Tudod, melyik a legfélelmetesebb állat? Most kiderült!

Olvasási idő kb. 3 perc

Cseh pszichológusok voltak arra kíváncsiak, hogy 25 állat közül melyek okozzák a legtöbb fóbiát.

A Digest Research szemlézte a kutatás eredményeit, amelyek nemcsak az állatoktól való félelem megértéséhez járulnak hozzá, de a horrorfilmek íróinak is ihletet adhatnak.

Jakub Polák és csapata közel 2000 ember részvételével végzett online felmérést. Válaszaikban a résztvevőknek értékelniük kellett, hogy 25 állat közül melyek a legfélelmetesebbek és a legtaszítóbbak számukra. A pók mellett helyet kapott a listán a csiga, a kutya, a bika, a csótány, különböző kígyók és a hangya is.

Minél nagyobb a találkozás esélye, annál jobban félünk tőle 

A kutatók az állatok által kiváltott félelem és undor szintje alapján kategorizálták az élőlényeket, majd öt csoportba osztották őket: a félelmet keltő, nem nyálkás kisebb állatok (például a csótányok, hangyák és darazsak), az egérszerű állatok (például az egér, a patkány és a denevér), a kígyók és gyíkok; élősködők (például tetvek) és végül a háziállatok (például macska, kutya vagy ló).

Nos, fogalmazhatunk úgy, hogy az összetett versenyt a pókok nyerték, melyek nemcsak az intenzív félelmet kiváltó állatok körében, de az undort keltő élőlények között is igen előkelő helyen végeztek. A kutatók szerint az eredmény a pókok szokatlan külseje, illetve mozgásuk gyorsasága és kiszámíthatatlansága mellett azért nem meglepő, mert gyakorlatilag bárhol találkozhatunk és könnyen fizikai kapcsolatba kerülhetünk velük.

Közös fóbiáink

Vannak olyan állatok, amelyeket az evolúció miatt kezelünk fenntartásokkal. Őseinkre sok esetben veszélyt jelentettek a pókok és a kígyók, az ezektől való félelem pedig még mindig bennünk van. Éppen emiatt a kutatás alanyai körében ezek az állatok voltak a leginkább félelemkeltő élőlények, az élősködőket pedig megszavazták a legundorítóbbaknak. A fóbiák kiváltói között voltak még az egerek, patkányok és gyíkok, bár ennek a félelemnek nincs evolúciós háttere.

A kutatók kiemelték, hogy a pókokhoz hasonlóan az élősködők is előkelő helyet foglalnak el a listán. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a különböző férgek és bélparaziták lárvái szabad szemmel alig láthatók, de pontosan tudjuk, hogy szinte bárhol ott lehetnek és velük is könnyen érintkezhetünk. A kukacoktól és férgektől pont azért félünk kevésbé, mert szabad szemmel is jól láthatók, így könnyen elkerülhetjük a testi kontaktust velük.

Vannak helyzetek, amikor tényleg semmi okunk félni
Fotó: RyanJLane / Getty Images Hungary

A tanulmányból az is kitűnt, hogy jellemzően a nőkből váltanak ki több negatív érzést a nyálkás, gerinctelen állatok és a különböző paraziták. Ez összhangban áll azzal az evolúciós elmélettel, miszerint jelentősebb reproduktív szerepük miatt a nőknek óvatosabbnak kell lenniük a különböző kórokozókkal szemben, hiszen ezek nemcsak a saját, de a gyerekeik egészségére is veszélyt jelenthetnek.

A kérdések kitértek a résztvevők korábbi traumatikus tapasztalataira is. Meglepő módon az derült ki, hogy a félelem mértéke alacsonyabb volt azoknak az embereknek a körében, akiknek már voltak rossz élményei, például már harapta meg őket kutya vagy estek le a lóról. Erre az lehet a magyarázat, hogy a traumatikus élmény hatására az ember kerüli az állatot, ez pedig bizonyos mértékű védelmet nyújt.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.