Park legutóbb az idei, Vancouverben tartott TED 2019 konferencián igyekezett rávilágítani, milyen körülmények uralkodnak a világtól elzárt, rettegett sztálinista diktatúrában, ahonnan az éhség elől menekült el családjával együtt.
Kamaszként szökött meg a földi pokolból
Park 1993-ban született Hjeszanban, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság egyik legészakibb, a kínai határ mellett található városában. Még tízéves sem volt, amikor állami hivatalnok édesapját munkatáborba internálták, mert lebukott illegális kereskedelem vádjával, ugyanis papucsokat, cukrot, rizst, később nemesfémeket árult a határ túloldalán, hogy ételt biztosíthasson a családjának. Gyerekként Park és nővére esténként a távolban, a kínai oldalon kigyúló fényeket nézve arról álmodoztak, hogy odaát talán akadna számukra elégséges ennivaló. A lány és barátai a határon átcsempészett dvd-ken nézték ámulva a nyugati filmeket, holott tudták, hogy már a lemezek birtoklásával akár a halálbüntetést is kockáztatják.
A lány és édesanyja 2007 áprilisában szökött át a kínai határon embercsempészek segítségével, miután 16 éves nővére pár nappal korábban egymaga vágott neki az útnak. Három hegyen küzdötték át magukat a fagyban, hogy átérjenek Kínába. Yeonmi nővérének nem sikerült a nyomára akadniuk, az édesapa – aki szabadulása után lesoványodva, súlyos betegséggel küzdött – pár hónappal később követte őket. A férfi másfél évvel később meghalt, Yeonmi és édesanyja viszont végül sikeresen eljutott Mongóliába, majd onnan Dél-Koreába.
Elszigetelve a külvilágtól
Külső szemlélő számára elképzelhetetlen, milyen az élet a Kim-dinasztia által uralt diktatúrában – hangsúlyozta előadásában Park. – Olyan, mintha hirtelen valaki a Marsra csöppent volna. Észak-Koreában a szeretet szó egyetlen dolgot jelöl: a Vezető iránti feltétlen odaadást. Park gyerekként úgy hitte, a Szeretett Vezető még az emberek gondolataiba is képes belelátni, ezért már attól is rettegett, nehogy valami helytelent gondoljon.
Az észak-koreai nép abban a hitben él, hogy Vezetője éjt nappallá téve, minden erejével azon dolgozik, hogy a lehető legnagyobb odaadással szolgálhassa őt. Amikor a lány szökése után Dél-Koreában letelepedett, megdöbbentette őt a helyiek véleménye, miszerint egykori istene valójában kegyetlen zsarnok, aki luxuskörülmények között él, miközben a népe éhezik. Át kellett magában értékelnie a világról addig alkotott képét.
„Emlékszem, amikor megnéztem a fényképét, és hirtelen rádöbbentem, hogy sokkal testesebb, mint bárki más a társaságában – meséli Yeonmi. – Egészen addig, amíg valaki rá nem világított nekem, mennyire kövér, egyáltalán nem láttam annak. Ha megfosztják az embert a kritikus gondolkodás képességétől, bármit elhisz, amit mondanak neki.”
Nem szabad viccesnek látni a diktátort
Yeonmi ezt válaszolja arra is, amikor azt kérdezik tőle, miért nem tört ki soha forradalom Észak-Koreában, miért tűri a nép hetven éve az állami terrort. Az ország teljesen el van zárva a külvilágtól, a lakók nem is sejtik, hogy létezik másféle élet, mint az övék. Gyerekként ő is úgy gondolta, hazája a világ közepe. Amikor őt és diáktársait nyilvános kivégzésekre vezényelték ki közönségnek, nem érzett sajnálatot a meggyilkoltak iránt, ugyanis nem tanították meg rá, mi ez az érzés.
Az aktivista szerint Kim Dzsongunt nem szabad afféle komikus figuraként tálalni, és különösen veszélyes, hogy Donald Trump elnök, a nyugati világ vezetője tárt karokkal fogad egy diktátort, aki megölette a saját testvérét, és több ezer észak-koreai polgár élete szárad a lelkén. Yeonmi figyelmeztetett rá, hogy egykori hazája három generáció alatt jutott el az orwelli állapotokig – a demokrácia és a szabadság törékeny dolgok, és bármikor, bárhol létrejöhet olyan diktatúra, amely mindenestül a sárba tiporja őket.
