Budapesttől 800 kilométerre, a németországi Füssen városához és az osztrák határhoz közel találjuk meg a romantikus kastélyt, Schwangau község fő díszét. A magányos sziklára épített műremek elsősorban Richard Wagner előtt tiszteleg, de ennél sokkal többet is jelent: II. Lajos bajor király gyerekkori álmának beteljesülését, valamit élete tragédiájának fő helyszínét.
A király két mániája, a zene és építkezés fonódott össze a kastélyban
Az 1800-as évek második felében vette át a kastély építésének tervét II. Lajos király az édesapjától. Ahol most a gyönyörű kastély áll, korábban Vorderhohenschwangau várának romjai árválkodtak (ezt a schwangaui lovagok használták, akiknek hattyú, azaz németül schwan volt a jelképük). Ezt bontották le, hogy helyet kapjanak a grandiózus, mesébe illő kastély építéséhez. A környéken állt már egy fényűző épület, a Hohenschwangau-kastély, itt nőtt fel a király. II. Lajos azonban, akit két dolog érdekelt igazán, a zene és az építkezés, belefogott egy újba. Komoly levelezést folytatott Richard Wagnerrel, sőt ő volt az első, akinek 1868-ban beszámolt nagyszabású kastélyépítési tervéről.
„Szándékomban áll újraépíteni az öreg kastélyromot a Pöllat-szurdok mellett, Hohenschwangaunál, a germán lovagok régi várainak autentikus stílusában… gyönyörűbb helyet keresve sem találna senki, szent és megközelíthetetlen, méltó temploma lenne kedves barátomnak, ki megváltást és igaz áldást hozott e világra” – írta levelében. A hattyús motívumot megtartotta, hiszen kiválóan illett Wagner Lohengrin című operájának hasonló tematikájához.
Építész? Minek?
1869 őszén már le is tették a kastély alapkövét, az építkezés elkezdődött. A terveket azonban nem építész készítette, hanem Christian Jank színházi díszlettervező. Nem mintha a király ne szólhatott volna bele: mesés, különféle építészeti stílusokat ötvöző, középkori jellegű kastélyra vágyott, és meg is kapta. Mivel az építkezés veszélyes helyszínen, az orom tetején folyt, néhány építész szakértelmére azért szükségük volt, de lényegében egy végtelenül romantikus, kecses tornyokkal tűzdelt, grandiózus játékkastélyt képzeljünk el. II. Lajost ekkor már többféle becenévvel is illették, a nép csak Tündérkirályként emlegette, a miniszterei azonban őrült királyként beszéltek róla a háta mögött. A politika helyett ugyanis II. Lajos inkább a kastélyával volt elfoglalva, mint bármi mással.
Építész zseni vagy szimplán őrült?
A Neuschwanstein-kastély 1886-ra készült el. Nem volt egyszerű odajutni: több mint fél órán át kellett kaptatnia mindenkinek, hogy a szűk úton a díszes kapuhoz érjen. Aki a tornyokból szerette volna megcsodálni a kilátást, hosszú csigalépcsőnek veselkedett neki. A belső – ötemeletes – tér két részre volt osztva: kialakítottak egy lakrészt a hölgyeknek és egyet magának a királynak. A berendezés és a belső díszítés hasonlóan fényűző és dekadens, mint a kastély többi része, és visszatérő elemként jelenik meg benne Wagner több operája, például Lohengrin, a hattyúlovag legendája.
A többféle stílusból összeválogatott, ékes bútorok és tornyok mellett saját vízeséssel ellátott cseppkőbarlang és két emelet magas, aprólékos mozaikokkal és aranyozott csillárral díszített trónterem is helyet kapott az épületben. A királyi háló ágyát négy éven át faragták és díszítették, a teremből pedig két rejtekút is vezetett kifelé. Az új találmányok iránt rajongó II. Lajos a modernizálásra is odafigyelt: a hattyú alakú csapokból hideg és meleg víz is folyt, a toalettet vízzel lehetett leöblíteni, a kastély egyedi fűtést, sőt liftet és telefonvonalat kapott, és a vízvezetékek mellett az elektromosságot is bevezették. A 360 szoba mindegyikét egyedien dekorálták volna, de a belső építkezést már nem tudták befejezni.
A királyt kedvenc kastélyában fogták el
II. Lajos álomvilága, esztelen költekezése, zenemániája és minden további terve lufiként pukkant szét. 1886-ban Lajos öccsét, a hasonlóan zavart lelkű Ottót akarták trónra ültetni, miközben a szálakat a fiúk apjának testvére, Luitpold bajor királyi herceg mozgatta. A cél az volt, hogy II. Lajost félreállítsák az útból, ezért egy csapat fogdmeg jelent meg Neuschwansteinban Bernhard von Gudden elmegyógyász vezetésével. Utóbbi mindenféle vizsgálat nélkül őrültnek nyilvánította a felháborodott királyt, és már vitték is.
Összesen 11 éjszakát tölthetett csak el imádott kastélyában. A diagnózis felállítását segítették a szolgák, akikkel II. Lajos meglehetősen szigorúan bánt, verte, büntette őket, ezt pedig szívesen mesélték el az elmegyógyásznak. A király először megpróbált önkezével véget vetni az életének, de a szolgáktól csak alkoholt kapott. Ezután a müncheni elmegyógyintézet ápolói már könnyen lefogták és megkötözték, és meg sem álltak vele Berg kastélyáig. Szigorú őrizetet nem rendeltek el, így eshetett meg, hogy a félreállított király Gudden és két ápoló társaságában sétálni indulhatott a közeli tó partján. Máig nem tudni, mi történt ezután pontosan, de II. Lajost és az orvost is holtan találták meg a sekély vízben.
A király akarata ellenére lett turistalátványosság
Neuschwanstein kastélyának ura tehát meghalt, és nagyszerű elképzeléseit is a sírba vitte magával. Még életében elrendelte, hogy senki se léphessen be a birodalmába, de ezt a kérést nem tartották be. Hat héttel az uralkodó halála után már bárki beléphetett és körülnézhetett a kastélyban. Ez most is így van, annyi változással, hogy előtte időpontot kell foglalni és jegyet kell vásárolni. Neuschwanstein annyira népszerű, hogy II. Lajos halála óta már több mint ötvenmillió látogatót fogadott. Naponta hatezren áramlanak ki és be a kapun, hiszen a kastély és környéke mindegyik évszakban mesebeli. Nem véletlenül ihlette meg Walt Disney-t, aki erről mintázta a Hamupipőke kastélyát és a cég logóját is.
A második világháború során ennél sokkal szomorúbb szerepet játszott a kastély. Azokat a műkincseket, amelyeket a nácik fosztogatásaik során elraboltak, a gyakran bombázott Berlintől elég messze fekvő Neuschwanstein falain belül gyűjtötték össze. Hitler múzeumába szánták őket, ami a háború befejezése után nyílt volna meg. Mint tudjuk, ez nem történt meg, így a műkincseket Párizs felszabadítása után végül visszaszerezték. Hogy jogos tulajdonosaik visszakapták-e őket valaha, nem tudni.
