„2014-ben külföldre költöztünk a férjemmel, hogy összegyűjtsük az otthonteremtéshez szükséges tőkét. Ekkor már évek óta folyamatosan tanultam munka mellett, külföldön pedig jött egy másodállás is pluszban, így semmi szabadidőm nem maradt, ami nagyon megterhelő volt számomra. Mindez pedig azért, hogy – gyakran felesleges – tárgyak vásárlására fordítsuk a megkeresett pénzünket. Egy nehezebb időszakban végül besokalltam, és úgy döntöttem, többé nem pazarlom sem az időm, sem a pénzem, sem az energiám haszontalan dolgokra, inkább megpróbálom egyszerűsíteni a mindennapjaimat” – kezdte mesélni Kovács Heni.
„Ekkoriban kezdtem el komolyabban foglalkozni a hulladékmentes háztartás kialakításával is, ahol nagy szerepet játszik a tudatos vásárlás, illetve nem vásárlás. A környezettudatosság és a minimalizmus annyira kéz a kézben jár, hogy aki rátalál az egyik szemléletre, idővel szinte biztosan belesodródik a másikba. Tulajdonképpen velem is ez történt” – fűzte hozzá Heni, akinek nagy segítségére volt a lomtalanításban Marie Kondo Rend a lelke mindennek című életmódkönyve, ami azt a témát járja körül, miért ragaszkodunk a tárgyainkhoz akkor is, ha valójában semmi szükségünk rájuk és nem okoz örömet a birtoklásuk.
„Erre nyilván sokféle válasz létezik: azt hisszük, majd jó lesz egyszer valamire, ajándékba kaptuk és lelkiismeretfurdalást okozna továbbadományozni, sok pénzünkbe került hajdanán, ezért sajnálnánk megszabadulni tőle, és így tovább. Miután tudatosítottam magamban, én miért ragaszkodom bizonyos holmikhoz, egy részüket nagyon könnyű volt adományként felajánlani karitatív szervezeteknek. Egyébként sosem voltam annyira ragaszkodó típus, hogy nehezemre essen megválni gyerekkori emlékektől vagy ajándékba kapott tárgyaktól. Nálam főleg azok a cuccok okoztak gondot, amikről úgy gondoltam, senkinek sem fognak kelleni ingyen sem, és miattam a kukában végzik, például a konyhai eszközök. Nem akartam pazarolni csak azért, hogy elmondhassam, minimalista vagyok” – magyarázta.
De a minimalizmus nem csak a tárgyak selejtezéséről és a tudatos vásárlásról szól
Hanem arról is, hogy igyekszünk az életünk minden területén lomtalanítani: megszabadulni például az időrabló tevékenységektől, a stresszt okozó szokásoktól vagy azoktól a feladatoktól, amelyeket nem végzünk szívesen. „A minimalista életmód kialakulása egy folyamat, nem megy egyik napról a másikra. Én legalább négyszer álltam neki a lakás lomtalanításának, mire azt mondtam, hogy igen, most már tényleg csak az van itthon, ami örömet okoz, vagy ami kell. És ezek még csak a tárgyak. A tevékenységeink között gyomlálni egy kicsit keményebb dió. Szerencsére a túlhajszoltság már a múlté” – mondta Heni. És hogy mi okozta számára a legnagyobb nehézséget, mióta belevágott ebbe az egészbe?
„Az a felismerés, hogy az életem egyszerűsítésének vannak külső akadályai is. A minimalizmus kapcsán új szempontok kerültek előtérbe, más dolgok lettek fontosak az életemben, mint azelőtt, a világ azonban nem változott velem együtt. Mondok egy példát: sok minimalista vágyik önellátó életre valahol vidéken, hajlandó lenne lemondani a külföldi nyaralásról azért, hogy cserébe ne kelljen a sárga csekkeken gondolkodnia, de nincs annyi pénze, hogy vállalja a kockázatot: vajon mi lesz, ha nem jön be az önellátás? A tudatosság tehát nem világmegváltó megoldás, sok terhet levesz ugyan a vállamról, de a létfenntartás, a bürokrácia, az önmegvalósítás kérdéseit nem oldja meg helyettem. Az viszont tény, hogy megkönnyíti” – vallja a fiatal nő.
„Rengeteg időt spórolok például azzal, hogy heti menüterv alapján főzök, és nem kell állandóan boltba járnom. Most egy kapszulagardróbon dolgozom, azzal remélhetőleg egyfajta reggeli döntési kényszertől szabadulok meg. Minimalizáltam az elektronikai eszközök számát, így nem kell folyton azon bosszankodnom, mi romlott el éppen. A kevesebb tárgy lényegében kevesebb takarítást, rendezgetést, javíttatást, idegeskedést jelent nekem, a kevesebb tevékenység pedig több szabadidőt.”
Most, vagy...?
„Két fájdalmas tény áll egymással szemben: az egyik, hogy a bolygó erőforrásai fogyatkozóban vannak, ami azt jelenti, hogy el kell kezdenünk tudatosan csökkenteni a fogyasztásunkat, hiszen a föld 2050-ben már képtelen lesz 9 milliárd embert eltartani a jelenlegi életszínvonalon. Mindeközben, ha elkezdünk kevesebbet fogyasztani, a kereslet csökkenése recessziót von maga után, és mivel a vállalatvezetők többségét nem érdekli, éhen hal-e az alkalmazottjuk, nyilván előbb rúgják ki az embereiket, mintsem lemondjanak a külföldi luxusnyaralásaikról. Vagyis: a minimalizmus terjedése magával hozza majd a globális gazdasági válságot, ha viszont nem minimalizálunk, akkor a szűkös erőforrások miatt üt be a gazdasági krach.
A kérdés csupán az, melyik fog jobban fájni. Szerintem egyértelműen az, amikor az egyszerűsítés már nem önkéntes lesz, hanem kényszerű.
„A növekedésalapú társadalomnak mára befellegzett, és ennek már a mi életünkben is komoly következményei lesznek – hacsak nem történik valami világgazdasági csoda, ami megmentené a földet.”
Te mennyire tudsz azonosulni az önkéntes egyszerűsítőkkel? Képes lennél a „kevesebb több” elve alapján élni? Nemet tudnál mondani a nagy karácsonyi ajándékvadászatra? Vagy meggyőzni a szeretteidet arról, hogy nincs szükséged egy huszadik pár plüsszoknira? Hogy az élmények, az offline együttlétek és a természet megóvása mindennél többet érnek? Akár bizonytalan vagy, akár tudod a választ, ott a helyed október 4-én és 5-én Budapest első hulladékmentesen szervezett minimalistaéletmód-fesztiválján. A SimpliCityn többek között Henivel is találkozhatsz, aki a tudatos fogyasztáscsökkentés megéléséről fog beszélni.
