Állandó ideiglenesség: a Nemzeti Színház öt élete

„A Nemzeti Színház 1837-ben az Astoria Szállóval szemben Pesti Magyar Színház néven nyitotta meg kapuit. Három évre rá, immár az állam tulajdonába kerülve Nemzeti Színház néven működött tovább. Az első épületet több másik ideiglenes követte, a társulat folyamatosan költözött, 2000-től pedig kétfelé szakadt: egyrészt megépült a Lágymányosi hídnál a ma ismert Nemzeti Színház, másrészt a régi újra Pesti Magyar Színházként folytatta tovább tevékenységét. Több mint nehéz kiigazodni a helyzeten. Zilahy Péter író így fogalmazott a színház építése körül 2000 januárjában kialakult nyilvános vitában.

„Budapest lényege a rombolás és az újjáépítés. Kevés olyan európai város van, amit ennyire elpusztítottak és újra felépítettek. Budapest tele van ezekkel a régvolt épületekkel, illetve a meg nem épített tervekkel. Számomra ezek a meg nem épített terek épp úgy állnak, mint ahogy a színdarabok is léteznek előadás nélkül. Tehát Budapest sokkal több, mint ami a felszínen látható. A Nemzeti drámája a magyar építészet drámája.” 

Az első: Nemzeti Színház az Astoriánál 1837 és 1908 között

Az 1800-as években már felmerült az igény egy nemzeti színház létrehozására, tárgyalt erről Kazinczy Ferenc, Pest vármegye alispánja, Földváry Gábor, gróf Széchenyi István, s persze senki sem értett egyet a másik terveivel. Széchenyi így panaszkodott az áldatlan állapotokról: „A’ czél nem kevésb és semmi egyéb mint hazánkat a’ Játékszin kellemiben ’s hasznaiban részesíteni általában. De ennek létesítésére eddig valyon milly planum szolgált? Fellobbant a’ tárgy; rakatott elv; szedetett pénz, itt, ott, amott és szinte mindenütt; eltanácsoltattak órák, napok, hetek: de egyesitő planum, convergens systema nem volt; ’s ím ezért, éppen ezért sehol sincs ’s nem is lehet valódi siker. Ebben is, mint mindenben, a’ szerencsétlen divergentiale systema, vagy jobban mondva, „systema-nélküliség” volt a’ nagy szétbontó ’s gyászos megsemmisítő – vagy is inkább: az ébredő életet már bölcsőjében kegyetlenül elfojtó!”

A közös cél azonban – létrehozni az osztrák elnyomással szemben egy magyar színházat – végül megvalósult, ha nem is ott és úgy, ahogy azt Széchenyi javasolta. Az épületet – amit eleve ideiglenesnek szántak, amíg egy nagyobb és szebb fel nem épül a Duna partján – a Kerepesi úti (a mai Rákóczi út 1. szám alatt, az Astoria Szállóval szembeni irodaház helyén lévő) városszéli telken kezdték építeni ifj. Zitterbarth Mátyás klasszicista stílusú tervei alapján 1835-ben, két évre rá pedig meg is nyitották. Ekkor még Pesti Magyar Színház a neve, ami nem zavart senkit, hiszen a nyitó előadásra koncentráltak. Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című előjátékát Eduard von Schenk Belizár című szomorújátéka követte. Drámákat, operákat egyaránt előadtak, olyan sztárok közreműködésével, mint Blaha Lujza, Bajor Gizi, Fedák Sári, Csortos Gyula, Újházy Ede, Odry Árpád vagy Somlay Artúr. Minden rendben ment egészen 1893-ig, amikor is az egyszer már felújított épületet tűzveszélyesnek nyilvánították és végül lebontották. Egyértelmű volt, hogy új helyet kell keresni a Nemzeti Színháznak.

A második: Nemzeti Színház a Blaha Lujza téren 1908 és 1964 között

A Nemzeti Színház kénytelen-kelletlen átköltözött az 1875-ben épült Népszínház épületébe, a Blaha Lujza térre. Némi átalakítás után 1964-ig játszották a nagy sikerű darabokat. Ebben az épületben lépett színpadra, hogy csak a legnagyobbakat említsük: Bajor Gizi, Csortos Gyula, Újházy Ede, Ódry Árpád és Somlay Artúr. Közben persze felmerült az igény, hogy végre megépítik azt a grandiózus színházat, ahol a Nemzeti Színház végre méltó helyen működhetne, de a világháborúk során erre nem jutott pénz. Végül már arra sem, hogy az elavult, a metró építésének útjában álló, 1944-ben és 1956-ban is találatot kapott épületet felújítsák. 1965-ben ezt a Blaha Lujza téri épületet egyszerűen felrobbantották. Talán Gobbi Hilda ragaszkodott a leginkább az épülethez, mert a romok közül kimentett emlékeket beépíttette a nyaralójába, később pedig a színháznak adományozta.

A harmadik: Nemzeti Színház a Nagymező utcában 1964 és 1966 között

A továbbra is hányódó Nemzeti Színházat  – természetesen ismét csak ideiglenesen – átköltöztették a mai Thália Színház épületébe a Nagymező utcába. A hivatalos megnyitón Madách Imre Az ember tragédiája című művét mutatták be. Az 1963-as határozat értelmében a Nemzeti Színház számára új épületet terveztek meg, ezért szánták csupán átmeneti megoldásnak a Nagymező utcai helyszínre, ám a tervekből nem lett semmi.

A negyedik: Nemzeti Színház a Hevesi Sándor téren 1966 és 2000 között

Két év múlva a volt Magyar Színház átépített épületébe, a Hevesi Sándor térre került a színház, ismételten ideiglenesen. Az „új Nemzeti Színház” építése folyamatosan tervben volt, folytak az egyeztetések, de valódi döntés nem született. 1965-ben pedig nemzetközi pályázatot is kiírtak a Nemzeti Színház építészeti tervére, amelyet a magyar Hofer Miklós a lengyel Jan Boguslawski és Bogdan Gniewiewski pályaművével együtt nyert meg. Már elkészítették a beruházási programot is, de a végső jóváhagyás csak késett. Hoferrel a következő két évtized alatt megszámolhatatlanul sokszor dolgoztatták át a terveket. 1971-ben megint elővették a kérdést a politikusok, 1978-ban a terveket dolgozták át, de megint nem történt érdemben semmi. Hiába kampányolt érte Gobbi Hilda, hiába alakult mozgalom 1977-ben az ő felhívására, vagy kilenc évre rá pénzgyűjtési akció. Külföldi és magyar polgárok is adakoztak az új Nemzeti Színház felépítése érdekében, sőt 1983 januárjában a Magyar Írók Szövetsége, a Színházművészeti Szövetség és a Magyar Építőművészek Szövetsége egyenesen Kádár Jánostól kérte az ügy támogatását. Ezután már volt terv, volt kijelölt helyszín a Dózsa György úton, volt időpont: 1989-re kész legyen, sőt a Fővárosi Tanács jóváhagyta a színház rendezési tervét, 1984-ben létrejött a színház elvi építési engedélye, majd az új engedélyezési tervek, sőt a 14. kerületi tanács kiadta az építési engedélyt is. Az építkezés mégsem indult el. 1987-ben újra pénzt gyűjtöttek, újrakezdődött az egész hosszadalmas tervezési és engedélyezési hercehurca, de az 1990-re kiírt építkezés ismét dugába dőlt. Az Antall-kormány őszintén meg is mondta, hogy nem tudnak építkezésbe fogni. A rendszerváltás után 1994-ben került újra terítékre a téma. Az akkori vezetés egyetlen dologban jutott konszenzusra: a Hevesi téri épület maradjon meg színházként akkor is, ha felépül végre az igazi, grandiózus, végleges Nemzeti Színház épülete, ám az új épület kapjon új társulatot. Így vált ketté a Nemzeti Színház: akik korábban is tagjai voltak, azok 2000. szeptember elsejétől Pesti Magyar Színház, illetve rövidítve Magyar Színház néven működtek tovább, mint az 1837-ben alapított színház jogutódja.

Az új Nemzeti Színház  társulata  a Bajor Gizi park 1. szám alatt működött 2002. március 15-től. Új épület még ekkor sem volt, ugyanis az 1998-ban építeni kezdett Erzsébet téri színháznak új helyszínt jelöltek ki annak ellenére. hogy már elhelyezték az alapkövét. Az 1999-es tervek szerint a Nemzeti a Városligetben kapott volna helyet, majd szóba jött a ferencvárosi expóterület is, de egyik sem felelt meg igazán.

Az ötödik: Nemzeti Színház a Duna partján

Az új Nemzeti Színház felépítése elképesztően hosszú egyeztetési és tervezési idő után végül 2000-ben kezdődött meg a Lágymányosi híd pesti hídfőjénél, Siklós Mária tervei alapján. Sikerült átmenteni olyan szoborportrékat, amelyek a Blaha Lujza téri színházépületből származtak, a szoborparkban és a homlokzati domborműveken pedig a már elhunyt színészlegendáknak állítottak emléket. 2002.  március 15-én láthatta a közönség az első előadást, Madách Imre Az ember tragédiája című művét Szikora János rendezésében.

Mitől lesz „nemzeti” egy színház? 

A nemzeti színház több jelentést is hordozhat. Jelentheti azt, hogy nemzeti központi helyen épült, az ország vezetése által kiemelten kezelt és támogatott épület, de azt is, hogy egy közösség és eszmerendszer kivetülése. Hazánkban 2012 óta nemzeti előadó-művészeti szervezetnek számít az olyan színház, amelyet az állam tart fenn, amely közszolgálati szerződéssel bír, és amely a magyar előadó-művészeti életben, a nemzeti kulturális identitás megőrzésében, közvetítésében kiemelt szerepet játszik. 

Imre Zoltán színháztörténész egy a Katona József Színházban megrendezett beszélgetésben kifejtette, hogy mindig is különböző elképzelések léteztek a nemzeti színházról.

„A nemzeti színház kifejezés mindkét tagja problematikus: mert ki határozza meg, mi a nemzet, ki tartozik bele, illetve ki mondja meg, mi a színház. Nem fogunk találni egy olyan definíciót, ami érvényes egész Európában és a XIX., illetve XXI. században is. 

A Nemzeti Színház – a Pesti Magyar Színház – 1837-ben alakul az osztrák és egyéb elnyomás ellenében. Ahogy valamivel később, 1861-ben Újvidéken a szerb nemzeti színház a magyar elnyomás ellenében. Nyugat-Európában azonban vannak másmilyen programok. Amikor például II. József átnevezi a Burgtheatert, akkor ez a birodalmi egyesítés nevében jön létre, és a Habsburg Monarchia különböző nemzetiségeinek vezető szerepét volt hivatott ellátni. Különböző nemzeti színházak és ezekről szóló elképzelések vannak tehát a felvilágosodástól napjainkig, amelyek Schillerék felvilágosodás korabeli elképzelésétől eredeztethetők, ami szerint a nemzet reprezentálható színházban egyrészt a játszott darabokon keresztül, másrészt azáltal, hogy a nemzet tagjai ülnek a nézőtéren.”

Mi köti össze a múltat és a jövőt?

Gajdó Tamás színháztörténész, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményvezetője és tudományos főmunkatársa így egészítette ki a Nemzeti Színház szövevényes történetét:

„Közhely, hogy a Nemzeti Színház eszméje mindig hűen tükrözte a társadalmi erőviszonyokat, a napi politikai tendenciákat, a hatalom erejét és természetrajzát. De hűen tükrözte a kor nemzetfelfogását is. Hogy nem Széchenyi terve győzött, szükségszerű volt. A Habsburg központosító törekvésekre a vármegyei nemesség a Pesti Magyar Színház felépítésével válaszolt. A magyar dominanciájú, de az ideig nyelvi, etnikai különbségeket nem ismerő natio hungarica eszme nemzeti irányt vett. Nacionalizmusa a Szent Korona-tan állameszményéhez való ragaszkodáson túl a nemzeti nyelv és a kultúra, valamint a közigazgatási adminisztráció síkján bontakozott ki. 

Talán azt nem kell részletesen magyarázni, hogy a szocializmus éveiben miért nem beszéltek a több mint százéves intézmény folytonosságáról; ellenkezőleg: a gyakori helyváltoztatással és az ideiglenességgel éppen a tradíciók ápolását akadályozták meg. 

A Nemzeti Színház szerepéről azonban a rendszerváltás után is megoszlottak a vélemények. Ez abban is kifejezésre jutott, hogy a tervezett új épület helyett végül egészen más karakterűt emeltek. Bár mindenki a tradíciókhoz való visszatérés szükségességéről beszélt, ennek ellenére 2002-ben új Nemzeti Színházat avattak. S az épületen kívül vajon összeköti valami az azóta ott dolgozó alkotókat? Ha őszintén akarunk erre a kérdésre válaszolni: szinte semmi.”