Cikksorozatunk mai fejezetében Tóth Zsuzsanna, az A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára válaszol a kérdésre.
Mielőtt körbejárnánk a kérdést, nézzük meg azt, hogy egyáltalán vallás-e a buddhizmus. Bizonyára sokan hallották már, hogy a buddhizmus nem vallás, hanem filozófia. Ez bizonyos szempontból igaz is, hiszen a buddhizmusban nem létezik a monoteista vallások teremtő, mindenható Istene, és elsősorban a közvetlen tapasztalásra épít, nem a hitre. Ez olyannyira igaz, hogy egy tanítóbeszédében a Buddha maga kéri a hallgatóságát, hogy ne higgyék el a szavait csak azért, mert ő mondta, hanem valóban próbálják ki a tanításokat, ültessék át a gyakorlatba, nézzék meg, hogy jó eredményre vezetnek-e, és ha igen, akkor alkalmazzák.
Megszólalónkról
„Vallásomat tekintve nem tartom magam buddhistának, inkább csak felelősen és nyitottan gondolkodó embernek, akihez a buddhizmus erkölcsisége és filozófiája áll a legközelebb. Válaszaimmal a buddhista alaptanításokat, illetve a théraváda iskola tanításait próbálom egy 21. századi ember hozzáállásával képviselni.”
Tóth Zsuzsanna, az A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára
Az a megállapítás, hogy a buddhizmus filozófia, természetesen árnyalható egyrészt azzal, hogy egy időben és térben ennyire kiterjedt rendszerrel kapcsolatban nehéz általánosítani, azaz sokan igenis vallásként élik meg a buddhizmust, másrészt pedig azzal, hogy a „vallásnak” és a „filozófiának” is számos definíciója lehet. Ácsán Dhammanadó théraváda szerzetes például egy előadásában úgy nyilatkozott, hogy ő vallásnak tartja a buddhizmust, mert számára a „vallás” szó fedi le az olyan rendszereket, amelyek az emberi tudat működésével foglalkoznak. Szerencsére ez a kérdés jobbára elméleti, a buddhizmus pedig gyakorlatközpontú – vagyis az, hogy az ember a saját maga vagy mások javára tudja-e fordítani a buddhista tanításokat, teljesen független attól, hogy magát a rendszert vallásnak vagy filozófiának tekinti-e.
És hogy milyen lenne a világ vallások nélkül? Véleményem szerint erre a kérdésre az egyik lehetséges buddhista választ a dalai láma adja, méghozzá nagyon egyértelmű és inspiráló módon. Egy teljes könyvet szentelt a témának, de azonkívül is több helyen és formában foglalkozott vele, elsősorban a gyakorlati, mindennapi erkölcs szempontjából megközelítve a kérdést.
Szerinte a vallások nagyon sok segítséget nyújtottak és nyújtanak az embereknek (például az ima erejével), és segítik a belső értékek erősítését, mégpedig úgy, hogy ezeknek az értékeknek és erkölcsi elveknek egyfajta metafizikai (vagyis empirikusan nem bizonyítható) hátteret adnak, legyen szó akár az isteni igazságszolgáltatásról, akár a karma működéséről, akár a reinkarnációról. Azonban úgy véli, hogy a mai világban a vallásban gyökerező erkölcsi rendszerek nem elégségesek, hiszen egyetlen vallás sem képes mindenkit megszólítani, így az egyes vallások etikai rendszerei nem mindenki számára értelmezhetők, hozzáférhetők.
Kiket kérdezünk?
A hónap dilemmája cikksorozatunkban minden hónapban az élet egy nagy morális dilemmája mentén szólalnak meg a filozófia, valamint a hazánkban jelentős egyházak képviselői.
A többi megszólaló véleményét az alábbi – folyamatosan frissülő – linkekre kattintva olvashatod:
Ezért egy úgynevezett szekuláris (azaz világi) etikára van szükség, amely egyetemes elveken alapul, azaz a lelki életet és az erkölcsöt a vallásokon túlmutató keretrendszerben kezeli. Ezek az elvek a vallások közös nevezői, sőt az erkölcsösen élő vallásos és ateista emberek által vallott értékek közös nevezői, például a szeretet, a türelem, az együttérzés, a tolerancia, a megbocsátás – vagyis mindaz, ami felé az ember természetéből adódóan, ösztönösen vonzódik.
A dalai láma szemléletes hasonlattal világítja meg, hogy erkölcs (és az abból eredő alapvető lelki jóllét, érzelmi erő és egyensúly) és a vallás olyan, mint a víz és a tea. A víz – az egyetemes erkölcs – alapvető létszükséglet, ami nélkül nem élhet az ember. Ezzel szemben a vallások által közvetített, vallási alapokra épülő erkölcs olyan, mint a tea: ízletes, változatos, mindenhol máshogy isszák – de legfőképpen nem létfeltétel. Így fogalmaz:
„Akárhogy is készítjük el a teát, a legfőbb összetevője mindig a víz. Tea nélkül tud élni az ember, de víz nélkül nem. Az ember úgy születik, hogy nincs vallása, viszont megvan benne az együttérzés iránti szükséglet.”
A kérdésre tehát azt válaszolnám, hogy a vallások színesítik ugyan a világot, erőt adnak és hatalmas kulturális értéket képviselnek, de egyben rengeteg konfliktust is okoznak. Az emberi erkölcs szempontjából – azaz a boldog emberi élet szempontjából nézve, hiszen az erkölcs nem egyszerűen önfegyelem, hanem olyan rendszer, ami a saját boldogságunkat és a többi ember boldogságát szolgálja – viszont egy szekuláris, azaz vallásos alap nélküli egyetemes rendszer éppoly jól működhet. Sőt, ha hiszünk a dalai lámának: még jobban.
