A History Today hasábjain Jamie Page történész által felelevenített bűnügy 1471-ben esett meg a Bajorország keleti részén található Nördlingen városában. Napjainkban a település turisztikai szempontból épségben megmaradt középkori városfaláról, történelmileg pedig a harmincéves háború két véres ütközetéről, az itt lezajlott hírhedt boszorkányperekről és Adolf Hitler egy 1932-es beszédéről ismert.
Prostitúció: szükséges rossz
A bajor kereskedőváros a középkorban textilipara révén vált gazdaggá, és ez a lakosság növekedését hozta magával. A városi tanácsra hárult a feladat, hogy biztosítsa a lakók nyugalmát és védelmét. A tanács engedélyével működött a város bordélyháza is, a hasonló intézményeket ugyanis a középkorban szükséges rossznak gondolták a világi és egyházi hatalmak. Ugyanez a vita manapság is előkerül, amikor a prostitúció legalizálásáról esik szó: a pártolók szerint sokkal kevésbé veszélyes, ha törvényes keretek között működhet a szexmunka, mint ha az alvilág kezébe kerülne a teljes iparág.
A középkori Európában ezt a hozzáállást az egyik legjelentősebb keresztény gondolkodó, Szent Ágoston szavaival is tudták igazolni, aki egyik művében így írt: „ha a társadalomból száműznénk a szajhákat, a zabolázatlan vágyak mindent felforgatnának”. A korabeli nézet szerint a nyilvánosházak alkalmat teremtettek a fiatal, hajadon férfiak számára, hogy kiélhessék vágyaikat anélkül, hogy tisztességes hölgyeket zaklatnának.
A német tartományokban az volt a bevett szokás, hogy a bordélyházak a város tulajdonát képezték, az üzemeltetők (többségében férfiak, olykor nők) a tanácstól bérelték a helyet. A házban dolgozó prostituáltak fizettek az üzemeltetőnek a szállásért, és a kuncsaftoktól kapott pénz egyharmadát is neki adták. A többi pénzt, illetve a borravalót megtarthatták. Az üzemeltető olykor ételt és italt is árulhatott a helyen, amivel extra bevételre tett szert.
Elfogadták, de szégyenteljesnek bélyegezték
Mivel a társadalom elfogadta a prostitúciót, a nyilvánosházak látványos részei voltak a városok mindennapi életének. Az örömlányok részt vettek az olyan városi ünnepélyekben, mint például az uralkodó és kíséretének nagyszabású fogadása. Egyes elbeszélések szerint átutazóban a királyok is gyakran éltek a helyi bordélyok vendégszeretetével. A prostituáltakat mégis megbélyegezte a társadalom nagy része: tisztességtelennek és bűnösnek tartották őket.
Ha egy nő házasságtörést követett el, gyakran rásütötték a prostitúció bélyegét, sőt akár erőszakkal bordélyba is kényszeríthették. Az út azonban fordítva is járható volt: ha egy örömlány megtakarított magának egy kis pénzt, otthagyta tisztességtelen életét, és férjhez ment, akkor a társadalom megbecsült tagjává válhatott. Ezt a felfogást a bibliai Mária Magdolna története erősítette a közvéleményben.
A középkori prostituáltak élete csupán a külső szemlélők, az írni-olvasni tudó művészek elbeszéléséből ismerhető. Az említett nördlingeni eset azért kivételes, mert a tanúvallomásokban maguk az örömlányok vallanak róla, milyen a sorsuk a nyilvánosházban, ahol élnek és dolgoznak. De mi is történt a bajor városkában 1471 telén?
Kikényszerített abortusz és súlyos kizsákmányolás
A városi tanács botrányos dolgokról értesült, amelyek a helyi bordélyházban történtek. A hatóságok kivizsgálták az ügyet, és kihallgatták a helyen dolgozó tizenkét nőt. Mint kiderült, az üzemeltető és felesége által prostitúcióra kényszerített konyhai cselédlány, Els von Eystett teherbe esett az egyik kuncsaftjától. Amikor kiderült a dolog, főnökei arra kényszerítették Elst, hogy egy kotyvalék megivásával elhajtsa a magzatot. A beavatkozás sikeres volt: a lány egy húszhetes, halott fiúmagzatot szült. A következő néhány hétben a dolgok visszatértek a szokásos kerékvágásba, a lányok között azonban terjedni kezdett a pletyka. Egyikük elmesélte, hogy egyszer, amikor vizet vitt Els szobájába, megpillantotta odabent, egy padra kiterítve a halott csecsemőt. Azt is furcsállták, hogy Els nagy hasa hirtelen eltűnt.
Habár a pletykás örömlányt hamarosan menesztették a helyről, a szóbeszéd csak nem akart véget érni, és hamarosan a hivatalos szervek fülébe is eljutott. Az üzemeltető annyira feldühödött, hogy durván megverte a lányokat, Elst pedig megfenyegette, hogy amennyiben eljár a szája, letépi a karját és a lábát. Azonban hamar rájött, hogy nincs más kiút, mint alkut ajánlani a szerencsétlen lánynak: hallgatásáért cserébe elengedik a tartozását, és észrevétlenül kicsempészik a városból.
Ez végül meg is történt, de a hatóságok két vádpontban nyomozást indítottak az üzemeltető, Lienhart Fryermut ellen. Az első az abortusz vádja volt, ami akkoriban gyermekgyilkosságnak számított, és a városból való száműzetéssel volt büntetendő. A nyomozók hittek a prostituáltak szavának, akik egyöntetűen állították, hogy Els kényszer alatt cselekedett, ezért őt nem, csak Fryermutot és a feleségét tekintették gyanúsítottnak. A másik a hatalommal való visszaélés és a bordélyház üzemeltetése során történő kihágások vádja volt. A nyomozás során kiderült, hogy Fryermut megszegte a szavát, amelyet a szerződéskötéskor adott a tanácsnak, és a szabályokat súlyosan megszegve vezette a helyet.
Rabszolgasorban tartották az örömlányokat
A prostituáltak vallomása pontosan leírja, milyen körülmények között működtette Fryermut és neje a bordélyt, és hogyan tartották rabszolgasorban alkalmazottjaikat. A lányokat akkor is szexre kényszerítették, amikor ők nem akarták, és ünnepnapokon, szünnapokon, például vasárnap is munkára kötelezték őket. A másik súlyos vád a lányok tartozásokba hajszolása volt. Olyan magas összegeket kértek tőlük, amit keresetükből lehetetlen volt összeszedni, és csak egyre lejjebb csúsztak az adósságban. Az egész régióban gyakori szokás volt, hogy a lányoknak közös kasszába kellett betenniük a fizetésüket, ahonnét aztán vendégeik számával arányosan kaptak pénzt – gyakran azonban jóval kevesebbet, mint ami megillette volna őket.
Emellett a borravalót is elvették tőlük, és ünnepnapokon arra kényszerítették őket, hogy pénzajándékkal „kedveskedjenek” a főnökeiknek. Saját ruhájukat elvették tőlük, amikor beléptek a bordélyba, és zsidó kereskedőknek adták el, ezután a ruhákat – gyakorlatilag rongyokat – és más használati tárgyakat piaci áruk sokszorosáért kellett megvásárolniuk a feletteseiktől. A lányoknak extra szállásdíjat kellett fizetniük, ha egy kuncsaftjuk a bordélyban aludt, még akkor is, ha az illető végül meggondolta magát.
A prostituáltaknak emellett ingyenmunkát is kellett végezniük a házban, például fonást. Ezt bizonyos városokban megengedték, Nördlingenben viszont tiltotta a törvény. Ha nem fontak eleget, a lányoknak pluszpénzt kellett fizetniük főnöküknek. Gyakran a leghitványabb ételt szolgálták fel nekik, és nem vették figyelembe az előírást, miszerint menstruáció idején nagyobb adagok járnak nekik. A lányok szabad mozgását is korlátozták, sokszor nem engedték őket elhagyni a házat, és templomba sem járhattak. Fryermut szintén gyakran folyamodott erőszakhoz: sokszor teljesen ok nélkül, pusztán a megfélemlítésért verte meg súlyosan a keze alatt dolgozó lányokat, olykor bikacsökkel, szíjjal vagy vasrúddal.
Ma is viták tárgya a legősibb mesterség
A nyomozás végül bűnösnek mondta ki Fryermutot és feleségét, és megvonta tőlük a bordély üzemeltetésének jogát. A prostituáltak szavát hitelesnek vette és elfogadta a törvényszék, még úgy is, hogy a közvélemény szemében tisztességtelen személyeknek számítottak. Fryermut feleségét, Barbarát extra büntetésként megbélyegezték a homlokán, mint abortuszban bűnrészest. A város a következő évben új, jóval szigorúbb szabályozást vezetett be, ami elejét vette a hasonló atrocitásoknak. A dolgozóknak előírták, hogy bármilyen bántalmazást és törvénysértést azonnal jelenteniük kell a hatóságnak. Néhány évtizeddel később viszont ismét azt olvashatjuk a feljegyzésekben, hogy a hely üzemeltetőjének gondja akadt a törvénnyel az örömlányok kizsákmányolása és a nem megfelelő körülmények miatt.
A középkor végével a bordélyházakat illető felfogás is megváltozott Európában. Németországban a reformációval szigorúbb erkölcsiség terjedt el a városokban, minek köszönhetően leáldozott az efféle intézményeknek.
A Nördlingenben megismert vallomások jócskán ellentmondanak annak a romantikus képnek, ami sokakban él a középkori nyilvánosházakkal kapcsolatban. Ezek a helyek egyáltalán nem voltak szenvedélytől fűtöttek, pláne nem csillogók és gazdagok. A prostituáltak nyomorúságos körülmények között, megalázottan, szinte rabszolgasorban éltek ezekben a házakban, még úgy is, hogy tevékenységük törvényes keretek között, a nyilvánosság szeme előtt zajlott. A hasonló kizsákmányolás mind a mai napig él és virul a prostituáltak és futtatóik között, ezért is ad vitára alapot az efféle múltbeli történetek megismerése.
