„Valóban, néha erősebben szóltam oda, de könyörgök, hogy fizikai meg verbális agresszió? Ezek divatszavak. Lassan egy férfi már semmit sem mondhat a feleségének. Vera egyértelműen túlérzékeny. Megmondtam. Bárkitől megkérdezheti. Sokszor sír, nem bírja a tömeget, pánikrohamok jönnek rá, hogy meg fog halni. Istenem, ilyen. Péter, kérem, engedje a feleségét is beszélni, ő is meghallgatta magát, szólal meg a férfi. Természetesen mindkettőjük sérelmével foglalkozunk. Tudna néhány példát mondani a verbális bántalmazásra, kérdezi a nő. A férjem azt mondta rám, hogy idióta kretén állat vagyok. Hülye picsa, faszfej geci. Én ilyet nem!”
A fenti jelenetben Vera és Péter párterápiás ülése zajlik Halász Rita Mély levegő című regényében. A nő attól tart, manipulatív férje, akitől pár hete költözött el a gyerekekkel, majd a szakembereket is könnyen elbűvöli. Így lesz? Miközben haladunk előre a történetben, a főhőssel együtt nemcsak a bántalmazásról kapunk tisztább képet, hanem arról a szűkebb és tágabb társas közegről is, amelyben újra és újra megismétlődhet. Halász Rita minden üresjáratot nélkülöző, feszesre kimunkált mondatait olvasva hol levegő után kapkodsz, hol messzire sodródsz, de az biztos, hogy a végére jobb úszó leszel, mint előtte voltál. Interjú.
Szerencsére manapság egyre több szó esik a párkapcsolati erőszakról: találkozunk vele a médiában, a filmekben, a sorozatokban. Mit gondolsz, mennyire tud a regény újat hozni a témában? Volt egyáltalán ilyen törekvésed, miközben írtad, vagy ez kevésbé érdekelt?
Nem ezen volt hangsúly, de azért remélem, hogy tud újat hozni. Ha nem is feltétlenül a tartalmában, de abban igen, ahogyan el van mesélve. Sokszor egyébként azt gondoljuk, hogy ha valakit bántalmazás ér, vagy rossz dolgok történnek vele, ott valami rettenetes családi háttérnek kell lennie, vagy borzasztó életkörülményeknek, borzasztó szülőknek. Ennek ellene akartam menni. Az volt bennem, hogy Vera családja legyen átlagos: se túl szegény, se túl gazdag, semmi kirívó. Azt szerettem volna megmutatni, hogy az erőszak tulajdonképpen bárhol megtörténhet.
Közben az is eszembe jutott, hogy ez a regény nem onnan indul, ahonnan ezek az elbeszélések általában szoktak. Az online médiában olvasható cikkek többsége a bántalmazás jeleivel foglalkozik, de arról, hogy mi jön a felismerés után, kevesebbet lehet hallani.
Nagyon örülök, hogy ezt mondod, ez nekem is fontos volt. Sokat gondolkodtam, hogy honnan induljon és merre tartson a cselekmény. Az is lehetett volna egy befejező jelenet, ami most a kezdő: Vera gyerekestül-csomagostul ül az apja autójában, nézi a hóesést az Andrássy úton, miközben otthagyja a férjét. El tudok képzelni egy olyan történetet, amiben ez egy sok nehézséget lezáró, felszabadító epizód, ami után nem tudjuk, mi következik, de valamiért azt érezzük, hogy innentől már meg van oldva az élet. De nincs megoldva! Ezért döntöttem úgy, hogy ez legyen inkább a kezdőpont, és nézzük meg, mi történik utána. Amikor pedig elérkezünk a regény utolsó fejezetéhez, az egy nagyon rövid szakasz, kicsit lírai, kicsit elemelkedett, az olvasóra van bízva, mit lát bele.
A könyvben idézetek találhatók a Bibliából, a Csillagok háborújából és Andersen A kis hableány című történetéből. Elég vagány lista. Hogyan állt össze?
Én magam is meglepődtem, hogy ez a három került össze. Talán A kis hableány volt közülük a legtudatosabb. Én sokáig csak a Disney-változatot ismertem, már felnőtt voltam, amikor a kezembe akadt Andersen műve. Akkor döbbentem rá, hogy ez egy sokkal durvább történet, mint amit általában ismerünk. Elkezdtem a bántalmazás témájával is foglalkozni, és több csoportban láttam, hogy Dalma Heyn A vágy csendje című könyvét ajánlják egymásnak a tagok, amelyben szintén több mese előkerül, a Hófehérke, a Csipkerózsika, stb. Olvastam Eric Berne Sorskönyvét is, tehát többször találkoztam a mesemotívummal. A kis hableányban megjelenő némaság, a víz mint szimbólum, az úszás pedig jól illett a témáimhoz. A Star Wars ennél sokkal véletlenszerűbb volt. Bár szeretem az eredeti trilógiát, nem vagyok igazi nagy rajongó. Mégis azt vettem észre, hogy sok kis korábbi novellámba bekerült, aztán ezekből a szövegekből valahogy utat talált magának a regénybe is.
A könyvben nemcsak a Bibliából emeltem át vallásos szövegeket: található benne könyörgő ima is vagy a házassági eskü szövege, illetve annak a parafrázisa. Magát az egész elbeszélést áthatja a vallásos szál: egy olyan családról van szó, akik, ha nem is feltétlenül tartják magukat vallásosnak, de közük van a hithez. Szerintem ez morálisan sok mindent felvet, még tovább bonyolítja a történetet. Azért szeretem a vallásos szövegeket, mert nyelvi szempontból is érdekesek, van egyfajta lüktetésük, patetikusságuk. Hasonlóan a jogi szövegekhez – ezekkel mind be lehetett vinni egy-egy újabb regisztert a regénybe.
Ha már A kis hableánynál tartunk, az elmúlt időszakban órási vita volt a nyilvánosságban, hogy milyen meséket kellene/lehetne olvasni a gyerekeknek. Szerinted mennyiben járult hozzá a főhős sorsának alakulásához, hogy azokon a meséken nőtt fel, amiken?
Az nem derül ki egészen pontosan, hogy Verának mit olvastak gyerekkorában, de valószínűnek tartom, hogy köztük vannak az Andersen-, a Grimm- meg a népmesék. A gyerekeivel való beszélgetések során előjön egyébként a Hófehérke, a Piroska és a farkas is, tehát feltételezem, hogy ez az ő gyerekkorának is része volt, mert általában azt adjuk tovább, ami nekünk is fontos volt valamikor. De most már valószínűleg kritikusabban tudja látni ezeket a meséket, ahogy a gyerekei is, akik rákérdeznek például, hogy miért van az, hogy minden hercegnőnek meghal az anyukája.
Szerintem nagyon tanulságos tud lenni, amikor a gyerekek megkérdezik, ami a fejükben van, még ha mi néha zavarba is jövünk tőle. Gyakran ez késztet minket arra, hogy elgondolkodjunk olyan dolgokon is, amiket már alapnak veszünk. A híres festményekkel is gyakran jár így az ember. Ott van például a Mona Lisa. Már nem is nézed meg, mert azt hiszed, ismered. De talán mégsem ismered annyira, mert akkor tudnád, hogy a háttérben van egy nagyon érdekes dolog: a bal és a jobb oldali horizontvonal magassága nem egyezik. Miért? Azt hisszük, ismerjük, de mégse. A Hófehérkét is ezerszer láttuk, de ha friss szemmel tudunk ránézni, új dolgokat fedezhetünk fel benne.
Pláne, hogy a normáink is sokat változtak az elmúlt évtizedekben. Korábban kevésbé gondoltunk bele, hogy problémás egy alvó vagy tetszhalott lányt megcsókolni, vagy Arielnek a szerelemért feláldozni a tehetségét.
Igen, és akkor ott van a kérdés, hogy mit kezdjünk ezzel. Van, aki azt mondja, ő már nem is olvassa ezeket a szövegeket. Én inkább azt mondom, hogy mindent lehet olvasni, csak beszéljük meg. Ne legyenek automatizmusok: ha a gyerekek nem kérdeznek rá, akkor kérdezzek rá én, hogy szerintük rendben van-e megcsókolni egy öntudatlan embert. Szerintem nem kell ezektől a témáktól félni, és nem is kell úgy tenni, mintha ezeket ne lehetne megkérdőjelezni.
A regényen szépen végigmegy a vízzel kapcsolatos szimbolika, ami nemcsak a képekben, hanem a szöveg egyéb sajátosságaiban is tetten érhető. A mondatok ritmusa nekem nagyon megidézte az úszást, a kartempók, a hosszok ütemét, attól pedig, hogy a párbeszédek be voltak ágyazva egyfajta belső monológba, úgy éreztem magam, mintha víz alatt lennék.
Tetszik, amit mondasz. Bennem hasonló dolog volt, csak egy másik aspektusát ragadtam meg: a hullámzást. Nemcsak mint ritmust, a mondatok vagy a bekezdések szintjén, hanem a fejezetekben is. Lelkileg is egyszer nagyon fent, egyszer nagyon lent van a szereplő, ez a kokainos élményeknél talán még egyértelműbb, aminek a magaslatán van egy egészen eksztatikus állapot, amely a vallásossághoz is passzolt, illetve ezt követi egy lejövő szakasz. Amikor a főhős mélyen van, és alig kap levegőt, akkor azt szerettem volna, hogy az olvasónak is legyen klausztrofób érzése. Aztán emelkedjen fel megint Verával együtt.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
A borítón is egy úszó nőt ábrázoló kép látható, Samantha French festménye. Az ő műveit az észak-minnesotai tavaknál töltött gyerekkori élményei ihlették, élénk színeivel általában nosztalgikusnak, idillinek szokták tartani őket – ebben a kontextusban, a regény címével viszont egészen más hatást kelt a munkája a befogadóban.
A kiadó megkérdezte, milyen motívumot tudnék elképzelni a borítón. Mondtam, hogy örülnék, ha egy nő lenne valamilyen formában a vízben. A tervező, Féder Márta mutatott is képeket. Akkor tetszett meg nekem Samantha French festménye. Korábban én sem ismertem őt, így a többi munkájára is kíváncsi voltam, hiszen művészettörténészként is fontos volt nekem, mi kerül a borítóra. A festményen látható nőben az fogott meg, hogy zavarba ejtően hangsúlyos a nyaka, van benne valami keménység ezekkel a sötétebb színekkel. A nyak általában a nőiességhez, lágysághoz kapcsolódik a képzőművészetben, itt viszont hagyományos értelemben véve férfias hatást kelt. Az orrán kijövő két buborék szintén izgalmas, nem klasszikus megoldás, ráadásul nem igazán lehet tudni, hogy a nő most merül le, vagy pont ellenkezőleg, most rugaszkodott el a mélyről, és már felfele tart.
Gondoltam, megleplek egy furcsa kérdéssel a végén. Szerinted ha Vera hús-vér ember lenne, elolvasná ezt a könyvet? És ha igen, tetszene neki?
Várj, ezt át kell gondolnom [nevet]. Szerintem Vera a munkájából adódóan valószínűleg inkább a művészeti albumok, képregények között szokott kutakodni. Ő ugye animációs rendező.
Megjegyeztem, hogy kulcsfázisrajzolóként dolgozott, mert még soha nem hallottam senkiről, akinek ez lett volna a foglalkozása.
Tényleg? Az animátor az, aki megmozgatja a figurát, a kulcsos, aki a kulcspozíciókat karakterhelyesen megrajzolja, a fázisrajzoló pedig a kulcsrajzok közötti mozgásfázisok létrehozásáért felel. Képzeld, majdnem a könyv címe is az lett, hogy Kulcsfázis. De a barátaim szerint nem volt könnyen értelmezhető, így elvetettem.
Szóval, ha Vera bemenne a könyvesboltba, akkor azt gondolom, hogy a borító miatt kézbe venné a könyvet. Ha a történetet nézzük, akkor ő most pont ott tart, hogy szeretne újra alkotni, és nagyon érdekli a víz téma, azzal kapcsolatban keresgél dolgokat, azt szeretné valamilyen módon megjeleníteni, akár animációs filmet készíteni. Nem biztos, hogy meg is venné a regényt, ez persze attól is függ, hogy épp van-e rá pénze. De ha beleolvasna, bizonyára találna kapcsolódási pontokat, és lehet, hogy emiatt mégis megvenné, és akár inspirációt is gyűjthetne belőle a munkájához. Azt nem tudom, hogy tetszene-e neki, de azt el tudom képzelni, hogy ott van vele a szobában.
