Klienseim jelentős része vagy ajánlásra, vagy netes kutakodás után jut el hozzám. Sokan vannak, akiknek fogalmuk sincs, mit csinálok, csak egy telefonszámot kaptak egy rokontól, ismerőstől vagy épp egy korábbi kliensemtől. Ők rendszerint meg szokták kérdezni, mit csinálok, miben tudok segíteni. Nehéz minden fontosat telefonon keresztül pár percben elmondani, ezért akarom mindezt most világosabbá tenni.
Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns írása
Szerzőnk, Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, szenvedélybeteg-segítő, felépülő függő. Sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, kodein, morfium, methadon), valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt.
Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és különböző rehabilitációs intézetekben eltöltött 40 hónap után már több mint 17 éve él szer- és alkoholmentesen, felépülésben.
Rendszeresen előforduló kérdés szokott lenni például, hogy adok-e gyógyszert
Nem, nem adok. Egyfelől nem vagyok orvos, azaz, ha akarnék, se írhatnék fel, másfelől az esetek döntő többségében nem is lenne rá szükség. Ha mégis úgy ítélem meg, hogy igen, átirányítom a klienst egy ismerős pszichiáterhez, hogy megkapja a szükséges orvosi ellátást. Utána szükség esetén várom vissza, és folytatódhat a konzultációsorozat.
Az orvoshoz irányítás annak függvénye, hogy milyen állapotban van a kliens, mennyit iszik vagy használ-e drogot, le tud-e állni csak úgy, otthoni körülmények között, vagy orvosi segítség kell majd hozzá. Ez függvénye például annak, hogy mennyit és milyen gyakran iszik, várható-e, hogy lesz fizikai elvonása, és az milyen mértékű lehet. Ha az sejthetően olyan mértékű, hogy otthon nem fog tudni leállni, kórházi és gyógyszeres segítség is kelleni fog a detoxikáláshoz. Ha ez megtörtént, kezdődhet az érdemi felépülési munka, ez már az én terepem.
Klienseim közül sokan voltak már kórházban kezelésen, de az a rossz tapasztalatom, hogy miután bekerültek az egészségügyi ellátórendszerbe, a függőségüket pusztán gyógyszeresen kezelték (többnyire Xanaxszal, Frontinnal, Rivotrillal), ami után még rosszabb lett a helyzetük. A kórházakban (tisztelet a kivételnek) a függőség emocionális részével nincs idő, nincs kapacitás foglalkozni. A felépülés azonban rendszerint nem farmakoterápiás kérdés, kivéve, ha az illető kettős diagnózisú, azaz a függőség mellé még egyéb pszichés betegségek is társulnak.
A másik gyakori telefonos kérdés hozzátartozók részéről: Itt „leszoktatás” történik?
Nem – felelem. Én nem vagyok varázsló, senkit nem tudok „meggyógyítani”. Többnyire a kétségbeesett hozzátartozók szeretnék bedugni valahová a szerhasználó családtagjukat, hogy javítsák meg, mint egy kocsit a szervizben, majd készen kapják vissza, de ilyen sajnos nincs. Ellenben át tudjuk beszélni, milyen lehetőségeik vannak, mi a megfelelő hozzáállás ahhoz, hogy jól tudjanak segíteni a szerhasználónak és önmaguknak egyaránt.
Miben kér segítséget?
Ha maga a szerhasználó keres személyesen, az első fontos kérdés, hogy miben kér segítséget. Nem mindegy, mennyire motivált. Absztinenciaorientált, vagy csak az a célja, hogy mérsékelje a fogyasztását? Mi az, ami motiválja? Hol tart a szerhasználati karrierjében? Mennyi ebből a saját elhatározás, mennyi ebben a megfelelés a hozzátartozók felé? Sokan csak azért jönnek el, hogy otthon elmondhassák, kértek segítséget, de igazán még nem készek a szerhasználat abbahagyására (Ekkor is lehet haszna a konzultációnak!). Mire képes a felépülése érdekében? (A használat érdekében az igazi függő szinte mindenre képes).
El kell dönteni, hogy milyen kezelésre lesz majd szükség
Erre való az állapotfelmérés, melyet az addiktológiai konzultáción első körben elvégzünk, amennyiben egy szerhasználóról/alkoholistáról van szó.
Miért most jött? Miért épp hozzám jött? Mi a cél?
Mennyit, mit használ? Mióta használ? Milyen egészségügyi, szociális következményei vannak? Voltak-e már büntetőjogi következményei a használatának? Voltak-e már leszokási kísérletei? Mikor? Hol? Volt-e már huzamosabban tiszta? Hogyan csinálta, mi miatt esett vissza? Ha hirtelen abbahagyná a használatot, lennének-e elvonási tünetei? Hogyan hat a használata a környezetére, a családjára, a munkájára? Az, hogy hozzám fordult, kinek, minek a hatására történt? Hozzátartozói nyomásra, saját elhatározásból? Milyen körülmények között lakik? Milyen az anyagi helyzete? (Képes lenne-e bevonulni adott esetben egy hosszabb rehabilitációs kezelésre?). Mennyit költ a szerhasználatra, miből finanszírozza, illetve ez hogyan hat a családi költségvetésre? Történt-e már fizikai bántalmazás a használatából fakadóan? Vannak-e pszichiátriai problémái? Szed-e gyógyszert?
Fontos, hogy a kliens mennyire látja problémának a szerhasználatát.
Első körben el kell dönteni, kell-e orvosi segítség. Ha igen, akkor célszerű befeküdnie kórházba detoxikálásra, majd csak utána, onnan kikerülve folytatódhat a közös konzultációs munka csoportos támogatással a józanság megtartása céljából.
Ha úgy ítélem meg, hogy annyira súlyos az addikció, hogy a kliensnek egy bentlakásos rehabilitációra lenne szüksége, akkor ezt beszéljük át. Ez külön megér egy misét, hogy kinek melyik rehab lenne igazán alkalmas. Sajnos nagyon elenyésző a női rehabok száma, a férfi rehabok is nagyon különbözőek. Én elég jól ismerem a felhozatalt, így tudok a kliens szükségleteinek megfelelőt ajánlani a kliens életkora, motiváltsága, támogatói háttere, anyagi háttere és a rehabilitációra fordítható idő függvényében.
A folyamat
A hozzám forduló kliensek általában nem lecsúszott, periférián élő emberek, a mélypont esetükben így mást jelent, mint annak idején az enyém volt. Többnyire sikeres üzletemberekről, felső vezetőkről, tisztes családanyákról, még becsületesen dolgozó alkoholistákról van szó, akik érzik, nem jó irányba mennek a dolgok. És ez jó.
Nem kell mindent elveszteni ahhoz, hogy valaki leálljon.
Sokaknak van olyan megrázó érzelmi (nem fizikai) mélypontja, ami a józanodás felé löki. Ez az úgynevezett szenvedésnyomás.
Tapasztalataim alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy nekik még nehezebb a leállás, mert nem olyan durva az a mélypont, még nem vesztettek el mindent. Nekem mondhatni könnyebb tisztán élni, mivel éppen eléggé megütöttem magam ahhoz (majdnem belehaltam), hogy tudjam, nem tudok kicsit használni vagy keveset inni, de esetenként nehezebb annak, aki még nem veszített el mindent, de annyit már igen, hogy tudja, segítség kell neki.
Amennyiben elkezdjük a közös munkát a józanodás felé, az első lépés a használat abbahagyása. Az alkoholról vagy drogról való leszokás egy döntéssel kezdődik. Adjon magának egy napot, egy hetet, egy hónapot. Ha „nem jön be neki a józanság”, a pia úgyis megvárja, lesz még ideje bőven inni. Lassan siess! – szokták mondani. A józanodás munka, nem adják ingyen. Annyi energiát minimum bele kell tenni, mint amennyit az ivásba vagy drogozásba tett az illető korábban.
Mindig csak az aznapra kell koncentrálni. Mindig csak az aznapot kell túlélni tisztán.
Talán túl ijesztő lehet az „Én már soha többé nem ihatok/drogozhatok?” gondolata, de elég mindig csak az aznapra koncentrálni. Sok tiszta „csak ma nem használok”-ból lesznek napok, hetek, hónapok, évek. Fontos, hogy az elején lehetőleg ne legyen egyedül. Táplálkozzon rendszeresen, mindig igyon eleget, mindig legyen nála víz. Egy alkoholistánál automatikus reflex az ivás kényszere, és ha ivott eleget, kevésbé jön a késztetés. Igyekezzen pihenni, időben lefeküdni. Kerülje a kocsmát, ne menjen kólát inni hencegve a régi környezetébe. Hanyagolja az alkoholmentes sör ivását is, mert az a tapasztalat, hogy nagyobb eséllyel esik vissza, aki úgy csinál, mintha, ahelyett, hogy radikálisan mást tenne. Iszogatva nem lehet leszokni (saját tapasztalat).
Érdekességképpen írom, hogy volt olyan alkotóművész kliensem (már több mint egy éve tiszta), aki bár aznap, amikor jött, nem volt ittas, előző nap ivott utoljára, mégis olyan büdös alkoholszaga volt, hogy még órák után is tele volt a rendelőm, és amikor több nap tisztasággal jött legközelebb, hitetlenkedtem, biztos nem ivott-e azóta, mivel minden pórusából alkoholos verejték párolgott, bár tény, hogy a lehelete nem volt piás.
Egy csoport ereje
A konzultáción mindig javaslom az önsegítő csoportokat, amiknek hasznosságát nem győzöm eléggé hangsúlyozni. Minden kliensemet elküldöm, próbálja ki. Az a tapasztalatom, hogy azok a klienseim, akik elkezdenek csoportba járni, sokszorta nagyobb eséllyel maradnak tiszták, mint akik nem hajlandóak elmenni.
Nekem is sokat segített és segít mind a mai napig a csoport. Miért? Mert közösséget ad, képes vagyok azonosulni mások történeteivel. Felépülési programot ad. Mindig megkérdezik, én miért járok még mindig, ha már 17 éve józan vagyok. Mert szeretek oda járni, élvezem, hogy van egy olyan hely, ahol az emberek tényleg őszintén beszélnek mélyebb érzéseikről, ráadásul gyakran humorral, öniróniával. Megerősíti a józanságomat, segít nem elfelejteni, honnan jöttem, és hogy még mindig függő vagyok, csak már nem kell használnom, mert felépülésben vagyok. De nem gyógyultam meg, ez egy gyógyíthatatlan betegség. Ha én azt gondolnám, már meggyógyultam, azt jelentené, hogy már ihatok és drogozhatok szociálisan, ami számomra, ismerve magamat, konkrétan a halál lenne.
Arról nem beszélve, hogy ha nem lennének magamhoz hasonlóan sok éve józanok az önsegítő csoportokon, akkor kitől tanulnának a fiatalabbak? Ha menne egy új, és csak fiatal józanok lennének, honnan lehetne tudni, mi vár rájuk a hosszabb józanság környékén? A csoportokba való eljutáshoz én adok kontaktokat, olyan függők számát adom meg az újonnan érkezőnek, akik nálam kezdték a felépülésüket, és szívesen segítenek az újabbaknak, időt szánnak az új emberre, hogy beüljenek vele egy kávéra, elmondják saját tapasztalataikat, illetve elmennek az új taggal az első anonim gyűlésére.
Ez felbecsülhetetlen segítség, és szinte minden új kliensem meg is lepődik, miért találkozna vele egy vadidegen. Miért ilyen kedves vele egy másik, ismeretlen alkoholista vagy függő? Mondom nekik ilyenkor, hogy ez a volt kliensnek is jó, mert ez az ő józanságát is megerősíti, és ha az új kliensem is már hosszabb ideje tiszta lesz, valószínűleg ő is örömmel fogja segíteni az újat, aki esetleg pont általam fogja őt felhívni.
Szóval én hatékonyan tudok javasolni olyan módszereket, amik nekem is segítenek, mert nekem is működnek, és ezeket hitelesen tudom közvetíteni, ezért dolgozom relatíve sikeresen.
A kliensek gyakran megfogalmazzák, hogy tartanak attól, hogy felismerik őket az anonim gyűlésen. Ezt a kérdést is átbeszéljük. Hogy aki ott, azon a gyűlésen van, az ugyanolyan függő, mint ő. Hogy nem különbözik semmiben tőle, így alaptalan a félelme. Ha kisvárosi, akkor az elején elmehet más városba is akár gyűlésre, és vannak Skype-os gyűlések is.
A konzultáció
A nem ivás nem egyenlő a garantált boldogsággal. Vannak szomorú absztinensek is, de úgy minek!? Itt arra gondolok, aki abbahagyja az ivást, ám nem kezd felépülési munkába, csak nem iszik. Ezek az emberek általában boldogtalanok, úgy meg minek élni?
A konzultációk során ezért beszélünk a kliens félelmeiről is. Hogyan tudja majd megtartani a józanságát? Mik lehetnek a buktatók? Hogyan kezeli a stresszt? Képes-e nemet mondani, vagy folyton alárendelődik? Hogyan hat ez rá? Túlvállalja emiatt magát? Mindig mások dolgait helyezi előtérbe a saját dolgai helyett, emiatt felborul az élete?
Hány órát dolgozik? Túlhajtja magát? Kellett ehhez korábban serkentőt használnia? Vagy pont ahhoz kellett a szerhasználat, hogy képes legyen kikapcsolni? Olyan környezetben van, ahol szinte használni kell? Hogyan fog váltani?
Van-e hobbija? Hogyan törődik magával? Vannak-e a napjainak keretei? A függők eléggé összevissza, rendszertelen életet élnek vagy épp rettentően túlvállalják magukat. Mennyi az elég? Képes-e elgyászolni a szeretett választott szerét? El tudja hinni, hogy van élet a piáláson/drogozáson túl is? Milyenek a kapcsolatai? Vannak-e barátai? Milyen a házassága? Milyen a gyerekeivel való viszony? Vannak-e titkok, tabuk a családban? Mi mérgezi az életét? Kire, mire dühös? Neheztel-e? Hogyan ápolja magát?
Meddig kell járni konzultációra?
Ez teljesen változó. Van, aki csak valami kérdéssel jön, ami csak egy alkalom. Többnyire 4-10 alkalom szokott lenni, de van, aki saját elhatározásából sokkal tovább jár. Az elején hetente szoktak jönni, majd ha már stabilizálódott a józanságuk, jó esetben elkezdtek csoportra is járni, váltunk kétheti, majd havi találkozásokra. Természetesen mindig megvan a lehetőség, hogy hosszabb szünet után visszarendeződés esetén (a visszaesést megelőzendően) vagy éppen egy visszaesés kapcsán újra jöjjön az illető.
