Pilóták, kaszkadőrök, motorosok: a 20. század hét legvagányabb nője

Ma már nem újdonság azzal jönni, hogy valójában nem beszélhetünk gyengébb nemről, de a következő nők némelyike már a múlt század elején szembeszállt ezzel a közhelyes meghatározással.

Kaszkadőr, műrepülő-pilóta, ügyességi motorversenyző – a hasonló veszélyes foglalkozások sokak szemében férfias játékok, és nyilván valóban sokkal több a férfi közöttük. De mindig voltak elszánt nők, akik szembementek a sztereotípiákkal. A History cikke összeszedte a történelem legvagányabb női fenegyerekeit.

1. Bessie Coleman, az első fekete női pilóta (1892–1926)

A texasi születésű, Chicagóban kozmetikusként dolgozó Bessie Colemant elbűvölték azok a történetek, amelyeket az első világháborúból visszatért pilótáktól hallott, ezért úgy döntött, saját maga is megnézi, milyen lehet a felhők felett egyensúlyozni egy repülőgéppel. Mivel saját hazájában nem engedték, hogy repülést tanuljon, Franciaországba utazott, ahol 1921-ben megszerezte a pilótaengedélyt. Ezt követően az USA-ban légi bemutatókon kezdett fellépni, és látványos mutatványaival hamar belopta magát a közönség szívébe. A sajtó által Queen Bess néven emlegetett vagány műrepülőnő országos szenzáció lett: tömegek voltak kíváncsiak lenyűgöző, halálmegvető produkcióira. Sajnos a repülés is lett a veszte: 1926-ban Coleman kétszemélyes gépe egy tesztrepülés közben meghibásodott és lezuhant, ő pedig kiesve a gépből azonnal szörnyethalt. Társa a géppel együtt landolt, lángok közepette.

Bessie Coleman, a műrepülés ásza
Bessie Coleman, a műrepülés ászaMichael Ochs Archives / Getty Images Hungary

2. Helen Gibson, az első női kaszkadőr (1892–1977)

A Rose Wenger néven született, ohiói illetőségű Helen Gibson tizennyolc éves korától, 1910-től kezdve lépett fel rodeókon. Mutatványa során egy ló hátán vágtatva szedett fel a földről egy kendőt. Nem sokkal később hozzáment a szintén mutatványosként dolgozó Hoot Gibsonhoz, a pár pedig Los Angelesbe költözve másodállásként filmekben kezdett kaszkadőrként dolgozni.

Abban az időben a női szereplőket is általában férfiak helyettesítették a vásznon a veszélyes jelenetekben, hősünk azonban megtörte a trendet, amikor a népszerű Hazards of Helen-mozisorozatban a főszereplő színésznő, Helen Holmes állandó dublőre lett. Munkája során Rose egy ízben leugrott egy épület tetejéről, hogy egyenesen egy mozgó autóban landoljon – később ezt nevezte karrierje legveszélyesebb mutatványának. Habár az 1920-as évektől pályája hanyatlani kezdett, még hosszú évtizedekig szerepelt filmekben, összesen mintegy kétszáz produkcióban. Utoljára hetvenévesen, John Ford 1962-es westernklasszikusa, az Aki megölte Liberty Valance-t egyik jelenetében lépett a kamera elé.

3. Lillian La France, a motoros fenegyerek (1894–1979)

1916-ban az akkor huszonkét éves, kansasi Agnes Micek otthagyta konzervatív katolikus családját, és beállt egy vándorcirkuszba dolgozni. 1924-től kezdve Lillian La France néven motoros és autós kaszkadőrmutatványokkal szórakoztatta a közönséget a Halálfal elnevezésű utazó show részeként. A halállal flörtölő lányként hirdetett La France pilótaszemüvegben, lovaglónadrágban és halálfejes dzsekiben lépett fel, és vagány mutatványai révén a korszak egyik legnépszerűbb két- és négykerekű fenegyerekének számított.

4. Rosa Richter, az emberi ágyúgolyó (1863–1937)

A Londonban született Rosa Matilda Richter ifjú gyerekkorától kezdve lépett fel Zazel művésznéven akrobataként a cirkuszi porondon. 1877-ben, tizennégy éves korában olyan mutatványra vállalkozott, amit addig még senki nem próbált: a Royal Aquarium színpadán egy kanadai showman, a Nagy Fariniként ismert William Leonard Hunt által szabadalmaztatott rugós meghajtású ágyúból szó szerint ágyúgolyóként lőtték ki. Tíz-húsz métert repült a levegőben (az egyes beszámolók eltérnek abban, hogy pontosan mennyit), és az első emberi ágyúgolyóként vonult be a történelembe. Richter később P. T. Barnum cirkuszának munkatársa lett Franciaországban és az Egyesült Államokban, emellett operaénekesi tehetségét is megcsillogtatta. Akrobatakarrierjének azonban 1891-ben vége szakadt, amikor egy balul sikerült mutatvány közben gerinctörést szenvedett.

5. Kitty O’Neil, a világ leggyorsabb nője (1946–2018)

A szintén texasi születésű Kitty Linn O’Neil gyerekkorában betegség következtében elveszítette a hallását, ez azonban csak még inkább motiválta őt arra, hogy sohase hátráljon meg a kihívások elől. Autó- és motorcsónak-versenyzéssel kezdett foglalkozni, és korának egyik legjobbja vált belőle. 1976-ban egy rakéta-meghajtású, háromkerekes autóval 824 km/órás sebességet ért el az oregoni Alvord-sivatagban, ezzel hivatalosan is a világ leggyorsabb nőjeként került be a rekordok könyvébe.

O’Neil később az általános rekordot is szerette volna megdönteni, de az autó gyártója inkább egy férfit szerződtetett helyette. Versenyzői karrierje mellett O’Neil hollywoodi kaszkadőrként is dolgozott, többek között a ’70-es években futó Csodanő-sorozat főhősét is helyettesítette a veszélyesebb jelenetekben. A hetvenkét éves korában, tavaly elhunyt O’Neil gyorsasági rekordját máig nem überelte senki.

Kitty O'Neil - ugrásra készen
Kitty O'Neil - ugrásra készentom nebbia / Getty Images Hungary

6. Shirley Muldowney, a gyorsulási versenyek királynője (1940–)

A New York állambeli Schenectadyben felnőtt Shirley Roque fejét az 1950-es években csavarta el egy akkoriban népszerűvé váló új, veszélyes autósport, a gyorsulási versenyek világa. Előtte, tizenhat éves korában hozzáment a nála három évvel idősebb Jack Muldowney-hoz, aki bevezette őt a sportág rejtelmeibe és elindította versenyzői karrierjét.

A versenyeket szervező NHRA (National Hot Rod Association) először elutasította Shirley jelentkezését, ezért amatőr szinten mérettette meg magát, míg végül 1968-ban hivatalos versenyzőként is bemutatkozhatott a Top Gas kategóriában. Versenyzői pályafutása innentől kezdve töretlenül szárnyalt, és hamarosan már a gyorsulási versenyek first ladyjeként emlegették.

1984-ben egy montreali futamban Shirley autója 400 km/órás sebességgel csapódott egy falnak, őt azonban még ez a baleset sem futamította meg. Nem sokkal később már újra versenyzett, 1989-ben pedig tizennyolcadik NHRA-győzelmét aratta. A first lady végül 2003-ban, hatvannégy éves korában vonult végleg vissza a versenyzéstől.

7. Debbie Evans, halálos iramban a filmvásznon és a versenypályán (1958–)

A kaliforniai Debbie Evans hatévesen kezdett motorozással foglalkozni, kamaszkorára pedig már ismert versenyző vált belőle. Első kaszkadőrszerepét tizenkilenc évesen, az 1978-as Deathsport című sci-fi akciófilmben kapta, amelyben egy tízméteres szakadék felett kellett motorral átugrania. Ezt további kétszáz film- és sorozatszerep követte: a Halálos iramban-szériában például Michelle Rodriguez dublőrjeként Evansnek többek között egy mozgó kamion pótkocsija alá kellett begurulnia egy Honda Civickel.

1998-ban, tizennyolc év kihagyás után visszatért a motorversenyzéshez, és nyolcadik helyet ért el az első, nők számára megrendezett ügyességi motoros világbajnokságon. 2003-ban beválasztották az Amerikai Motorkerékpáros Szövetség (AMA) hírességek csarnokába.

Oszd meg másokkal is!
Mustra