Itt köt ki az oroszok űrszemete – a helyiek meg megbetegszenek tőle

Mégis mit keresnek rakétadarabok az eldugott kis falvakban? Az Altaj hegység felett húzódik a világ legnagyobb és legforgalmasabb űrkikötője, az orosz Bajkonur repülési útvonala. Minden alkalommal, amikor egy rakétát elindítanak, eldobott üzemanyagtartályok, üres nyomásfokozó rakéták és más törmelékek potyognak az égből a hegyen lakó falusiak házaira, elpusztítva az állatokat, megsebesítve az embereket. Egyes alkatrészek földet érve nemcsak hatalmas károkat okoznak, de az üzemanyaggal töltött tartályok még fel is robbannak. Súlyos anyagi károk esetén az orosz űrügynökség kompenzációt fizet, és 24 órával a kilövés előtt figyelmeztetést küld a lakosoknak, de a helyiek emellett megtalálták azt a módszert, amivel még egy kis pluszbevételhez juthatnak. 

Miért esnek le?

Azok a tárgyak, rakéták, meghajtók, amelyeket még a légkörben leválasztanak az űrbe küldött eszközről, értelemszerűen vissza is térnek a földre. Az alacsony pályán az űrbe jutó eszközök is visszaeshetnek, akár évekkel a kilövésük után. Ezek nagy része a légkörbe érve elég, de a többi a földön köt ki. 36 ezer méter tengerszint feletti magasságnál, illetve afölött már a Föld körül kezd keringeni minden törmelék és használaton kívüli műhold. Az űrben maradó szemét éppúgy komoly problémákat (például ütközéseket) okoz, mértéke pedig egyre nagyobb.

Csak el ne lopják az amerikaiak

Az orosz média becslései szerint, mióta az 1950-es években üzembe helyezték az űrkikötőt, több mint 2500 tonna szemét kötött ki a kazah sztyeppén, annak is egy kijelölt földdarabján, ami közvetlenül a rakéta repülési útja alatt fekszik. Az akkori szovjet vezetés az ötvenes-hatvanas években még felkutatta ezeket a lehullott alkatrészeket, attól félve, hogy az amerikaiak kezébe kerülve megfordíthatják az űrversenyt, fontos szovjet fejlesztési titkokat szivárogtatva ki. Az unió összeomlása óta azonban már senki sem pásztázza a környéket roncsok után kutatva – kivéve a helyieket.

Lomizás egy kicsit másképp

Az élelmes falusiak ugyanis elkezdtek üzletelni a környékre érkező űrszeméttel: amit lehet, azt eladnak belőle vagy újrahasznosítják. Ebből mára akkora üzlet alakult ki, hogy epedve várják, mikor indítanak végre újra fel egy rakétát, és távcsővel követik a mozgását. Az ütközés helyét dzsippel vagy lóháton közelítik meg, majd mindent leszednek, ami csak használható: a titán- és alumíniumötvözeteket, valamint a rézhuzalokat eladják, minden más pedig jó lesz ólak, istállók  építésére, toldozgatására, vagy akár szánkó- és szerszámalapanyagnak.

Rák és születési rendellenességek az űrszeméttől

A probléma csak az, hogy ezek az anyagok nem biztonságosak. A leesett alkatrészek gyakran még égnek, mérgező füstöt bocsátanak ki magukból, és akár tüzeket is okozhatnak. A rakétákhoz használt üzemanyag rendkívül mérgező, és a leselejtezett üzemanyagtartályokban akár tízszázaléknyi is megmaradhat belőle. A hidrazin nevű – egyébként erősen rákkeltő – anyag ráadásul oldódik a vízben, azaz eljut az ivóvízbe és a talajt is megszennyezheti. Részben ezt a vegyületet teszik felelőssé a rák és különböző születési rendellenességek kialakulásáért az Altaj régióban, de az orvosok szerint a hidrazin a májat és a központi idegrendszert is tönkreteszi. Az emberek mellett a vadon élő és a haszonállatok is mérgezésektől szenvednek, a környezetet érő károk mértéke felmérhetetlen, hiszen egyes roncsok évtizedek óta rozsdásodnak ott, ahol hagyták őket.

Senki sem törődik a szeméttel?

Az elhullott üzemanyagtartályok veszélye egyébként nemcsak az oroszokat, de a kínaiakat is ugyanúgy fenyegeti, azokon a területeken legalábbis, ahol rakétadarabok potyognak az égből. Az óceánok mellett elhelyezett rakétaindítóknál másféle a veszély: ott a tartályok egyenesen a vízbe esnek. Nem véletlen, hogy az utóbbi években egyre növekszik az érdeklődés a környezetbarát rakétahajtó anyagok iránt. Nemcsak a tárolásuk, szállításuk, felhasználásuk lenne biztonságosabb, de az élővilágot is kevesebb rákkeltő szennyezés érné. Egyre több űrközpont igyekszik visszafogni a hidrazin használatát, de addig is az a szemét, amit a leggazdagabb országok küldenek fel az űrt vizsgálgatva, a legszegényebbek nyakába hullik.