Réka és Kristóf tavaly májusban költöztek a fedélzetre, hogy előkészítsék a hajót a hosszú útra. Volt mit javítgatni, lecserélni, felújítani a 43 éves vitorláson, ezért még most, útközben is pofozgatják új otthonukat, mielőtt nekivágnak az Atlanti-óceánnak.
„Minden hajó sok törődést igényel, és mivel a miénket sokáig elhanyagolták, rengeteg munkánk volt azzal, hogy újra biztonságos és megbízható óceánjáró legyen belőle. Bár egyikünknek sincs hajós tapasztalata, Kristóf műszaki ismereteinek köszönhetően sikerült megteremteni a technikai feltételeket az induláshoz. Már két hónapja úton vagyunk, de a munkálatoknak még mindig nincs vége, hamarosan ki is emeljük Mariskát a vízből a fenék karbantartása érdekében” – kezdi mesélni Réka.
Mint kiderült, azelőtt mindketten multinacionális környezetben dolgoztak, és míg a korábbi, stresszes életet jelentő elegáns öltözékektől nem volt nehéz megválniuk, azt nagyon sajnálják, hogy nem hozhattak magukkal néhány népviseletet, hogy azokkal színesítsék vándorkiállításukat.
Budapestről a vizekre
„Kristóf régi álma teljesült azzal, hogy hajóra költöztünk, engem inkább a projekt utazás része és az abban rejlő lehetőségek vonzottak” – folytatja Réka, aki kisebbségben felnőtt magyarként már gyerekként megtapasztalta, mennyire nagy hatással van egy-egy magyarságtudatot erősítő esemény az adott közösség életére. Ezt az élményt szeretné a hajóúttal is továbbadni.
„Rév, ahol születtem, viszonylag közel van a híres erdélyi néprajzi tájegységekhez, és gyerekkoromban sokszor megfordultam Kalotaszegen, Széken és a Gyimesekben. Egy-egy ilyen úton, amikor közelebbi kapcsolatba kerültünk a helyi emberekkel, mindig rengeteg élménnyel gazdagodva tértem haza. Aztán tizenévesen elkezdtem néptáncolni egy romániai magyar amatőr néptáncegyüttesben, és ez a szenvedély Budapesten töltött éveim alatt is végig elkísért. Szóval amikor úgy döntöttem, hogy Kristóffal tartok, mindenképpen szerettem volna összekötni ezt a kalandot valami folklórral kapcsolatos, magyarságtudatot erősítő projekttel” – magyarázza.
Miután megalapították a Magyarok a Világ Körül Egyesületet, fotópályázatot hirdettek magyarság témában, és a zsűri által kiválasztott 22 képből minden országban, ahol ledobják a vasmacskát, kiállítást nyitnak. „Horvátországban, Montenegróban, Olaszországban és Görögországban is érdeklődéssel fogadták az emberek a kezdeményezést. Ahogy távolodunk Magyarországtól, a helyiek is és mi is egyre egzotikusabbnak érezzük a fotókat” – fűzi hozzá Réka.
Család
„Eleinte, amikor még csak beszéltünk a terveinkről, a családunk őrült hóbortnak tartotta, nem igazán vette komolyan ezt az egészet. Aztán amikor megtettük az első lépéseket, aggódni kezdtek és megpróbáltak minket lebeszélni azzal, hogy a tengeri élet mennyire veszélyes, és hogy borzasztó körülményekkel kell majd szembenéznünk. Végül elfogadták a döntésünket, de titkon még reménykedtek, hogy meggondoljuk magunkat. A hajóra költözés óta szinte napi szinten tartjuk a kapcsolatot a családtagjainkkal, akik most már inkább büszkék ránk, hogy belevágtunk. A következő nehézségek akkor jönnek, amikor nagy átkelések idején el leszünk vágva a világtól, és jó ideig nem tudunk majd velük beszélni” – meséli Kristóf.
Tervezés
Három év alatt kényelmesen meg lehet kerülni a földet, véli a fiatal pár, de ez a három év inkább csak iránymutatás. Hiszen van, aki néhány hónap alatt tesz meg egy ilyen utat, és van, akinek évtizedekig is eltart.
„Hajós körökben elterjedtek a széltérképek, amelyeken a legtöbbször előforduló szélirányokról és feltételekről tájékozódhatunk. Az évszázadok alatt kialakultak a hajózási útvonalak, mint amiken például Kolumbusz Kristóf is szelte az Atlantit. Utunkat mi is ezek alapján terveztük meg, de tudjuk, hogy rugalmasnak kell lennünk, hiszen a globális éghajlatváltozás mindenhol feldúlja a régi időjárási mintákat. Az azonban valószínűleg még nem fog egy darabig változni, hogy az Egyenlítő környékén a szelek nyugatra fújnak, így mi is nyugatra tervezünk hajózni” – árulja el Kristóf.
„A sokszor nem éppen békés földközi-tengeri játszóterünket elhagyva a Gibraltári-szoroson keresztül Tenerife, majd a Zöld-foki szigetek felé vesszük majd az irányt, egy kis pihenő reményében. Ezután Brazília irányába folytatjuk utunkat, ahonnan a Karib-térség következik, majd a Panama-csatornán tankerek közt passzírozzuk át magunkat a Csendes-óceán felé. Minden útnak megvan a szezonja, amiből ha kicsúszunk, akkor sokáig vesztegelhetünk egy adott helyen, mire újra nekivághatunk a következő szezon elején, amikor a szelek várhatóan újra kedvezőek lesznek” – magyarázza a fiatal pár.
Helló, magyarok a világ körül! Jövünk!
Ha éppen nem Mariskát fejlesztgetik, idejük nagy részében szerveznek, pályázatokat írnak, és az egyes állomások folklórkincsét bemutató angol nyelvű videóblogjukon dolgoznak. „Szinte minden nagyobb városban, ahol kikötünk, az első dolgom az, hogy megkeressem a néprajzi múzeumot, és amennyi információt csak lehet, összegyűjtsek a helyi kulturális értékekről, szokásokról, hagyományokról” – meséli Réka.
Brazília lesz az első olyan hely, ahol tudomásuk van nagyobb csoportban élő magyar diaszpóráról, emiatt pályázni próbálnak, hogy kiutaztathassanak egy magyar néptáncos párt, mely néhány hétre társulna hozzájuk és műsorával színesítené a fotókiállítást.
„Amikor napokig megállás nélkül úton vagyunk, valamelyikünknek mindig ébren kell lennie, ráadásul sokszor internetünk sincs a nyílt vízen, ezért ilyenkor lelassul a projektjeinkkel kapcsolatos ügyintézés. De nem sietünk sehova, kiélvezzük minden egyes percét és hozadékát ennek a kalandnak. Úgy gondolom, sokkal előrelátóbbak és türelmesebbek lettünk az indulás óta, és nemcsak a hajót, de a saját határainkat is egyre jobban megismerjük. Izgatottan várjuk a folytatást” – összegzi Réka.
Mi pedig jó szelet kívánunk nekik a továbbiakhoz!
