A buddhista alaptanításokból és a mai nagy tanítók megnyilvánulásaiból egyértelműen kitűnik, hogy a halálbüntetés nem egyeztethető össze a buddhista etikai elvekkel, amelyek az együttérzésen és a nem-ártáson (ezen belül az ölés tilalmán) alapulnak. De erre mutat a buddhizmusnak az az alapvetése is, hogy minden ember képes megvilágosodni, azaz buddhává válni, és az emberi tudat ezt a lehetőséget az elképzelhető legsötétebb állapotában sem veszíti el. A buddhizmus szerint tehát nem elfogadható az a büntetés, amely végleges és visszafordíthatatlan, illetve a bosszút szolgálja, helyette olyan arányos büntetésekre van szükség, amelyek a rehabilitáció lehetőségét is megadják.
Megszólalónkról
„Vallásomat tekintve nem tartom magam buddhistának, inkább csak felelősen és nyitottan gondolkodó embernek, akihez a buddhizmus erkölcsisége és filozófiája áll a legközelebb. Válaszaimmal a buddhista alaptanításokat, illetve a théraváda iskola tanításait próbálom egy 21. századi ember hozzáállásával képviselni.”
Tóth Zsuzsanna, az A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára
A kérdéshez szorosan kapcsolódnak a karmáról és a tettek következményeiről szóló alaptanítások is. A buddhizmusban a „karma” kifejezés (a jelenleg elterjedt értelmezéssel szemben) a szándékosan végrehajtott testi, beszédbeli és gondolkodásbeli tetteket jelöli, amelyeknek valamikor és valamilyen formában mindenképp lesz következményük – a jó tetteknek jó, a rosszaknak pedig rossz. Ez nem egy magasabb hatalom által kirótt büntetés, sokkal inkább természeti törvény, szabályszerűség.
Ugyanakkor nem is óraműszerűen működő gépezetről van szó, ahol egy adott tettnek automatikusan és kiszámíthatóan mindig ugyanaz lesz a következménye, hanem egy nagyon összetett, sokféle kapcsolódásból álló szerves rendszerről, ahol például egy rossz tett következménye függ attól, hogy az, aki elkövette, általában milyen más tetteket hajt végre, megbánta-e, próbálja-e jóvá tenni a következményeket – és még ezer más tényezőtől. Az viszont biztos, hogy valamilyen következmény mindenképpen lesz, tehát egy gonosztevőnek (akár elítélik a tettéért, akár nem) előbb-utóbb mindenképpen szembe kell majd néznie a következményekkel.
Kiket kérdezünk?
A hónap dilemmája cikksorozatunkban minden hónapban az élet egy nagy morális dilemmája mentén szólalnak meg a filozófia, valamint a hazánkban jelentős egyházak képviselői.
A többi megszólaló véleményét az alábbi – folyamatosan frissülő – linkekre kattintva olvashatod:
A buddhizmus gyakorlatias rendszer, tehát mindez nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül lehet hagyni a társadalom és az emberek biztonságát. Inkább arról van szó, hogy a veszélyes személyek elkülönítését más, hatékony eszközökkel kell és lehet elérni. Emellett érvel a dalai láma is, aki aláírta az Amnesty International halálbüntetés eltörlését szorgalmazó dokumentumát, és több alkalommal határozottan felemelte a szavát a halálbüntetés ellen. Aggályosnak tartja azt is, hogy a bűncselekmény fogalma országról országra változik, és adott esetben bűncselekménynek tekintik például azt, ha valaki a szólásszabadsággal vagy egyéb szabadságjogával él. Ácsán Víradhammó, a théraváda buddhizmus egyik jeles képviselője is osztja a dalai láma véleményét amikor kijelenti, hogy az igazságszolgáltatás feladata a polgárok védelme és a társadalomra veszélyt jelentő emberek elkülönítése, de ez az elkülönítés nem történhet halálbüntetéssel. Kiemeli azt is, hogy a halálbüntetésnek a tapasztalatok szerint nincs elrettentő ereje, illetve hogy aggasztóan sok a téves ítélet. A társadalom oldaláról nézve hozzáteszi, hogy a halálbüntetés brutalitása rosszat tesz a társadalmi morálnak is.
(Megjegyzés: A kérdés nem az egyes államok jogrendjére, hanem a buddhista etikára vonatkozott. Ez az oka annak a látszólagos paradoxonnak, hogy a halálbüntetés létezik olyan országokban, ahol a népesség többsége buddhista, viszont számos nyugati országban, például az Európai Unió tagállamaiban abszolút tiltott.)
