A 20. századi Amerikában gyakran kerültek börtönbe emberek egy nem túl ismert, de annál elterjedtebb kormányprogram keretein belül – számolt be a History. Nem volt ritka, hogy szexuális úton terjedő betegségekre hivatkozva zártak be embereket, majd veszélyes, sokszor mérgező kezeléseket alkalmaztak rajtuk, annak ellenére, hogy a nemi betegséget nem is diagnosztizálták.
Persze, csak ha az ember nő
1919-ben Sacramentóban, Kaliforniában két tucat nőt tereltek össze a rendőrök. Az egyik közülük Margaret Hennessey volt, aki a húspiacon sétált éppen. Margaret Hennessey nem a városban élt, nővérét látogatta meg Sacramentóban. A piacon sétálva Ryan rendőrtiszt lépett oda hozzájuk, aki a sacramentói erkölcs fenntartásáért felelős csapat tagja volt. „Gyanús karakterként” azonosította, majd letartóztatta a nőket.
Hennessey megpróbálta tisztázni magát, nem sok sikerrel. A rendőrök kórházba szállították a nőket, ahol egy orvos nemi betegség gyanúja miatt vizsgálta meg őket. Hennessey szerint úgy bántak velük, mintha a világ legromlottabb női lennének, és soha életében nem érezte magát ennyire megalázva.
Azonban Margaret Hennessey esete egyáltalán nem tekinthető kirívónak a 20. századi Amerikában. Az 1910-es évektől az 1950-es évekig gyakori volt, sőt még az 1960-70-es években is előfordult, hogy nők százezreit tartották fogva, illetve vizsgálták meg nemi betegség gyanújával – erőszakkal. A programot korábbi európai modellekről mintázták, lényege az volt, hogy a „gyanús” nőket megverték, letartóztatták, erőszakkal vizsgálatoknak vetették alá, majd bebörtönözték őket.
Ha a nemibetegség-szűrés eredménye pozitív lett, az Egyesült Államok tisztviselői anélkül börtönbe zárták a nőket, hogy eljárás folyt volna ellenük. A programmal kapcsolatos számos feljegyzés elveszett, a nők kényszerített elzárásának ideje néhány naptól egészen több hónapig is terjedhetett. Ez idő alatt gyakran fecskendeztek higanyt a nők testébe, sőt a század elején az sem volt ritka, hogy arzénalapú gyógyszerekkel kezelték a szexuális úton terjedő betegségeket. Azonban itt nem ért véget a rémálom: ha a nők nem tanúsítottak megfelelő viselkedést, nem voltak kellőképpen tisztelettudóak, újabb verésre, hideg vizes merítésre, elkülönítésre vagy akár sterilizációra is számíthattak.
A katonák egészsége az első
Az amerikai tervben foglaltakat az első világháború alatt kezdték alkalmazni, azt akarták ezzel megakadályozni, hogy a katonák és tengerészek elkapják a szexuális úton terjedő betegségeket. 1917-ben a szövetségi tisztviselők megijedtek, amikor kiderült, hogy a katonák jelentős része tripperrel vagy szifilisszel fertőzött, hiszen ebben az időben ezek a betegségek nemcsak egészségügyi, de nemzetbiztonsági fenyegetést is jelentettek. Törvénybe foglalták tehát, hogy a katonai táborok öt mérföldes körzetében tilos szexmunkát végezni. Ezt követően azonban kiderült, hogy a legtöbb katona és tengerész hazalátogatása során szedte össze a betegséget, így egyértelmű volt a következő lépés: a tilalmat kiterjesztették az egész országra. Szintén a program bővítését jelentette, amikor kiderült, hogy a legtöbb katona nem prostituálttól kapta el a fertőzést.
Így esett, hogy 1918-tól minden olyan személyt – akár erőszakkal is – megvizsgálhattak a szövetségiek, aki gyanúsnak tűnt számukra. Az alapszabály értelmében azokat, akik fertőzöttek voltak, mindaddig fogva tarthatták, amíg az illetőt fertőzésképtelenné nem nyilvánították. És bár papíron a program nem tett kivételt, a gyakorlatban ez leginkább a nőkre vonatkozott.
A terv jó fogadtatásban részesült, 1918-ben a főügyész például személyesen küldött levelet az ország minden ügyvédjének és bírójának, tájékoztatva őket arról, hogy a törvény alkotmányos. A második világháború alatt aztán az Amerikai Polgárjogi Szövetség meglepő módon támogatta a program működését, sőt a szövetség alapítója arra ösztönözte az embereket, hogy működjenek együtt a végrehajtó tisztviselőkkel.
A kormányzók és a törvényhozók lelkesen fogadták a programot. A nemi úton terjedő betegségeket egyöntetűen gyűlölték az emberek, így kézenfekvő volt a fertőzött nőket hibáztatni, bűnbakként beállítani. 1921-re minden államban érvénybe lépett az új törvény, melyet a következő fél évszázadban előszeretettel alkalmaztak is.
A sacramentói tisztítás
Nem a Margaret Hennessey-féle volt az egyetlen ilyen jellegű eset Sacramentóban. Aznap az erkölcsi csapat összesen 22 nőt tartóztatott le a városban nemi betegség gyanúja miatt, azonban a legtöbbről később kiderült, hogy nem terjesztenek semmilyen fertőzést. Margaret Hennessey volt az egyetlen, aki szabadon engedése után egyből a bírósághoz fordult, és bár a vádakat elutasították, az esetről örökre nyomot hagyott. Hat éjszakán keresztül tartották fogva Hennessey-t, ez idő alatt senkivel nem léphetett kapcsolatba. Később kiderült, hogy a 22 nő közül csupán egy volt fertőzött.
Nem kellett különösebb indok a nők fogva tartásához
Valójában a letartóztatások közül egyik sem volt indokolt. Számunkra már egyértelmű, hogy az amerikai terv egyértelműen szexista program volt, és közegészségügyi szempontból egyáltalán nem volt indokolt. Szinte kivétel nélkül csak nők ellen alkalmazták a programot, és sokszor attól vált gyanússá – és ezáltal letartóztathatóvá – a nő, hogy egyedül ült az étteremben, munkahelyet váltott, gyanúsan sétált az utcán, de az sem volt ritka, hogy valóban ok nélkül tartóztattak le valakit.
Sok nőt azért vettek őrizetbe, mert nem volt hajlandó szexuális kapcsolatot létesíteni a rendőrökkel vagy tisztviselőkkel. Az 1940-es évek során a San Franciscó-i rendőrök gyakran a vaginájuk beható vizsgálatával fenyegette azokat a nőket, akik nem tettek eleget a szexuális igényeiknek. A színes bőrű, valamint a bevándorló nők ebben az esetben is kiszolgáltatottabbak voltak.
Az amerikai terv alkalmazása nagyjából az 1970-es években fejeződött be, ezt pedig több polgárjogi mozgalom követte. Annak ellenére, hogy sok helyen fél évszázadon keresztül aktív volt a nőket megcélzó program, még most, újabb fél évszázaddal később is nagyon kevesen vannak tisztában a történtekkel. Arról pedig még kevesebben tudnak, hogy a törvény a legtöbb államban – kisebb-nagyobb módosításokkal ugyan, de – ma is él.
