Így fagyasztotta le egy tévészerelő az első embert a világon

1962-ben Robert Nelson még csak egy átlagos tévészerelő volt. Nem végzett egyetemet vagy főiskolát, semmiféle szakmai háttérrel nem rendelkezett, ami egy ember lefagyasztásához szükséges. Ennek ellenére szinte megszállottjává vált a témának, és mélyen hitt abban, hogy az emberi testet addig tárolhatják így, amíg fel nem fedezik a gyógymódot a halálát okozó betegségre. Egy csapat krionista társaságában fantáziált erről meglehetős rendszerességgel, ám aztán nagyon csúnyán megbánta, hogy belekeveredett az ügybe. 

Mindig van remény, még a halál után is

Nelson annyira komolyan vette elméletét, hogy elhatározta, a gyakorlatban is megvalósítja. Saját krionikai programot tervezett, s talán ő volt a legjobban meglepődve, amikor álma 1967-ben valóra vált. Addig nem igazán könyvelhetett el sikereket: apja elhagyta a családját, mielőtt ő megszületett, anyja alkoholizmussal küzdött, mostohaapja maffiózónak állt és bankrablás miatt börtönbe került. A cseperedő Robert egyetlen dologban bizonyult tehetségesnek: a tévészerelésben. Igazi szenvedély viszont nem ehhez a mesterséghez fűzte, hanem az ember lefagyasztásának futurisztikus elméletéhez. Dr. Robert Ettinger 1962-es, A halhatatlanság perspektívái című könyvének oldalai között találta meg a reményt: Ettinger elmélete szerint a halál nem egy végleges, mindent lezáró történés, inkább betegségre hasonlít, amit meg lehet gyógyítani. Ha most nem is áll még rendelkezésünkre az ehhez szükséges technika, egyszerűen meg kell várni, míg azt a jövőben kifejlesztik. Lefagyasztva.

Mindenféle végzettség nélkül lett elnök

Nelson a megszállottjává vált a témának, olyannyira, hogy amikor – kétségek közt, hogy egyáltalán beengedik-e – ellátogatott a Suspended Animation Group krionikai szervezet első találkozójára, rögtön megválasztották a társaság elnökének. Arra is lehetőséget kapott, hogy találkozzon kedvenc könyvének írójával, Ettingerrel, mielőtt az rákos betegsége miatt el nem hunyt. Az orvos még életében gondoskodott arról, hogy testét lefagyasszák. Ez újabb lökést adott Nelsonnak, aki immár a Life Extension Society és a Cryonics Society of California társaság elnökeként szőhette tovább fagyasztási álmait. A célok elérését nehezítette, hogy a társaságok szinte kivétel nélkül lelkes amatőrökből álltak, nagy részük idős vagy beteg volt, akik gyógyulásra, újrakezdésre vágytak. Nelson persze megkérdezett egy igazi tudóst is a terv megvalósíthatóságával kapcsolatban, de nem kapott túl lelkesítő választ. Ennek ellenére 1966-ban jelentkezett egy önkéntes, aki vállalta, hogy ő legyen az első, hivatalosan lefagyasztott ember a világon.

Elnézést, szomszéd, van egy kis jege?

Ez az önkéntes egy 73 éves, veserákban szenvedő pszichológiaprofesszor, dr. James Bedford volt. Halála előtt hivatalosan beleegyezett, hogy testét a Cryonics Society of California „szakemberei” lefagyasszák. Ám Nelson és csapata erre még cseppet sem volt felkészülve. Nem állt készen a speciális koporsó, amibe a holttestet elhelyezhették volna, ezért Bedford testét először a szomszédoktól összekunyerált jégre helyezték. Ne feledjük, azokban az időkben még nem létezett mobiltelefon, nem végeztek szívátültetést sem, ember nem lépett a Holdra – egyszóval az egész vállalkozás meglehetősen bizarr és elképesztően futurisztikus folyamatként zajlott. Olyan hétköznapi elemekkel, mint Bedford testének egy ismerőshöz juttatása furgonnal, hogy arra a két-három hétre is hűtőládába tehessék, amíg a koporsó végleg elkészül.

Az első lefagyasztott nő és gyerek 

Végül megépítették a kapszulát, és a professzor testébe a nyakán keresztül fagyállót fecskendeztek. Mivel pénznek híján voltak, a testet szárazjéggel és hungarocellel bélelt dobozokkal vették körül a koporsóban. Nagy segítséget jelentett Joseph Klockgether temetkezési vállalkozó, aki hajlandó volt a doktor testét a halottasházban tárolni. 1969-re azonban már kezdett neki nagyon kényelmetlenné válni a dolog, ki akart szállni. Egy évre rá Nelson kénytelen volt megvásárolni egy kriptát a Chatsworth-i Oakwood Memorial Park temetőben. Itt nemcsak Bedford többször is átpakolt maradványait tárolták, de a terv szerint ide került a társaság kilenc önkéntese is. Közülük Marie Phelps-Sweet hunyt el leghamarabb, így ő volt az első nő, akit hivatalosan is fagyasztással őriztek meg az utókornak. Őt nem sokkal később követte Geneviève de la Poiterie, egy rákban haldokló nyolcéves kislány, aki az első lefagyasztott gyermekként írt történelmet.

Nincs pénz több jégre

Ahogy teltek az évek, Nelson és a társaság pénze erősen fogyatkozni kezdett. Folyamatos küzdelmet jelentett a jég pótlása, a kapszulák fejlesztése és az egyéb bonyodalmak kezelése. A mai, modern eljárással lefagyasztott testeket lassan, három nap alatt hűtik le, de Nelson nem engedhette meg magának ezt a luxust, ahogy idővel semmi mást sem. 1979-ben lezárta a kriptát, és felhagyott az egész vállalkozással. Elutazott a sivatagba, ahol egy formális szertartás keretében elbúcsúzott a halottaktól, majd részéről lezártnak tekintette az egész ügyet. Kilenc holttestet hagyott hátra folyékony nitrogénnel töltött kapszulákban. Karbantartás híján egy idő után a testek felmelegedtek és bomlani kezdtek, a temető gondnoksága pedig végül hagyta, hogy a kriptát benője a fű, és tudni sem akartak az egészről.

Embereket lefagyasztani nem is olyan könnyű

Csakhogy az elhunyt és lefagyasztott emberek rokonai, leszármazottjai nagyon is tudni akarták, pontosan mi történt. Nelsont és temetkezési vállalkozó partnerét összesen 800 ezer dollár összegben perelték. A mentálisan és anyagilag is teljesen kimerült Nelson végül mosta kezeit, nevet változtatott és elköltözött. 2014-ben könyv formájában írta meg visszaemlékezéseit Freezing People Is (Not) Easy: My Adventures In Cryonics (Embert lefagyasztani (nem) könnyű – Kalandjaim a krionikában) címmel. Hollywood ráharapott a témára, és azon gondolkoznak, hogy vígjátékot készítsenek a történetből.