Koronavírus – nem emlékszem, hogy mire asszociáltam volna, ha ezt a szót hallom a múlt év elején, de biztos, hogy nem a denevérekre vagy Vuhanra, esetleg a vörös, koronaalakú, lipidburkos RNS-vírusra. Egészen borzongató visszaemlékezni azokra az időkre, amikor még gond nélkül mászkáltunk maszk nélkül, kávéztunk a sarkon, de még arra a pillanatra is, amikor először olvastunk a Vuhan városát fenyegető „rejtélyes tüdőgyullást okozó vírusról”.
Archívumokban szörfölve visszarepültem az időben – ijesztően nemrégre –, hogy bukkant fel a vírusról szóló első nemzetközi hír. Egy 2019. december 31-én éjszaka megjelent rövid beszámolóban egy titokzatos légzőszervi megbetegedés terjedését vizsgálják kínai szakemberek. Eznap publikálták a közleményt, amelyből kiderül, hogy már 27 diagnosztizált esetről tudnak, melyből 7 különösen súlyos. Az AP cikke meg nem erősített internetes forrásokra hivatkozva említi a 2002–2003-as SARS-vírust, amely annak idején több mint 700 ember életét követelte globálisan. Kína már ekkor retteghetett attól, hogy újabb pandémiával hozzák kapcsolatba.
A vuhani nátha
A magyar sajtóban pár nap múlva, január 3-án jelent meg a hír: Kínában a rejtélyes légúti betegségben szenvedők száma megugrott, már 44 esetről tudnak – az Index cikkében az olvasható, hogy a kínai hatóságok kizárták a SARS-vírust. Január 9-én a WHO első hivatalos közleményében mégis szerepelt a koronavírus, miután egy kórházban kezelt betegnél azonosították a betegséget. A WHO arról írt, hogy Kínának stabil egészségügyi rendszere van, amely ki tud védeni egy ilyen járványt. Ekkor még messze nem volt szó világjárványról.
Hónapokkal később persze felmerült az, hogy nem volt világos beszéd az, amit a kínai vezetés folytatott: sem a vírus komoly fenyegetéséről, gyors terjedéséről, pontos tüneteiről, vagy akár a fertőzöttek és halottak számáról. Az idő múltával ez a gyanú egyre inkább beigazolódott: a mai, 2021. január 6-i adatok szerint Kínában összesen 96 335 esetet regisztráltak az elmúlt évben, és „csupán” 4788-an haltak meg a fertőzésben. Ez a két szám jelenleg a 9,7 milliós Magyarországon 331 768, illetve 10 198.
Mi lett volna, ha...
Most már tudjuk: a vuhani kórházakba már a nemzetközi hírügynökség posztja előtt egy hónappal megjelent a vírus, az itt dolgozó orvosok december utolsó napjaiban tisztában voltak azzal, hogy egy újfajta koronavírussal van dolguk. Ma a szakértők úgy látják, hogy a világméretű járvány megelőzhető lett volna, ha a kínai hatóságok nem próbálják elhallgattatni az egészségügyi dolgozókat. Ugyancsak felmerül a kérdés, hogyha december végén nem terjed el WeChat-en Li Venliangtól a figyelmeztetés, hogy mekkora a veszély, akkor az állam meddig húzta volna még a járvány komolyságának tagadását. Így is csupán 3 héttel az első nemzetközi hír után, január 20-án jelent meg a hivatalos közlés, hogy járványveszély van, és hogy a vírus emberről emberre terjed. Ha lakosság már decemberben éber lett volna a veszélyre, más 2020-at éltünk volna. A hazugság mindig megbosszulja magát.
Kína azonban hallgatott, sőt mi több: több gyanú is felmerült, hogy sokkal kevesebb fertőzöttről számoltak be még úgy is, hogy lényegesen szigorúbb karanténszabályokkal és intézkedésekkel léptek fel a vírus ellen (amely kemény szigorítás talán inkább annak szólt, hogy az első hónapban tulajdonképpen szabadon terjedhetett).
2020, te pokolfajzat
Persze január elején még nem voltunk erre szemfülesek. A titokzatos betegségről szóló rövid hír eltörpült amellett, hogy Ausztrália lángokban állt, vagy hogy az amerikai hadsereg légi csapást mért a bagdadi nemzetközi reptérre, amely mögött többen botor módon a harmadik világháború eljöttét látták.
Erősen indult 2020, a baljóslatú jövendölések már akkor napvilágra kerültek, a mémgyárak ezt ki is használták, de ekkor még senki nem gondolta volna, hogy az egész év karanténostul, maszkostul, mindenestül más lesz, mint amit mi valaha is elképzeltünk. Kissé lehangoló, nem?
Amennyire sokkoló visszaolvasni ezeket a híreket, és egyben felidézni azokat az időket, amikor még nem minden a járványhelyzetről szólt, annyira meglepő, hogy szinte rövid hetek alatt mennyire állandó tényezője lett a mindennapunknak. A kattintásvadász címek és az álhírek persze a végletekig kihasználták a koronavírus felkapottságát. Pillanatok alatt felbolydult a világ, ahogy egyre több ország jelentette be első fertőzöttjét.
Január utolsó heteit írtuk, éppen egy később lemondott thaiföldi nyaralásra készültem, amikor lekattintottam egy hatásvadász cikket, amelyben az utcán heverő holtakat mutatva apokalipszist hirdettek. Egy kissé elszorult a torkom, a videók kellemetlen képsorai mégsem tudtak annyira felkavarni, hogy igazán féljek. A több ezer kilométerre tomboló vírustól érinthetetlennek gondoltam magamat. Persze, miért jutott volna eszembe, hogy másfél hónap múlva kényszeres otthonlétbe vonulva teljesen más idők kezdődnek. Ilyen ez a történelem.
