az is megtörtént már, hogy szórakozottan zsebre vágta. Ettől jön csak igazán lázba a rajongó.

Biropen, azaz Bíró László

Ha nem töltőtoll, akkor golyós. A világ egyik legismertebb és legsikeresebb találmánya egy regényes életű, legendás magyarhoz fűződik. Bíró László újságíró a harmincas években jött rá, hogy ha egy kis golyót illeszt a tollba, akkor folyamatosan, egyenletesen tud vele írni. Ahogy a toll a papíron mozog, a golyó forog, és így felveszi a tintát, melyet a papírra ken.

Bíró László Argentínában, 1978 körül
Bíró László Argentínában, 1978 körül

Érdekes, hogy Bíró a szabadalmát töltőtoll néven jelentette be, még Budapesten. Sokáig kísérletezett, hogy tökéletesítse találmányát, amelynek nagyszerűségét – ahogyan ez lenni szokott – akkor még nem ismerték fel. 

A zsidótörvények miatt Bíró László Párizsba emigrált, itt ismerkedett meg egy argentin úrral, Agustín Pedro Justóval, aki azt javasolta neki, hogy költözzön Argentínába. Bíró csak a külképviseleten, ahová beutazási engedélyért folyamodott, tudta meg, hogy Justo valójában az argentin elnök. Az első, sorozatban gyártott golyóstollakat Eterpen néven árusították. Később az új íróeszköz Biropen néven – gyorsan elterjedt az egész világon. A szabadalmat az angol kormány azért vásárolta meg, mert az a repülőgépeken nagy magasságokban is kiválóan működött. 

Ahogyan azt több autentikus forrás is kiemeli, Orwell műveiben már biro vagy biropen néven szerepel a golyóstoll. Bíró zsenialitására jellemző, hogy több tucat olyan találmánya van bejegyezve – mint az automata sebességváltó, a golyós dezodor, a palackcímke-nyomtató, az együtemű belső égésű motor vagy a nyomdai tükör –, amelynek jelentőségét szintén csak később ismerték fel. Új hazájában, 1985-ben halt meg, születésnapja, szeptember 29. Argentínában 1986 óta a feltalálók napja, azaz Dia del Inventor.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.