Pocahontas kapitánya Magyarországon harcolt a török ellen – hogy lett belőle amerikai mesehős?

A később Pocahontasként elhíresült kislány az 1500-as évek vége felé született Matoaka néven a mai Virginia területén. Tény, hogy édesapja harminc indián törzs felett uralkodott, és a földet meghódítani érkező angolok csak „powhatan főnöknek” hívták. Ettől azonban nem vált hercegnővé, sőt közrendű anyját vissza is küldték abba a faluba, ahonnan korábban érkezett. Matoaka is így járt volna, ha 12 éves korában nem érkezik még több angol telepes, köztük John Smith kapitánnyal.

Jöttünk, láttunk, elfoglalnánk

Ekkor hozták létre Jamestown városát, ami az első angol településként végre kiállta az idő, az idegen hely és a természet próbáját. A terület gyarmatosítása új szakaszba léphetett, ami – ne legyenek illúzióink – az indiánok elüldözésével, megölésével vagy számukra előnytelen alkuk megkötésével járt. John Smith pont ezért kezdett felderítő utakba, hogy egyrészt megtanulja, hogyan lehet boldogulni az olykor szélsőséges időjárási körülmények között, másrészt megelőzze a további indián támadásokat.

Magyarországon lett nemes belőle

John Smith nem volt már hamvasan fiatal, szőke hajú Disney-ifjú, amikor az indiánok földjére érkezett. Jó pár harcban részt vett korábban, többek között Magyarországon is, amikor hazánk a törökök ellen zsoldosokat fogadott fel. Smith aktívan harcolt, küzdött a székesfehérvári ütközetben és a Lendva-kastélynál zajló csatában is. Az egyik híressé vált törökverő kalandja emelte egyáltalán nemessé:  három alkalommal győzte le és fejezte le párbajban a török sereg legerősebb vitézeit. A ceremóniát Báthory Zsigmond vezényelte le Erdélyben 1602-ben. A szerencse azonban forgandó, Smith immár kutyabőrrel a hóna alatt ugyan, de hamarosan fogságba esett, és Konstantinápolyba hurcolták. Egy szeretője segítségével sikerült megszöknie, majd bejárni a világot katonaként. Ez az ember indult el Új-Angliába a Virginia Társasággal 1607-ben, 27 évesen, és már a hajón bajba keveredett: zavargásért ki akarták végezni, de végül beérték annyival, hogy láncra verve vitték az Újvilágba. 

Vajon miért szerették meg az indiánok?

A kapitány egyik felfedezőútja során óvatlan volt, és a powhatan törzs fogságába esett. Meg akarták ölni, de ekkor – Smith beszámolója szerint – közbelépett Matoaka, aki valamilyen oknál fogva szerette volna, ha a kapitány életben marad. Az, hogy 12 évesen egy csapásra beleszeretett volna halálos ellenségébe, nem túl valószínű, akármit is remélne romantikus filmeken edződött szívünk. A tény azonban tény maradt: Smith és a lány próbáltak kommunikálni egymással, tanulták a másik nyelvét, és a férfi épségben visszakerült Jamestownba, sőt amikor 1608-ban majdnem az egész város leégett, az indiánoktól kapott segítséget. Ám a békés állapot csak addig tartott, amíg Smith Jamestownban élt. Amikor betegsége miatt haza kellett térnie Angliába, az indiánok és a telepesek ismét öldöklő harcba kezdtek a területért. 

A jószívű angolok elrabolják az indián hercegnőt

Az 1610-ben kezdődött harcok odáig fajultak, hogy a telepesek foglyul ejtették Matoakát abban a reményben, hogy a törzs majd jó sok áruval és pénzzel váltja ki. Arra valóban nem számíthattak, hogy a tárgyalások megrekednek, elhúzódnak, a fiatal indián lány pedig ügyesen alkalmazkodik új helyzetéhez, és elkezd közeledni az angol kultúrához. A Pocahontas becenevű lány szépen megtanult angolul, hajlandó volt áttérni a keresztény hitre, és annyira megkedvelték, hogy egyfajta keresztelő során Rebeccának nevezték el. Felkeltette John Rolfe dohányültetvényes figyelmét is, aki házasságért cserébe szabadságot ígért neki. Megszerezte Virginia kormányzójának az engedélyét, így 1614. április 5-én a világon első alkalommal lépett frigyre őslakos amerikai és angol ember a világon.

Miután Rolfe úgy döntött, hazatérnek az Óvilágba, Rebecca volt az első indián nő, aki szabad akaratából, jó körülmények között látogatott el Európába. Ott egyébként össze is futott John Smith kapitánnyal, de ahelyett, hogy a karjába omolva elhajóztak volna a naplementébe, még csak üdvözölni sem volt hajlandó a férfit. Ennyit a nagy – és talán teljes mértékben fiktív – szerelemről. 

A kiművelt vadembernő

Rolfe úgy hordozta körbe feleségét Angliában, mint a civilizálható vademberek, illetve az angol–indián jó kapcsolatok gyönyörű mintapéldányát, és arra használta, hogy támogatókat gyűjtsön egy virginiai kolónia alapításához. Rolfe volt a nemes szívű keresztény, aki annyira emelkedett, hogy a pogány törzsek felé is képes megnyitni a szívét. Eközben Rebecca megajándékozta férjét egy kisfiúval, aki egyfajta garancia volt a virginiai angolok és az ott élő indián törzsek közti törékeny békére.

A különleges Rolfe család tagjait nagy örömmel fogadták még a legfelsőbb angol körökben is, I. Jakab király udvarába is bejutottak, ám 1617-ben úgy döntöttek, visszatérnek Virginiába. Rebecca azonban soha nem jutott át hazájába: még az angol partokon megbetegedett és meg is halt fertőző betegségben. Ezzel véget ért az indián–angol béke, és amikor Rolfe – a fia nélkül – Virginiába ért, már javában dúltak a harcok. A férfi 1622-ben hunyt el, talán pont az európai telepesek létszámát megharmadoló jamestowni indián mészárlásban, de fia, Thomas nagyobb szerencsével járt. A félvér ifjú Amerikában kezdte felnőtt életét, megbecsült polgárként bántak vele, családot alapított, és többek között tőle származik Nancy Reagan volt first lady is.

A civilizált indián lány történetét azóta nagyon sok célra felhasználták, leginkább annak érdekében, hogy a gyarmatosítást jobb színben tüntethessék fel: olyan cselekvéssorozatként, amelyet a hit terjesztése vezetett, s amelyet jó emberek vittek véghez az őslakosok nagy örömére.