Az ELTE Gyógypedagógiai Kara (korábban önálló Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola) a gyógypedagógia elméleti alapjainak kidolgozója, a Kossuth-díjas orvos és tanár Bárczi Gusztáv nevét viseli, akinek hallásnevelési eljárása világszerte ismertté vált, a német megszállás alatt pedig gyerekeket mentett meg az elhurcolástól.
Kratina Gusztáv néven született a mai Szlovákia területén található Nyitraudvarnokon 1890. szeptember 13-án, egy néptanító gyermekeként. Édesapja nyomdokaiba lépve Léván tanítói oklevelet szerzett, majd néhány év néptanítóskodás után Budapesten folytatta tanulmányait, és gyógypedagógusi képesítést szerzett. 1913-ban a Siketnémák Intézetében kapott tanári állást, de hamarosan behívták szolgálatra az első világháborúba. A fronton megsérült, leszerelése és felgyógyulása után visszatért a tanításhoz, de – elmondása szerint az elmaradott viszonyok miatti tehetetlenségérzése miatt – továbbtanult, és fül-orr-gégész szakorvosi, később iskolaorvosi és sportorvosi diplomát szerzett.
Több intézményben is gondozta a sérült embereket, szerkesztette a Magyar Siketnéma Oktatás című folyóiratot, majd 1922-ben Török Bélával, az első hazai fülészeti osztály vezetőjével közösen létrehozták a siketek nevelésére szakosodott Nagyothallók Iskoláját. Egy évig a gyógypedagógiai ügyek referense volt a vallás- és közoktatási minisztériumban, majd Hóman Bálint kultuszminiszter kinevezte a budapesti Gyógypedagógiai Nevelőintézet élére. A miniszter felkérésére teljesen újjászervezte az intézmény munkáját, és megújította a gyengeelméjűeket kezelő intézet gyógypedagógiai programját. 1942-től az ő igazgatásával működött a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, melynek több mint húsz éven keresztül, nyugdíjba vonulásáig tanszékvezető professzora maradt.
A német megszállás alatt Bárczi a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőjével, Langlet Valdemarral megállapodást írt alá, miszerint az általa vezetett intézetbe befogad hatvan zsidó gyermeket, akiket vidékről, a kisújszállási Gyógypedagógiai Intézetből menekítettek a fővárosba a városba bevonuló náci katonák elől. A rábízott üldözött gyerekekről való gondoskodás és a nekik nyújtott védelem elismeréseként 2016-ban Bárczi posztumusz Világa Igaza kitüntetésben részesült az izraeli Jad Vasem Központtól. A háború után Kozmutza Flórával közösen alkotta meg az újjászervezett gyógypedagógiai főiskolai képzés programját, melyben az egységesítés mellett tette le a voksát. Az ’50-es években az elismert orvos-pedagógus országgyűlési képviselőként ismét közéleti szerepet vállalt, így próbálta stabilizálni a gyógypedagógiai főiskola bizonytalan helyzetét.
Oktatásszervezői és intézetvezetői munkája mellett elméleti munkássága is nagyon jelentős: 1928-ban jelent meg A magyar beszédhangok képzése című műve, mely röntgenképeken mutatta be a hangok képzésének helyét, a beszédszervek helyzetét. Ő dolgozta ki a siketnéma és nagyothalló gyerekek tanításának nemzetközi gyakorlatát, 1934-ben leírta az agykérgi eredetű siketnémaság kórképét, a kezelésre kidolgozott hallásnevelési eljárása pedig világszerte ismertté tette a nevét. A hallássérültek mellett foglalkozott a látássérült, a beszédhibás és az értelmi fogyatékos gyerekek nevelésével is, és tevékenyen részt vett a magyar iskolaorvosi rendszer megteremtésében. Felismerte Pető András mozgásterápiai programjának újszerűségét, a főiskolán Pető vezetésével mozgásterápiai tanszéket létesített. Részt vett az NDK-beli Brandenburg-Gördenben található Bárczi Haus értelmi fogyatékosok számára létesített intézet megszervezésében. Sok évtizedes munkája elismeréseképp 1953-ban Kossuth-díjjal jutalmazták.
Bárczi Gusztáv nyugdíjba vonulása után egy évvel, 1964. augusztus 9-én hunyt el Budapesten. Egykori lakhelyén, a Bartók Béla út 56. szám alatt emléktábla őrzi a nevét, az általa vezetett Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola 1975 óta viseli a Bárczi Gusztáv nevet, melyet az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel való integrációja után is megőrzött – 2000 óta ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karként működik.
Térfigyelő sorozatunkban a múlt héten azt derítettük ki, hogy ki volt az a Krisztina, akiről a budai Krisztina körutat és magát Krisztinavárost is elnevezték.
