Amerikában az 1910-es évek közepétől a gyakori híradások között szerepelnek azok a fő attrakciónak számító alkalmi felvonulások, amelyeket a fürdővárosokban rendeztek meg, és az ún. bathing beauties, a „fürdőző szépségek parádéjaként” híresültek el. Ezek tulajdonképpen strandszépségversenyek voltak, amelyeken bárki a strandvendégek közül részt vehetett. Ez a korábban elképzelhetetlen jelenség lett a későbbi szépségversenyek elődje, és olyan elementáris erővel hatott a fiatal lányokra, hogy valóságos őrület bontakozott ki, ami a női testről és a női szépségről alkotott megítélést fenekestül forgatta fel. De mi váltotta ki ezt a hisztériát, és miért vetkőztek le a nők villámgyorsan, szembemenve minden korábbi értékrenddel?
Szerzőnkről
Czingel Szilvia szabadúszó író, kultúrantropológus, évekig volt a Centropa Alapítvány munkatársa. Két könyve jelent meg: a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok és az oral history módszerével készült Szakácskönyv a túlélésért, amelyet a Gólem Színház állított színpadra. Tudását és tapasztalatát a hétköznapokra adaptálta, így jelenleg storytellingkurzusokat, városi sétákat és walking coachingot tart.
Az első nők a strandokon
A 19. század első felében a nők nem járhattak úszni. Ez csak a férfiak kiváltsága volt, egészen az 1860-as évekig. Sok nő élte le úgy az életét több generáción keresztül, hogy a tengerparti vagy épp a balatoni lakóhelyéről egyszer sem ment be a vízbe, így a víznek csak külső szemlélője volt. A fürdőzés azonban egyre divatosabb lett, persze csak a jómódú polgári körökben, és egyre több nő vetemedett arra, hogy nyilvánosan fürdőzzön férfiak társaságában.
A vízbe ún. kerekes kabinon keresztül jutottak be a hölgyek, de előtte a parton még a fürdőszettre fürdőköpenyt kellett venniük, ebbe teljesen beburkolóztak, hogy az egész testüket eltakarja. A fürdőkabinokban át tudtak öltözni, és ezeken keresztül tudtak úgy bemenni a vízbe, hogy senki ne lássa meg a testüket, csak a fejük látszódott ki. Ezeket a kerekeken álló, mozgatható kabinokat az ajtóval egy magasságig tolták be a vízbe, így a nő azonnal nyakig a vízbe csobbant.
A bathing beauties műfaja a stranddivat változásával volt kapcsolatos. Ha megnézzük mondjuk az 1909-ben a Balatonnál fürdőzők képét, azt láthatjuk, hogy a nők fényes lüszterben, kemény taftban, könyökig érő buggyos ujjal, vállukat matrózgallérral védve fürdőznek. Úszóruhájuk térdig ér, bő harangszoknya van rajtuk, szemérmesen még egy térdig érő nadrágbugyi széle is kilátszik. A napsütéstől széles karimájú viaszosvászon kalap védte őket. 1890 körül a felsőrész rövid ujjú lett, kissé kivágott, a nadrágrész pedig már csak térdig ért.
Erkölcsrendőrök a strandokon
A fürdőruhadivat változása csak az 1920-as évek elején következett be, amikor egyrészt a férfiak és a nők együtt fürödhettek már, és sok esetben a kabinok vagy teljesen eltűntek, vagy átépítették őket fürdőházakká, amelyeket már nem lehetett ki-be mozgatni a vízből. Funkciójuk azonban részben megmaradt: itt öltöznek át a nők és a családok, de már a vízbe lépcsőn lehetett bemenni, így a női test is többet volt látható. A fürdőházakban működött kávézó és könyvtár is, így ezek a helyek találkozási pontok, igazi közösségi terek is voltak.
Óriási botrányt okozott, amikor az 1912-ben Stockholmban az olimpiai játékokon két úszónő testhez álló trikó fürdőruhában jelent meg, mélyen kivágott felsőrésszel, rövidnadrággal. Ez a típusú fürdőruha azonban ezután gyorsan terjedni kezdett. Sokak megbotránkozására, de 1920-ban Magyarországon is már hasonló trikót hordtak, de csak a bátrabb, a feminizmust hirdető nők. Ezt még tetőzte, hogy a vízpartokat ún. erkölcsrendészek pásztázták, zsebükből előkapva a centimétert, amivel megmérték a fürdőruhák hosszát. Ha eltért a szabványtól, a renitens fürdőző pénzbüntetéssel vagy elzárással is büntethető volt. Botrányból volt bőven, ami a korabeli sajtónak remek témát szolgáltatott. Erről számol be a Színházi Élet is 1925-ben: „Egy művésznő, nevét nem árulom el, a strandon icipici, mélyen kivágott fehér selyemtrikóban jelent meg, amely teljesen rátapadt fiús idomaira. Hamarosan azonban rendőr jelent meg, aki visszaparancsolta a merész hölgyet kabinjába, és felírta adatait. Az ügy a rendőrségen folytatódott.”
A fentieket mintegy aláfesti Kosztolányi Dezső 1932-es, Kis történetek a strandról című jegyzete, amely a Pesti Hírlapban jelent meg: „Egy másik nő keserűen panaszkodik a rendőrség szigorúsága miatt. Hát nem képtelenség – mondja –, hogy örökké zaklatják az embert. Nem engedik meg a vállpántok leengedését, csakis erkölcsös trikóban. Ez sehol a világon nincs így. Csak nálunk ilyen maradiak az emberek. Már éppen ellen akarjuk vetni, hogy bizony ez csaknem minden országban így van, Olaszországban csendőrök keringenek a part mentén, hogy ellenőrizzék a fürdőző közönséget, Bajorországban, Németország sok városában is fölöttébb szigorúak ebben a tekintetben, nem említve a Holland tengeri fürdőket – de ebben a pillanatban tekintetünk a panaszkodó hölgy fürdőtrikójára téved, s elhallgatunk. A méltatlankodó hölgy trikója ugyanis hátul derékig ki volt vágva, elöl csupán egy nyakba vetett, keskeny pánt tartott egy tenyérnyi részecskét, s az egész ruha oly kevés anyagból állott, annyira csak a legszükségesebbre szorítkozott, hogy annál lengébben a legteljesebb szabadság mellett sem fürödhetett volna. Úgy ült ott, mint eleven cáfolata annak a vádbeszédnek, melyet mondott.”
Fürdőző szépségek parádéja
A bathing beauties műfaja Magyarországot is elérte, és ugyanolyan hisztéria vette körül, mint Amerikában. 1924-ben a Balaton partján, Keszthelyen egy kék szemű, szőke hajú lány, Simon Böske a Keszthelyi Korzó Szépe lett, egy évvel később pedig megnyerte a Balaton Tündére elnevezésű szépségversenyt is. A „Korzó Szépét” még fénykép alapján választotta ki a zsűri, de a Balaton Tündére versenyen már személyesen is meg kellett jelenni és némán vonulni a zsűri előtt, méghozzá fürdőruhában. 1924 és 1933 között rendeztek Magyarországon strandszépségversenyeket, Budapesttől Hajdúszoboszlóig, Siófoktól a pécsi strandig mindenhol voltak hasonló rendezvények.
Teljes extázis övezte ezeket strandversenyeket, amit a Színházi Élet 1924-ben megjelent tudósítása hűen tár elénk: „Filmet kellett volna felvenni a Színházi Élet strand-szépségversenyéről, amely csütörtökön volt a margitszigeti strandon. Délelőtt tizenegy órakor már mozogni sem lehetett a strandon, úgyhogy az igazgatóságnak be kellett szüntetni a jegyek a kiadását. A zsűri a kávéház előtt foglalt helyet, hatalmas fekete táblát állítottunk fel, ezen jegyeztük a szavazatok állását, ami percről percre izgalmasan változott. Természetes, hogy a hölgyek legszebb fürdőtoalettjeikben jöttek ki ezen a napon a strandra.”
Aztán végre, francia mintára, sok más külföldi ország mellett 1929-ben meghirdették az első Miss Hungária hivatalos szépségversenyt Budapesten. Az első szépségkirálynő Simon Böske lett.
Régi korok szépségkirálynőiről várostörténeti sétákon tudhatsz meg még több érdekességet, ha pedig más szempontból is érdekel a korszak, olvasd el ezt a cikkünket is:
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
